Kokoly Zsolt: Bolyais jogásztanárok a kolozsvári Házsongárdi temetőben

velünk süllyednek
széttépett régi társak
megszűnt emlékei

egyre távolabb Tőled
ó Uram,
vagy mégis egyre közelebb

(Egyed Péter: 23 buborék)

2016-ban jelent meg a Bolyai Tudományegyetemen zajló jogászképzés történetét feldolgozó monográfia (Veress Emőd-Kokoly Zsolt: Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen 1945–1959. Forum Iuris Kiadó. Kolozsvár), ennek alapján pedig egy, a kolozsvári Házsongárdi temetőben nyugvó jogásztanárok sírjait és rövid életpályáját bemutató írás a Historia Scientiarum folyóiratban (Kokoly Zsolt: Bolyais jogásztanárok síremlékei a kolozsvári Házsongárdi temetőben). A kötet és cikk megjelenése óta eltelt két évben számos új információ merült fel és korábban ismeretlen sírokat is sikerült feltérképezni. 2018. november 1-én az eredeti tanulmány kiegészített és részben átdolgozott szövegével szeretnénk az egykori jogásztanárok emléke előtt tisztelegni. Mivel szélesebb közönséghez kívánunk szólni, igyekeztünk a szakmai munkásság mellett kulturális, művészi tevékenységeikre, emberi jellemzőikre is kiemelt figyelmet fordítani.

A kolozsvári Házsongárd Európa egyik legrégebbi, folyamatosan használt temetője, melynek történelmi sírkertjében számos kiemelkedő személyiség emléke él, a Kárpát-medence magyarságának egyik fontos kegyhelyeként a Házsongárd név ma már fogalommá vált.

Házsongárd, 2018. november 1.

A szakmai elődök iránti tisztelet jeleképpen értelmezhető a Házsongárdi temetőben nyugvó, egy-egy adott hivatást gyakorló és a hozzá kapcsolódó tudományterületen kiemelkedő tevékenységet felmutató személyiségek számbavétele, síremlékeik feltérképezése, esetenként akár gondozása is. 2016-ban a 20. század második felében Kolozsvárt tevékenykedő, majd a Házsongárdba eltemetett jogtudósok, az egyetemi oktatásban is szerepet vállaló gyakorló jogászok első számbavétele is megtörtént, ezt követték további felderítő utak a Házsongárd új részében, illetve az ide tartozó ortodox és a neológ zsidó temetőkben.

A 20. századi romániai magyar jogászképzés szempontjából kulcsfontosságú a Bolyai Tudományegyetem 1945-ös létrehozása. Az anyanyelvű (magyar) jogászképzés ugyanis az 1918-as impériumváltáskor, illetve a Ferenc József Tudományegyetem Szegedre menekülésével megszűnt. Míg a két világháború között az anyanyelvű tudományművelésnek az Erdélyi Múzeum-Egyesület jogi szakosztálya valamelyes keretet tudott biztosítani, az egyetemi oktatás teljes egészében, a szakma művelése pedig túlnyomórészt román nyelven történt. 1940-ben a magyar nyelvű jogászképzés gördülékeny újrakezdését mind a Ferenc József Tudományegyetem vezetősége, mind a magyarországi politikai vezetés prioritásnak ítélte meg, ezért az egyetem Jog- és Államtudományi Karának tantestülete teljes létszámban Kolozsvárra érkezett (vállalva azt is, hogy a döntés következtében a szegedi jogászképzés átmenetileg megszűnt). A szakma elismert magyarországi tekintélyeinek Kolozsvárra jövetele azonban – némileg paradox módon – azt eredményezte, hogy az Erdélyben tevékenykedő jogtudósok, gyakorló jogászok számára leghamarabb 1945-ben, a kisebbségi létforma visszatértével nyílt alkalom arra, hogy tudásukat egyetemi keretek között, tudományos igénnyel kamatoztassák és részt vegyenek az újabb jogásznemzedékek kinevelésében.

Az 1945-ben királyi rendelet-törvénnyel létrehozott Bolyai Tudományegyetem Jog- és Közgazdaságtudományi Karának alapító oktatói közül többen is a Házsongárdi temető történelmi részében ben alusszák örök álmukat. Közülük ketten: Asztalos Sándor és Pásztai (Deutsek) Géza az 1944-45-ös háborús tanév második szemeszterében, 1945 tavaszán kezdték meg oktatói tevékenységüket (meghívott előadói státusban) a Kolozsvári Tudományegyetemen.

Asztalos Sándor síremléke

Asztalos Sándor (Nagyenyed, 1908 – Kolozsvár, 1981) gyakorló kolozsvári ügyvédként nyert meghívást a Karra. Részt vett a két világháború közötti erdélyi jogtudományi kutatásokban: cikkei jelentek meg a Brassói Lapokban, illetve Mikó Imrével együtt szerkesztette a Magyar Kisebbség illetve az Erdélyi Gazdac. folyóiratok jogi mellékletét. Tevékenységi területének megfelelően a pénzügytan, pénzügyi jog, gazdasági törvényhozás tantárgyak oktatását vállalta, az 1946–1948 közötti időszakban ezekből egyetemi jegyzeteket állított össze, megszervezte a Bolyai Tudományegyetem Pénzügytani és Pénzügyi jogi szemináriumát, amelynek kiadványait saját kezdeményezésből nyomtatott formában is megjelentette. A Magyar Népi Szövetség belső ellenzékéhez tartozott, amely miatt már 1946-ban az MNSZ fegyelmi bizottsága elé került (az EMGE és a kolozsvári Zenekonzervatórium érdekében szólalt fel gyűléseken). 1948-ban elutasították az újjászervezett Kolozsvári Ügyvédi Kollégiumba való felvételét arra hivatkozva, hogy egyetemi oktatói munkássága összeegyeztethetetlen az ügyvédi tevékenységgel (noha a második világháború után még folytathatta munkásságát). 1949-ben kizárták a kommunista pártból, 1952-ben pedig az egyetemről is eltávolították. Publikációs tevékenységét azonban ez nem szakította meg, a pénzügytan, polgári jog és munkajog területéről sorra jelentek meg értekezései, kötetei (több a Jogi Kis Könyvtár sorozatban), de rendszeresen fordított román nyelvű munkákat is magyar nyelvre.

