Veress Emőd: Verespataki viaszostábla a kolozsvári Történeti Múzeumban

A múzeum nemrég, augusztus elején – nagyon rövid időre – kiállította egy ókori kölcsönszerződést rögzítő viaszostábla két darabját. Az eredeti triptychon két (14×9,5 cm méretű) alkotórészét Kolozsváron őrzik, a harmadik elem pedig Balázsfalván található. Mivel a kiállítás célja Verespatak (Alburnus Maior), mint helyszín sajátos jelentőségének hangsúlyozása (a figyelemfelhívás) volt, hasznos lehet, ha jogtörténeti szempontból is megvizsgáljuk a kiállított tárgyakat.

Verespatakon 1786-1855 között 25 viaszostábla, vagyis a szöveget a táblácskába vájt mélyedésbe öntött viaszba karcolva rögzítő okirat került elő. A markomann-szarmata betörés elől délre menekülő lakosok rejthették el valamikor 167 után a verespataki bányaüregekbe ezeket a megállapodásokat.

A triptychonok sajátossága, hogy ugyanazt a szerződéses szöveget kétszer tartalmazták. Az első tábla második oldala és a második tábla első oldalát összefűzve lezárták és lepecsételték, ez tartalmazza először a szerződéses szöveget. A második tábla második oldala és a harmadik tábla első oldala újra magába foglalja a szerződéses szöveget, ezúttal pecsétzár nélkül, bárki által olvasható módon. A lezárt részt csak vita esetén bontották fel.

A huszonöt előkerült viaszostábla között négy kölcsönszerződés található. Ezek egyikét, a 162. június 20-án (azaz 1856 éve) Anduenna Batonis hitelező és Julius Alexander adós között megkötött kölcsönszerződés első és második tábláját mutatta be a múzeum. A táblácska a következő olvasható, latin nyelvű szöveget tartalmazza:

… Száznegyven dénár tőkét és annak e naptól számított 12%-os kamatát azon időre, amíg a kölcsönadó e pénzt nélkülözheti, a kölcsönadónak jó pénzben megfizetni hit alatt kérte Anduenna Batonis és hitére ígérte Julius Alexander; ez összeget az előbbinek megfizetni tartozik azon a napon, amelyiken azt kéri, a fentírt kamatokkal együtt. – Kelt Deusaraban, június 20-án, Rusticus és Aquilinus consulok évében…

Kissé félrevezető volt, hogy a kiállítás részét képező egyik fotón egy másik viaszostábla görög nyelvű szövege is megjelent, anélkül, hogy jelezve lenne, hogy egyáltalán nem a görög nyelvű viaszostábla került kiállításra. A fennmaradt négy kölcsönszerződés egyike azonban valóban görög nyelvű.

Julius Alexander, a neve alapján görög eredetű, római polgárjogot nyert vállalkozó több viaszostáblácskán is szerepel, téglagyárat működtetett és hitelügyletetkkel is foglalkozott. Más táblácskán hitelezőként is megjelenik, illetve társult tagja a bányászoknak téli periódusban kölcsönöket nyújtó társaságnak (societas danistariae). Anduenna Batonis balkáni illyr származású, betelepített peregrinus lehetett, a szakirodalomban pedig az Anduenna/Andueia keresztnév alapján olyan véleményt is megfogalmaztak, hogy nőről is szó lehet.

A szerződés nem tartalmaz határidőt, azaz a kölcsönösszeget akkor kellett visszaadni, amikor a hitelező azt kérte. A kikötött, évi 12%-os kamat megfelelt a birodalmi jogban havi egy százalékben meghatározott kamatszintnek (kamatmaximumnak). A téma legelismertebb kutatója, Pólay Elemér (1915-1988) szerint e szerződés mögött valószínűleg nem állott olyan mértékű kölcsönyfolyósítás, mint amilyen összeg megfizetésére az okirat adósa kötelezte magát, az okirat tehát feltehetően legalább részben fiktív kölcsönről szól. Lehetséges, hogy kisebb összeget adtak át a kölcsönvevőnek, aki a magasabb, uzsorakamatot is magába foglaló összegre kötött megállapodást. A fogalmazás módja és az a tény hogy a szerződés nem utal a kölcsönösszeg tényleges átadására, ezt az értelmezést, a szerződés színlelt jellegét támasztják alá.

Kár, hogy a viaszostáblákat nem lehet az egyetemi tanév alatt vagy az állandó kiállítás részeként is megtekinteni, hiszen az egyetemi hallgatók számára is érdekesek lehetnek az Erdély területén zajló ókori jogéletnek e valóban lenyűgöző bizonyítékai.

Dr. Veress Emőd a Sapientia EMTE intézetigazgató egyetemi tanára.