Veress Emőd: Kétnyelvű helységnévtáblák Kolozsváron – a jogi háttér

Tekintettel a téma rendkívüli aktualitására, érdemes áttekinteni a jogi hátteret, hogy világosan lássuk az esélyeket és lehetőségeket.

A 2001. évi 215. helyi közigazgatási törvény 76. cikkének 4. bekezdése alapján a helyi közigazgatási hatóságok biztosítják a települések elnevezésének a kisebbségi nyelven történő kifüggesztését, amennyiben az adott nemzeti kisebbség részaránya a területi-közigazgatási egységben eléri a 20%-ot. A “biztosítják” ige imperatív szabályra utal, ami közigazgatási jogban természetes is: a kisebbségi nyelvű településnévtáblákat kötelező elhelyezni, ha a törvényi feltételek fennállnak. Ez a szabály viszont nem értelmezhető úgy, hogy tilos lenne két- vagy többnyelvű helységnévtáblákat használni, ha egy kisebbség részaránya nem éri el a 20%-ot. Sajnos, ez az értelmezés – bármiféle valós alap nélkül – rendszeresen visszatér.

A  20%-os küszöbbel kapcsolatban igen komoly problémát nem rendez a törvény. A százalékarányos küszöb mellett szükséges lenne abszolút számban kifejezett küszöböt is bevezetni. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy léteznek olyan települések, ahol a magyarság száma magas, tízezres nagyságrendű, de a részaránya nem éri el a 20%-ot. Ezért a nyelvi jogok ezekben a területi-közigazgatási egységekben nem aktiválhatóak. Máshol viszont, ahol a 20%-os küszöb megvan, lehet élni a nyelvi jogokkal, de valójában ezen nyelvi jogok potenciális gyakorlóinak a száma pár száz vagy legtöbb pár ezer fő (községi szinten például). Ez törvénymódosítást igénylő kérdés, de ebben a kontextusban mindenképpen beszélni kell róla.

A 20%-os küszöbnek, mint kizárólagos kritériumnak az alkalmazása visszás, ellentmondásos helyzetekhez vezet. Furcsa logika, amely egy párszáz fős közösségnek biztosítja a nyelvi jogokat, ötvenezer fős közösségnek viszont már nem. Kolozsvár problémájára ez jelentene végleges, értelmezésektől mentes, pontos megoldást.  Javaslat: ott kellene a nyelvi jogokat alkalmazni, ahol az adott kisebbség részaránya eléri a 20%-ot vagy a minimum 10.000 főt. Kolozsvár magyar lakosságának a száma, a 2012-es népszámlálási adatok szerint 49.565 fő, amely a lakosság 15,27%-át teszi ki.

Miért van az, hogy mégis létezik jogalap Kolozsvár esetében a nyelvi jogok alkalmazására? Biztos lábakon áll ez a jogalap?

A már említett helyi közigazgatási törvény 131. cikke többek között a helységnévtáblák használatát akkor is kötelezővé teszi, ha a “jelen törvény” hatályba lépése után csökkent le adott kisebbség részaránya a 20%-os küszöb alá. Ez magyar szemponból nyilván kármentő jellegű szabály, a szerzett jogok védelmére alapoz. De most jön a jogi probléma.

A kulcs a “jelen törvény” kifejezés értelmezése. Vegyük ismét a népszámlálási adatokat. Az 1992-es adatok szerint a magyarok részaránya Kolozsváron 22,78%, azaz 74.871 fő. A következő népszámlálás, a 2002-es szerint viszont már csak 18,96%, azaz 60.287 fő.

A következő valós jogi probléma merül fel: a helyi közigazgatási törvényt 2001-ben fogadták el. Viszont az a “kármentő” szabály, hogy a nyelvi jogokat akkor is alkalmazni kell, ha a “jelen törvény” hatályba lépése után csökkent le adott kisebbség részaránya a 20%-os küszöb alá,  ebben az első változatban nem szerepelt. Ezt sajnos csak a helyi közigazgatási törvényt módosító 2006. évi 286. törvény vezette be. Ha a “jelen törvény” kifejezést a 2001-es változatra értjük, akkor 2006-os szabályt  visszaható hatállyal alkalmazunk, amit nem enged az Alkotmány… Ezért nagyon is lehetséges, hogy a nemrég megszületett kedvező törvényszéki határozatot az ítélőtábla, a fellebbezést megoldva úgy fog dönteni, hogy a törvényszék elsőfokú határozata nem jogszerű, mert 2002-ben már nem volt meg a 20%-os részarány Kolozsváron. A “kármentő” szabályt csak akkor lehet alkalmazni, ha 2006-ban, amikor ez a “kármentő” előírás hatályba lépett, meglett volna még a 20%-os részarány, illetve a csökkenés, amelyet a 2012-es népszámlálási adatok rögzítettek,  csak 2006 után következik be… Ha fellebbeznek, az ítélőtábla ilyen érveléssel könnyen módosíthatja az elsőfokú határozatot, és erre számítani is lehet.

Sokkal könnyebb dolgunk lenne, ha valódi európai szellemiség és igazi, szívből jövő, nem kirakatnak szánt multikulturalitás uralkodna Kolozsváron. Akkor ilyen jogi vitákra és elemzésekre nem lenne szükség. (Így én sem kellene kisebbségi jogi kérdésekről írjak, kizárólag a tudományos érdeklődésemet lekötő gazdasági magánjogi problémákban mélyülhetnék el. Talán ez az idő is eljön.)

Ezért, ha stabil, kikezdhetetlen jogi megoldást keresünk a kolozsvári helységnévtáblák és általában a kisebbségi anyanyelvhasználat kérdésére, akkor ezt a helyi közigazgatási törvény javasolt módosítása, vagyis a már létező százalékarányos küszöbb mellett az abszolút számban kifejezett küszöb bevezetése hozhatja el.

Dr. Veress Emőd a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézetének egyetemi docense, ügyvéd, nemzetközi választottbíró.