Asztalos Sándor élete utolsó két évtizedében a fotóművészet felé fordult és számos hazai és nemzetközi kiállításon aratott sikert. Őt kérték fel 1969-ben, hogy 100 évvel Veress Ferencnek az első kolozsvári köztéri fotó-sorozata után ugyanazokat a helyszíneket fényképezze újra (a régi-új Írói arcképfotói rendszeresen megjelentek az Utunk folyóiratban és különböző irodalmi kiadványokban. Halála után fényképhagyatéka az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kézirattárába került. A sírját jelző, urnával díszítette, terméskő oszlopot a Házsongárdi temető Kertek részében találjuk, a Paget-kripta mögött.

Pásztai Géza

Pásztai (Deutsek) Géza (Görgény-szentimre, 1892 – Kolozsvár 1971) szintén gyakorló kolozsvári ügyvédként nyert meghívást a Bolyai Tudományegyetem Jog- és Közgazdaságtudományi Karára. A két világháború között Bánffyhunyadon folytatott ügyvédi tevékenységet, része volt a Kós Károly-féle „kalotaszegi frakciónak”. Jelentős szerepet játszott a Bolyai Tudományegyetem szervezése érdekében folytatott munkában, ennek ellenére az Egyetemi Tisztogató Bizottság soviniszta reakció vádjával illette és a legsúlyosabb büntetés kiszabását kérte rá, azzal érvelve, hogy „Annál is inkább bűnös dr. Pásztai Géza, mert régi demokrata múltja alapján azt a látszatot keltette a kívül álló tömegek előtt, hogy az ő egyéni álláspontja a munkásosztály egyik nagy politikai pártjának [a Szociáldemokrata Párt] a nézetét is képviseli.” Pásztai Géza válaszában azzal érvelt, hogy „ő mindig egyenes úton haladt és nem Dobre László, aki minden hiba, vagy elhibázott lépés előtt helyesel”. 1945–1948 között a munkajog, munkajogi törvényhozás tantárgyak professzora volt, de tanított emellett közigazgatástant, polgári törvénykezési jogot, illetve büntetőjogot is (mind az általános, mind a különös részt).

Erre egykori tanítványai így emlékeztek vissza: „Hasonló volt a helyzet a Munkajoggal – Pásztai Géza másik szaktárgyával – is, amelyről egy esztendő alatt azt sem tudtuk meg, hogy egyáltalán micsoda? Viszont Pásztai olyan kedves, rokonszenves ember volt, hogy hallgatói inkább nyelvüket vágatták volna ki, hogysem rosszat mondtak volna róla, de [polgári és büntető jogi] perrendtartásból senki sem tudott semmit. Ezt nagyon nehezményezték ugyan ügyvédnek készülő kollégáink (…), de Pásztairól tőlük is csak jót lehetett hallani.” (Dr. Dobai István: A legendás Buza László Intézet. 2011 – kézirat).

Pásztai Géza síremléke

A háború után Bethlen Bélának, Észak-Erdély utolsó kormánybiztosának védője volt, majd nem sokkal ezután kikerült a Kolozsvári Ügyvédi Kamarából. 1947-ben helyezték először vád alá abban az eljárásban, melynek keretén belül mintegy 600 román és magyar ellenzéki személyiséget tartóztattak le, de szakmai tevékenységének az vetett véget, amikor 1949-ben másodjára is letartóztatták. (Ugyanekkor IV. éves bolyais joghallgató leányát, Ildikót is kizárták az egyetemről és egyben valamennyi romániai főiskoláról). Pásztai Gézát a Márton Áron-per több vádlottjával együtt börtönözték be, erre rabtársa, Lakatos István így emlékezett vissza: „Dr. Pásztai Géza szocialista ügyvédet, aki a munkáskörökben ingyen védte a szocialistákat és a kommunistákat, mindkét szemére megvakították. Teljesen vakon tartották a börtönben még 5 évig ítélet nélkül, azután szabadlábra helyezték. Vakon tengette az életét még húsz esztendeig.”

Halála előtt Dr. Deutsek-Pásztai Géza egy vers-kötetet szeretett volna kiadni 1909–1962 között írott verseivel. Tudomásunk szerint a kötet nem jelent meg, ezért egy korai, 1919-ben írott vers-részletet idézünk:

Megérdemlem e roppant szenvedést?
Uram, kutatni nem vagyok botor.
Panaszló ajkam bűnömül ne tudd,
Szavam, ha Téged esdőn ostromol.
És vétkeimnek tengerét se nézd,
S szűnjön bosszúdnak vészes ostora:
Nálam boldogabb és nálam szomorúbb
Embert nem sújtott haragod soha.
(Deutsek Géza: Jób keserve)

Pásztai Géza szerény síremlékét a Házsongárd II A parcellájában találjuk, az észak-déli cútról közelíthető meg.

Kiss Géza

A Bolyai Tudományegyetemen megalakuló Jog- és Köz-gazdaságtudományi Kar legkorábbi időszakához kapcsolható Kiss Géza (Nagyszeben, 1882 – Kolozsvár, 1970) római jogász, politikus neve is. Az 1945-ben létrejött, alapító tantestületnek egyetlen előzetes, számottevő oktatói és kutatói tapasztalattal rendelkező romániai állampolgárságú tagja volt; mi több, édesapja, Kiss Mór is elismert jogtudós (római jogász) volt. Kiss Géza Kolozsváron szerezte meg jogtudományi és államtudományi címét, majd az 1914-től a Debreceni Tudományegyetem tanára lett, az 1915-1916-os tanévben a Jog- és Államtudományi Kar dékáni, majd az 1918-1919-es tanévben a Debreceni Egyetem rektori funkcióját is betöltötte. Ez utóbbi minőségében részt vett I. Ferdinánd román király nagykárolyi fogadtatásán, mely az Egyetemi Tanács fegyelmi eljárását vonta maga után és Kiss Gézát megfosztották debreceni tanárságától. Az ellene felhozott vádak között az is szerepelt, hogy „helytelenítette, sőt őrültségnek mondotta, hogy a kolozsvári tanárok a román hatóságok által kívánt esküt le nem tették, s ezzel az egyik nyilatkozat szerint az erdélyi magyarság védelmének eszközét vesztették el, más nyilatkozat szerint pedig egyesek magukat és családjukat is nélkülözésnek tették ki.” Romániába való visszaköltözése után politikai pályára lépett (a román liberális párt képviselője, később szenátora volt), illetve ügyvédi gyakorlatot folytatott Kolozsvárt és Bukarestben.

Kiss Géza síremléke

A Bolyai Tudományegyetemre a jogászképzésben alaptantárgynak számító római jog oktatására hívták meg, de emellett tanított jogbölcseletet és magánjogot is. Egyetemi magánjogi előadásait jegyzet formájában is megjelentette, ezenkívül magyarra fordította és a helyi jogra vonatkozó kiegészítésekkel látta el I. Rosetti-Bălănescu 1946-ban megjelent, román polgári jogi alapmunkáját. Számos már jogi szakmunka magyar nyelvre való fordítása (pl. a Népbírák könyvtára sorozat, Románia Alkotmányának szövege). 1947-ben, a Bolyai Tudományegyetemen lezajlott tisztogatási kampány részeként – a nyugdíjkorhatár betöltésére hivatkozva – nyugdíjba küldték, azonban jelentős jogtudományi tevékenységére való tekintettel a polgárjog és a jogelmélet helyettes oktatójaként az egyetemen maradhatott 1953-ig. Publikációs tevékenységét ezután sem szakította meg, de már nem jogi szakirodalommal, hanem jogtörténettel (pl. Szász Károly nagyenyedi jogtanár munkásságának feldolgozásával) és latin nyelvű szövegek magyarra fordításával foglalkozott: az ő fordításában jelentek meg Lucretius, Spinoza és Descartes szövegei, de Misztótfalusi Kis Miklós Apologia bibliorumc. munkája is.

Kiss Géza sírjának fekete márványoszlopa a Házsongárd régi lutheránus temetőjében, a Kertek részben található.

Grigercsik Géza

Nem ismerjük sírhelyének koordinátáit, mindössze annyit tudunk, hogy a Házsongárdban nyugszik a fialaton elhunyt Grigercsik Géza (Petrozsény, 1914 – Kolozsvár 1955) is, aki 1942-ben szerezte meg jogtudományi doktori címét az akkor még Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán, majd Ottlik László, a politikatudomány professzora mellett működött gyakornokként. Az ő feladata volt a jogtudományi szakkönyvtár rendszerezése. 1944 őszén két másik gyakornoktársával együtt Kolozsárt maradt, nem menekült el, hanem segített a minimumra csökkentett oktatási körülmények között fenntartani az oktatást. Az 1944 decemberére nyilvánvalóvá vált impériumváltást és a tételes jog megsemmisülését átlátva, a három gyakornok önerőből vállalkozott a megváltozott jogszabályi körülmények feltárására és késlekedés nélküli elsajátítására, hogy az egyetemi oktatásban ez ne okozzon fennakadást. 1948, a hírhedt tanügyi reform után meneszthették az egyetemről, betegség következtében hunyt el 1955-ben.

Bors József síremléke

Hozzá hasonlóan 1944–1948 között volt a Bolyai Tudományegyetem megbízott előadója Bors József (1914–2000) kolozsvári ügyvéd is, aki tételes jogi gyakorlatok vezetésére kérték fel 1945-ben. Kimondott oktatói pályája azonban korábban kezdődött, 1938-ban az I. Ferdinánd Tudományegyetem Jogi Karának megbízott tanársegéde volt, majd az 1940-41-es tanévtől (a Ferenc József Tudományegyetem Szegedről Kolozsvárra való visszatérésekor) fizetéstelen tanársegédként dolgozott ifj. Boér Elek mellett a Közgazdasági Szemináriumban. Sajnos, nem ismerünk részleteket az egyetemi katedráról való távozása körülményeiről, nevével az 1990-es évek elején újjáéledő jogtudomány kapcsán találkozunk újra (ismertette a magyar nyelven megjelent – kevés – művet), illetve részt vállalt az Erdélyi Múzeum-Egyesület munkájában is mint választmányi tag.

Bíró Lajos

1947-ben került a Bolyai Tudomány-egyetem Jog- és Közgazdaságtudományi Karára egyik karizmatikus alakja Biró Lajos Róbert (Kézdivásárhely, 1908 – Kolozsvár, 1974) ítélőtáblai bíró személyében. A kézdivásárhelyi születésű Biró Lajos tanulmányait a kolozsvári Ferdinand Tudományegyetem Jogi Karán végezte, 1933-ban.

“Dr. Biró lajos, a “Szép Júlia” főszereplője, ügyvédi irodába jár és öt versenyszámban győzött a kerületi atlétikai bajnokságokon.

Dr. Biró Lajos nevét talán kevesen ismerik, de ha azt mondjuk, hogy ő a Szép Júlia, a bujdosó legény, akkor azt hisszük, hogy Erdélyben már nagyon sokan tudják, kiről van szó. Azt is kevesen tudják Biró Lajosról, hogy éppen a Szép Júlia bemutatása idején tette le a jogi doktorátust s a kolozsvári bemutató után dr. Bartha Ignác ügyvádi irodájába lépett be s azóta ott dolgozik, szorgalmasan járva naponként a bíróságpokat, s bár az sem könnyű dolog, de már ott is ért el sikereket, nyertes lett mindjárt az első pöreiben. Erről az allround székely tehetségről, vagy ahogy székelyül kell mondani, erről az ezermester székelyről most újabb dolgot jegyezhetünk fel. Biró Lajos dr. ugyanis mint sportférfiú is elsőrangú, s az idei kerületi atlétikai versenyeken nem kevesebb, mint öt bajnokságot szerzett a KAC színeiben, éspedig rúd- és magasugrásban, diszkoszvetésben, gerelydobásban és 400 méteres síkfutásban. ha ilyen szaporán fogja a tárgyalóteremben is aratni sikereit a fiatal ügyvéd, rövidesen knockoutolni fogja Erdély összes öreg ügyvédeit.”

Bíró Lajos síremléke

A két világháború között a Kolozsvári Athlétikai Cluj díjnyertes sportolója volt, 1938-ban saját ügyvédi irodát működtetett. Ebben az évben nősült, felesége, Schiessle Irma Mária Mária (1912-1984)szintén Kolozsvárott végezte a jogot. Nemcsak jeles tanulmányi eredményeinek, hanem diákönképzőköri tevékenységének köszönhetően is fontos megjegyeznünk Schiessel Irma nevét, akit még elsőéves joghallgatóként választották be a magyar egyetemi hallgatók felekezetközi diákszervezetének női tagozatába, az 1931-ben megalakult Székely Társaság Főiskolai Hallgatónő Csoportjába. A tagozat több, a romániai magyar nőkérdésre, főiskolai hallgatói státusra vonatkozó előadást szervezett fennállása alatt.

Biró Lajos 1940-1944 között a Kolozsvári Ítélőtáblán dolgozott. Mind kollégái visszaemlékezéséből, mind levéltári iratokból az derül ki, hogy Biró Lajos a háború alatt a magyar-román határon átszökő román és zsidó származású vádlottakat megpróbálta felmentetni, illetve a legenyhébb büntetést kiszabását elérni. 1944 őszén a frontvonal közeledtekor a magisztrátusok legnagyobb része elmenekült, ő azonban Kolozsvárt maradt. Innen hurcolták el a szovjet csapatok „málenkij robotra” 1946-ban tért vissza a harkovi járásban végzett kényszermunkáról és foglalta el állását a kolozsvári törvényszéken. 1949-ig párhuzamosan dolgozott bíróként és egyetemi tanárként, magisztrátusi állásáról azért mondott le, mert tanszékvezetőnek választották és az egyetemi pálya mellett döntött. 1952-ben a Bolyai Tudományegyetem Jog- és Közgazdaságtudományi Karán az oktatók újabb „boszorkányüldözésére” került sor és mondvacsinált okokkal Biró Lajost is eltávolították. 1957-ig jogtanácsosként dolgozott a Kolozsvári Villamosműveknél, ekkor sikerült ugyanis az egyetemre, a büntetőjogi katedrára visszahelyeztetni az oktatói közösség egyöntetű támogatása és határozott fellépése következtében. Innen kezdve pályája töretlenül ívelt felfelé, egyetemi jegyzeteket, tanulmányokat, könyveket publikált román és magyar nyelven 1972-es nyugdíjazásáig.

A Biró-család sírkertje a Házsongárdi temető II A parcellájában található, amely a temetőnek talán a legrégebbi része, középső és keleti felében áshatták az első sírokat. A fekete márványoszlopon más családtagok neve mellett két lánya nevét is láthatjuk: idősebb lánya, Kozán Judit (1938–1998) folytatta édesapja szakmáját (1954–1958 között volt bolyais joghallgató) és táblabíróként dolgozott.

Linzmayer Károly síremléke

Szintén a Kolozsvári Ítélőtábla bírája volt Linzmayer Károly (Felsővist, 1894 – Kolozsvár, 1960), aki 1948-ig volt a Bolyai Tudományegyetemen zajló jogászképzés helyettes tanára, 1948–1950 között pedig az Igazságügyminisztérium fennhatósága alá tartozó Jogi Iskola magyar tagozatának vezetője (ez utóbbi intézmény a Kolozsvári Törvényszék mellett működött 1948–1950 között és elsődleges célja az volt, hogy mintegy „gyorsított eljárás” keretében, gyakorló magisztrátusok és ügyvédek részvételével alapműveltség nélküli embereket képezzen ki két év alatt bíróknak és ügyészeknek).

Az eredeti sírról eltávolíthatták a fekete márvány névtáblát, mely 2016 augusztusában a Házsongárd Kertek részének magasságában, az a főút mentén feküdt – valószínűleg itt lehetett az egykori sírhely is.

László Ferenc síremléke

László Ferenc (Sepsiszentgyörgy, 1910 – Kolozsvár, 1992) ügyvéd közigazgatás-szervezést tanított a Bolyai Tudományegyetem Jog- és Közgazdaságtudományi Karán 1948–1951 között, amikor erőfeszítéseket tettek a Kar két szakosztálya mellett egy harmadik, a közigazgatástudományi szakosztály létrehozására is. László Ferenc jogi tanulmányait Kolozsváron végezte, az I. Ferdinánd Tudományegyetem Jogtudományi Karán, joghallgatóként a Székelyek Kolozsvári Társasága (SZKT) főiskolás tagozatának egyik vezetője lett. A diploma megszerzése után szülővárosába visszatérve ügyvédi gyakorlatot folytatott, oszlopos tagja, majd főmunkatársa volt az Erdélyi Fiatalok c. lapnak. Szerepet vállalt az MNSZ háromszéki tagozatában, majd politikai pályáját Bukarestben folytatta, mint a Központi Végrehajtó Bizottság tagja – azonban az általa betöltött magas politikai tisztségek ellenére is politikai megbízhatatlanság ürügyén távolították el az oktatásból. Nyugalomba vonulásáig a Metalul Roşu fémipari vállalat, majd a Könyvterjesztő Központ alkalmazottja, 1990-től az erdélyi református egyházkerület igazgatótanácsosaként működött haláláig.

Fekete márványból készült síremléke a Lutheránus temető felől közelíthető meg, a Bodor-kertben található.

A Házsongárdi temetőben alussza örök álmát két olyan gyakorló jogász, később a Bolyai jogásztanára, akikre ma már a közgazdaságtudomány terén végzett tevékenységük kapcsán emlékszünk vissza.

Fogarasi József síremléke

Fogarasi József (Torda, 1912 – Kolozsvár, 1991) gyakorló ügyvédként nyert meghívást 1950-ben a Bolyai Tudományegyetem Jog- és Közgazdaságtudományi Karára. Diákkora alatt részt vett a kommunista ifjúsági mozgalomban, a ’30-as években lezajlott kommunisták kolozsvári perében ő volt az egyik védőügyvéd. 1937-ben nyert felvételt a Kolozs Megyei Ügyvédi Kamarába, melynek megszakítás nélkül tagja volt 1950-ig és ahol több ízben felelősségteljes funkciót viselt: 1946-ban tagja volt a Kamara Tisztogató Bizottságának, 1948-ban az újonnan szervezett Ügyvédi Kollégium Felvételi Bizottságának. A kolozsvári Ügyvédi Kamarában (1948 után: Kollégiumban) betöltött, megszakítás nélküli tevékenysége, vezető beosztása az 1946–1950 közötti ügyvitelben, a purifikációs, fellebbezési és felvételi bizottságokban ritkaságszámban megy, hiszen a purifikáció szempontjából kritikus 1938–1944 közötti időszakban is aktívan gyakorolta a szakmát, ezért 1945 utáni szerepvállalása példa nélkül áll a szakirodalom értelmezésében.

A Bolyai Tudományegyetemen elsősorban pénzügytant, pénzügyi jogot oktatott, de az egyetemes jogtörténet és Románia jogtörténete tantárgyak előadója is ő volt (ez utóbbi tantárgyból jegyzetet is kiadott).

Az 1959-es egyesítés után nem bocsátották el az egyetemről, azonban nem biztosítottak számára katedrát a Jogtudományi Karon, így csak kutatói normát kapott. Oktatói munkáját csak később, a BBTE keretén belül beindított Közgazdaságtudományi Karon folytathatta román nyelven.

Fogarasi József sírját könnyű megtalálni, hiszen a b főút mentén fekszik a II C parcellában.

Kerekes Jenő

Kerekes Jenő (Kolozsvár, 1919–2006) jogász diplomáját 1942-ben szerezte meg a Kolozsvárra visszatért Jog- és Állam-tudományi Karon, 1942-1943-ban Rómában poszt-graduális képzésben vett részt, majd ezt követően gyakorló jogászként működött: 1943–1944-ben törvényszéki, 1945-1946-ban ítélőtáblai jegyző volt Kolozsváron. 1946-ban járásbíró volt Topánfalván, majd ezt követően az MNSZ jogi irodájának vezetője Bukarestben. Jogi tanulmányaiban a munkajog és a mezőgazdasági termelőszövetkezeti jog kérdéseit tárgyalta, közgazdasági szaktanulmányaiban – amelyek tevékenysége jelentősebb részét teszik ki – főleg az ipargazdaságtan, vállalatszervezés és munkaszervezés foglalkoztatta.

1990-ben az újjáalakult Erdélyi Múzeum-Egyesület elnökségi tagjai között vállalt szerepet, tanított a nagyváradi Sulyok István Református Főiskolán. Alapító tagja és tíz éven át (1990-2000) aktív elnöke, majd haláláig tiszteletbeli elnöke volt a Romániai Magyar Közgazdász Társaságnak.

2000-ben megérhette azt, hogy a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karán beindult a magyar nyelvű képzés és ő konzulens professzorként, tudását kamatoztatva ennek része lehetett.

A Bolyai Tudományegyetem Jog- és Közgazdaságtudományi Karának első korszakában több olyan tehetséges fiatal jogász került az oktatásba, akik tanulmányaikat a Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi karán kezdték és a Bolyain fejezték be, innen marasztották őket a katedrán. Így került például a magánjogi tanszékre tanársegédként Kiss András, a bűnügyi tantárgyakat oktató tanszékre Dáné Tibor, a nemzetközi jogi tantárgy oktatójaként pedig Szabó Pál Endre.

Az 1945 után kiépülő totalitárius diktatúra az elsőként említett két személy esetében azonban mind oktatói pályájukat, mind szakmai, gyakorló jogászként történő elhelyezkedésüket ellehetetlenítette és arra kényszeríttette, hogy más pályán boldoguljanak. 

Kiss András

Kiss András (Facsád, 1922 – Kolozsvár, 2013) felsőbb éves joghallgatóként vált bolyais diákká, ugyenekkor, harmadévesen, joggyakornokként alkalmazták a Gazdasági és Hitel-szövetkezetek Központ jogügyi osztályára. A diploma megszerzése után ügyvédjelöltként dolgozott – kiváló román tudásának köszönhetően ezért főleg az ügyek tanulmányozásával és a periratok megszerkesztésével foglalkozott. Noha 1948-ban sikerrel felvételizett a Kolozsvári Ügyvédi Kollégiumba, nevét mondvacsinált okokkal kihúzták a listáról. Ekkor Asztalos Sándor tanársegédje lett az egyetem magánjogi tanszékén, ugyanakkor bekerült a kolozsvári Jogi Iskola tantestületébe is, szintén tanársegéd minőségben, Kiss Géza mellé A kötelező katonai kiképzésről visszatérve egyetemi állásába nem vették vissza, az akkor szerveződő ügyészségen ügyészi beosztásra terjesztették fel.

Saját visszaemlékezéséből tudjuk, hogy a szerzői jog büntetőjogi védelmét szerette volna kutatni, amely akkor teljesen újszerű és feltáratlan téma volt.

Kiss András pályája végül főlevéltárosként teljesedett ki, a romániai magyar történész szakma elismert kutatója, szakírója vált belőle (jogtörténeti témájú írásai révén megőrizte a kapcsolatot a jogtudománnyal is); az 1989-es rendszerváltozás után az Erdélyi Múzeum-Egyesület főtitkára lett.

Dáné Tibor

Rövidre zárult Dáné Tibor (Kolozsvár, 1923 – 2006) büntetőjogászi, egyetemi oktatói pályája is. Jogi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetemen fejezte be és jogtudományi doktori címe megszerzése után Turnowsky Sándor büntetőjogász tanársegéde lett a bűnügyi tudományok tanszékén, ahol 1946-tól a büntető törvénykezési jog, illetve később a kriminalisztika és törvényszéki orvostan tantárgyakat előadója volt. Büntető törvénykezési jogból egyetemi jegyzetet is kiadott. Egyetemi oktatói munkásságával egyidőben az Erdélyc. napilap belpolitikai szerkesztői feladatait is ellátta. Az 1952-es tisztogatási hullám áldozata lett, valószínűsíthetően a háború előtti szociáldemokrata irányvonal követése volt az egyik ellene felhozott vádalap. Eltávolítását úgy tervezték meg, hogy előzetesen felajánlották neki Máramarosban a főügyész-helyettesi posztot, amelyet nem fogadott el, ezért az egyetemről is mennie kellett.

Pályája szucsági vidéki tanítóként, majd a kolozsvári Palocsay-féle növénybiológiai kutatóállomáson tudományos munkatársként eltöltött idő után 1958-ban vett fordulatot és indult el végleg az író, műfordító, szerkesztő tevékenység felé, amely révén a háború utáni romániai magyar irodalom ismert képviselőjévé vált.

Sírját a Házsongárd a főútja mentén találjuk, a Kertek rész után következő kripták után.

Szabó Pál Endre

Szabó Pál Endre (Székely-udvarhely, 1920 – Budapest, 2004) jog-hallgatóként és később oktatóként az 1939–1991 közötti időszakban az erdélyi (magyar) jogász-képzés valamennyi intézményes formájában részt vett. Elsőéves joghallgatóként, 1939-ben a kolozsvári I. Ferdinánd román tannyelvű egyetem Jogtudományi Karának diákja volt, 1940-41 között pedig a Szegedről Kolozsvárra visszatért Ferenc József Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. A háború alatt tüzértisztként a frontra vezényelték, ahol 1944-ben megsebesült és az orosz offenzíva elleni visszavonulás során amerikai hadifogságba esett Ausztriában. 1946-ban tért vissza Kolozsvárra, ahol a Bolyai Tudományegyetemen fejezte be tanulmányait és szerezte meg jogtudományi doktori oklevelét. 1959-ig a Bolyai Tudományegyetemen docense volt, az 1959-es erőszakos egyesítés után egyike volt annak a kisszámú magyar oktatónak, akik az egyesített Babeş-Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karán megőrizhették oktatói katedrájukat (nyugdíjazásáig a BBTE Munka- és termelőszövetkezeti jogi tanszékén tanított). Szaktantárgyai a nemzetközi közjog volt, de tanított nemzetközi kereskedelmi jogot, polgári eljárásjogot, bíróságszervezést is; tagja volt a hivatalos közlöny magyar fordítói kollektívájának is.

Tudását nyugdíjaztatása után is a közösség hasznára fordította és vállalta az oktatást a nagyváradi Sulyok István Református Főiskolán belül szervezett jogászképzésen (a vallástanár-jogtudomány szak 1991-1994 között működhetett). Oktatott tantárgyai között saját szaktantárgyai (nemzetközi köz- és magánjog), illetve olyan tantárgyak is szerepeltek, mint a római jogok, vagy az emberi jogok témaköre. Jogi ügyekben a kolozsvári unitárius egyháznak segített több ízben, majd elvállalta az Erdélyi Unitárius Egyház főgondnoki tisztségét is, amelyet 1994-ig töltött be.

Sírja a Házsongárdi temető lutheránus sírkertjében van, a vasrácsos kapuval átellenben, az észak-déli ösvény mentén.

Turnowsky Sándor

A Házsongárdi temető új részében, a 4-es út melletti parcellában parcellában nyugszik Turnowsky Sándor (1889–1958) büntetőjogász, akit Nagyváradról hívtak meg Kolozsvárra. Budapesten és Berlinben folytatott jogi tanulmányokat, 1908-ban a szabadgondolkodó egyetemi fiatalokat tömörítő egyetemi kör, a Galilei kör egyik alapítója volt. 1915-ben ügyvédi gyakorlatot kezdett Marosvásárhelyen. A baloldali sajtó munkatársaként, 1940-ben rendőrségi felügyelet alá helyezték, és 1944 tavaszán, mint „a közbiztonságra veszélyes baloldali elemet”, a sárvári majd a nagykanizsai internálótáborba zárták. Feleségét és két gyermekét a nagyváradi gettóból deportálták Auschwitzba, ahol halálsorra kerültek.

Turnowsky Sándor síremléke

1947-ben a sajtóban zajló purifikációs hadjárat áldozatává vált: az Új Élet című lapban támadás jelent meg ellene éppen Bolyais kollégája, Asztalos Sándor tollából. A cikkben Turnowsky Sándort amiatt támadták, hogy elvállalta az antiszemitizmussal vádolt Beöthy Konrádné védelmét, aki dr. Beöthy Kornél főorvos felesége volt. Holokauszt-túlélők utólagos tanuságtételeiből azonban ma már tudjuk, hogy dr. Beöthy Kornél tiszti főorvos fontos szerepet játszott a nagyváradi zsidóság mentésében, azálta, hogy (nem létező) flekktífuszos megbetegedést jelentett a táborban, ez pedig többeket megmentett a deportálástól. Feltételezhetően ez egyik oka lehetett annak, hogy Turnowky elvállalta Beöthyné védelmét.

Turnowky Sándort kényszernyugdíjazták 1951-ben, ezt követően pedig a nagyenyedi Bethlen Kollégium államosított könyvtárának igazgatói minőségét töltötte be 1957-ig. Ebben a minőségében egykori Bolyais kollégájával, Kiss Gézával együtt írták meg Szász Károly, a reformkor kiemelkedő erdélyi jogászának életrajzát.

Mócsy Tibor László

A Bolyai Tudományegyetem Jog- és Közgazdaság-tudományi Karára iratkozott be és itt szerzett diplomát Mócsy Tibor László (Kolozsvár 1925–2003), aki 1949-től tanár-segédi beosztásban működött a karon és a bűnügyi tudományokat tanított (kriminológia, kriminalisztika). 1959 májusáig a büntetőjogi tanszéken működött, ekkor megkapta szakértői kinevezését az újonnan alapított Megyeközi Kriminalisztikai Szakértői Laboratórium vezetői beosztásába, ahol nyugdíjazásáig dolgozott. 1980-tól a Probleme de Criminalistică şi Criminologie c. szakfolyóirat szerkesztőbizottsági tagja, tanulmányait, tudománynépszerűsítő írásait magyar és román nyelvű folyóiratok közölték.

Mócsy László síremléke

Más, egykori jogásztanárokhoz hasonlóan ő is szerepet vállalt a forradalom után újrainduló Erdélyi Múzeum-Egyesületben, 1991-től a az EME IV., Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályának titkára volt, illetve részt vállalt a Nagyváradi Sulyok István Református Főiskola keretein belül szervezett magyar nyelvű jogászképzésben is. Az 1990-es években többször is hívták előadni, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem joghallgatóinak önképzőkörében tartott előadásokat szakterületéről, a kriminalisztikáról, de többször meghívták a BBTE újságíró szakos diákjaihoz is.

 

Lupán Ernő

Lupán Ernő (Kézdivásárhely, 1929 – Kolozsvár, 2013) eredetileg a Bolyai Tudomány-egyetem filozófia szakára iratkozott be, ahol két évet végzett el. Egy kíváncsiságból végighallgatott büntetőjogi előadás hatására még az előadás szünetében azonnal átiratkozott a jog szakra, úgy hogy év végén harmadéves vizsgái mellett a az előző évek jogi tárgyaiból is kitűnő minősítéssel tett vizsgát. Már végzős diákként a római jog gyakornoka lett, majd a sikeres államvizsga után a fiatal jogászt Moszkvába küldték aspirantúrára (doktori tanulmányokra). A moszkvai Lomonoszov Egyetemen megszerzett fokozat megszerzése és hazatérése után majdnem két évig a Bukaresti Egyetem Jogtudományi Karán tanított, majd kérte áthelyezését az alma mater-hez, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemre és így lett a kolozsvári jogtudományi képzésnek meghatározó személyisége, sok generáció szigorú, de elismert oktatója.

Lupán Ernő síremléke

A polgári jog általános részének és a személyek jogának kutatása mellett úttörő szakmai tevékenységével is kitűnt: nagy szerepe volt a környezetvédelmi jog kutatásának, oktatásának romániai meghonosításában (a romániai agrárpolitikai és szövetkezeti jog, a mezőgazdasági termelőszövetkezeti jog tárgyköréből való tanulmányai – környezetjogi kutatásait mintegy előre jelezve – magyar nyelven is megjelentek különböző romániai folyóiratokban).

A rendszerváltás után ő is részt vett a romániai magyar jogászképzést felélesztését és a romániai magyar jogtudomány revitalizálását célzó erőfeszítésekben, így szerepet vállalt a ’90-es évek elején rövid ideig engedélyezett nagyváradi jogászképzésben és jelentős mértékben hozzájárult a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karán 2010-ben elindított kétnyelvű (román-magyar) jogászképzés elindításában is. A Sapientia első évfolyamának még ő is tartott polgári jogi előadásokat, illetve a tehetséges diákok megsegítésére alapítványt is tett.

Fehér márványból készült sírját könnyen meg lehet találni, ugyanis a Házsongárd a főútja mentén, a lutheránus sírkerttel egy vonalban fekszik.

Eckstein-Kovács Edit

2017-ben hunyt el a Bolyai Tudományegyetem egyetlen címzetes női oktatója, Eckstein-Kovács Edit (1923-2017). Kovács Edit 1929-ben született Temesváron. Kolozsváron érettségizett az Állami Leánygimnáziumban, majd a Bolyai Tudományegyetem Jog- és Közgazdaságtudományi Karának volt hallgatója, és 1952-től, utolsó éves joghallgatóként már gyakornoki minőségben oktatási feladatokat is rábíztak. 1953-ban szerezte meg diplomáját, és ettől az évtől hivatalosan is a kar oktatója, elsősorban a polgári jogi előadásokhoz kapcsolódó szemináriumokat vezette, illetve családjogot és fuvarjogot oktatott.

Egy volt bolyais hallgató visszaemlékezése szerint: „Kovács Edit szenzációsan szeminarizált. Jogeseteket oldottunk meg, úgyhogy én a polgári jognak szerelmese lettem.”

Az 1959-es egyetemegyesítés után munkáját, immár román nyelven, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Jogi Karán folytatta. Amikor a politikai körülmények lehetővé tették, román–magyar jogi terminológiát is oktatott. 1986-ban ment nyugdíjba, addig az egyesített egyetem adjunktusa volt. A szakmai előlépés lehetőségeit számára nem biztosították, így tulajdonképpen a jogtudomány napszámosaként dolgozott, oktatói, kutatói pályája nem teljesedhetett ki.

Még a Bolyai egyetemes oktatói korszakában fordította magyarra – Huszár Andorral és Gogomán Gáborral együtt – Simion Bayer és Mircea Constantiniu Vállalati igazgatókkézikönyve (1956) című művét, a Jogi Kis Könyvtár sorozatban ekkor publikálta Szülők, gyermekek és rokonok jogviszonyaicímű kismonográfiáját, illetve Fekete Györggyel együtt társszerzője volt a Kötelmi jogcímű egyetemi jegyzetnek (1958). A Babeş–Bolyai létrejötte után a fuvarjog, illetve gazdasági jog tárgykörében publikált

Neumann Jenő síremléke

A Házsongárdi temetőhöz kapcsolódóan, de önálló sírkertként működik az ortodox zsidó temető. Itt nyugszik Neumann Jenő (1893-1978), aki Demeter János dékán révén került a Bolyai Tudományegyetemre. A diplomáját a kolozsvári Ferenc József tudományegyetemen egyik utolsó magyar nyelven (1917)-ben végző évfolyamán szerezte, de nem ügyvédi vagy tudományos tevékenységéről vált közismertté, hanem annak köszönhetően, hogy a kolozsvári „Duma-posta” törzsasztal tagja volt. A Duma-posta a két világháború között működött a New York kávéházban, és különböző haladó szellemű, de nézeteikben sokszor szemben álló szerkesztők, idős és fiatal írók, művészek, irodalombarát értelmiségiek találkoztak itt “egy csésze feketére” naponta délután és este.

1940-ben praxisát a faji törvények miatt be kellett szüntetnie, 1944-ben pedig, zsidó származása miatt élete is veszélybe került. Neumann Jenőt mint tejesember/református lelkészt („Jani bácsit”) Péter Lajos cipészmester bújtatta, a mentést pedig Demeter János szervezte meg. A történetet a kolozsvári zsidó lakosság vészkorszakbeli történetét feldolgozó munkák, valamint egy irodalmi alkotás (Tompa Andrea: A hóhér háza, 2010) is megörökíti.

Neumann Jenő a háború után a kolozsvári zsidóság demokratikus szervezkedésének egyikm főszereplője lett és elnöki funkciót vállalt a Demokrata Zsidó Komitéban. Egyik felszólalója volt annak a népgyűlésnek, amelyet 1946-ban a háborús bűnösök pereit tárgyaló Kolozsvári Népbróság első tárgyalásának napján a Holokauszt-túlélők rendeztek, s amelyen a vádlottak példás megbüntetését kérték, de a kollektív bűn fogalmát elvetették.

1950-től volt jelent a Bolyai Tudományegyetem jogász közösségében, de egykori tanítványai nem tudományos munkásságra vagy tantárgyaira emlékeznek vissza, hanem Duma-postás attitűdjére:

„Neuman Jenő végtelen kedves zsidó ember volt. Egyszer berohant elkeseredve, hogy uraim, jött egy rendelet, aki nem tud, azt meg kell buktatni.”

„A régi kurzusában megjelent egy papírszelet, hogy: A kurzusban, ahol a Sztálin név megjelenik, helyette a Nagy Szovjet Nép olvasandó. Ez volt a Neumann, nagyon jópofa bácsi volt.”

Fekete György

Szintén a Házsongárdi temető önálló egységét képezi a neológ zsidó temető, ahol nemcsak a kolozsvári, hanem a romániai jogtudomány és jogászképzés egyik legnagyobb hatású tanára, Fekete György (1911-2002) alussza örök álmát. Kolozsvárott, a Ferdinand Tudományegyetemen szerzett diplomát 1937-ben, diákkorában a zsidó joghallgatók diákkonferenciájának főtitkára volt és ilyen minőségben többször próbált felszólalni az egyre inkább eluralkodó antiszemita megnyilvánulások és a zsidó hallgatóka sújtó kirekesztés ellen.

Egy évig tanulmányokat folytatott a párizsi Ecole Politechnique-on, a második háború előtt ügyvédi irodában dolgozott Kolozsvárt, 1938-tól a Kolozsvári Ügyvédi Kamara tagja. 1942-től besorozták a 110/24. sz. munkaszolgálatos századba és Ukrajnába, a Don térségébe küldték a frontvonalba, erről az időszakról 2005-ben tanúságot tett A Kálváriától a tragédiáig. Kolozsvár zsidó lakosságának történetec. kötetben, illetve oral history interjú formájában több órányi videó anyag áll rendelkezésre a Holokauszt történetét feldolgozó Visual Archives adatbázisban.

1944-ben, visszatérése után a Demokrata Zsidó Komité tagja, ugyanebben az évben tag minőségben részt vett a Kolozsvári Ügyvédi Kamara testületét átvizsgáló Tisztogató Bizottság, illetve az Etikai Bizottság munkálataiban. 1946-ban és 1948-ban tag minőségben vett részt a Kamarát/Kollégiumot vezető ideiglenes bizottságokban (mind a fellebbezési, mind a tisztogató bizottságokban).

Ebben az időszakban, egyetemi pályára lépése előtt szövetkezeti jogtanácsos (1945-47). 1949-1953 között az Új Út c. politikai hetilap felelős szerkesztője.

Fekete György síremléke

1948-tól a Bolyai Tudományegyetem Jog- és Közgazdaságtudományi Karának helyettes oktatója, később címzetes tanára, a polgárjogi tanszék megalakulása után annak vezetője. Az ’50-es ő töltötte be a kari párttitkár funkcióját is. Az 1959-es egyesítés után a BBTE polgárjogi tanszékére került, és a kari tanács tagjaként is működött nyugdíjazásáig.

Egykori diákjai így emlékeznek vissza rá:

Fekete György nagyon jó volt, amikor bejött az órára, sose vártuk, hogy csengessenek. Szabadon beszélt, az előadóképessége nagyon emelte az óra színvonalát, mert színesen adta elő. Az ember szinte még ott helyben megtanulta. Annyira érdekes volt. Látszott rajta, hogy ő ennek él.

1956-ban, a magyarországi forradalom leverését követő romániai megtorláshullámban a kolozsvári jogásztanárok komoly erőfeszítéseket tettek arra nézve, hogy megóvják a joghallgatókat (erről a szakról nem is történtek letartóztatások). Az oktatók viselkedésére nézve szintén egykori diákbeszámolókból értesülünk:

„A forradalom leverését követően az egyetemen megszervezték a gyászpercet. November nem tudom, hányadika volt. 10 órakpor kellett mindenkinek felállnia és kérni a tanárt, hogy szakítsa félbe az előadását. (…) A tanár is tudta, mert nézte többször az óráját, hogy mikor jön az egypercnyi csend. Polgári jog óra volt, Fekete György professzorral.”

„Tanár elvtárs, ha megengedi, hogy egyperces néma felállással adózzunk a budapesti forradalomban elesett hősök emlékeinek? Láttam, hogy Gyuri bá’ kicsit úgy megdöbbent.. Természetesen, mondta és felálltunk, mindannyian felálltunk, síri csönd volt. Fekete is állt”.  

Fekete György visszafogott sírján a fejtábla polgári neve mellett a héber nevét is rögzíti: Eliézer.

A Bolyai Tudományegyetem több jogásztanárának sírja külföldön található: a kolozsvári jogászképzésben meghatározó szerepet vállaló római jogász Román (Rosmann) Dezső a messzi Uruguayban, Montevideóban, Demeter János alkotmányjogász, politikus pedig a budapesti Farkasréti temetőben alussza örök álmát. Csákány Béla jogász-közgazdász professzor szülővárosában, Brassóban, Balogh András közigazgatási jogász pedig Aranyosgyéresen nyugszik.

Természetesen nem célunk idealizált képet festeni a Bolyai Tudományegyetemen zajló jogászképzésről, hiszen az 1945-től induló időszak egybeesik a romániai totalitárius diktatúra kiépülésével, amely alapjaiban változtatta meg a jogászi pályák struktúráját, működését és társadalmi megítélését. „Ajogi oktatásnak politikai céljai voltak: az új rendszer szellemében nevelt jogászokkal kellett lecserélni a régi »kádereket«, elsősorban a bírákat és ügyészeket.”

Az egyik jogásztanár ravatalánál hangzott el, hogy egyre gyorsuló ütemben hagynak el bennünket s költöznek az Örökkévalóságba a legidősebb erdélyi magyar értelmiségi nemzedék tagjai. Azok, akik végigélték a XX. század nagy politikai-társadalmi változásait, megrázkódtatásait és akiknek a többször sorscsapással felérő változások közepette kellett szolgálatot vállalni s helyt állni a kisebbségi sorsba jutott magyarságért.

Ez a rövid írás a fentebb idézett kegyelet szellemében tesz kísérletet arra, hogy a kollektív emlékezet számára visszaidézze és rögzítse azoknak a jogásztanároknak a nevét, akikre – szakmai tevékenységük speciális jellegéből adódóan – ma már kevesen emlékeznek, illetve tisztelettel adózzunk azoknak a személyeknek az életpályája előtt is, akiket egy totalitárius elnyomó rendszer „kényszerpályára” sodort.

A szerző a Sapientia EMTE JTI egyetemi adjunktusa.