Dr. Gidófalvy István: A kisbirtokos és a kisbirtok hiteléről (1902)

Rendhagyó szerzőnk Gidófalvy István (1859. január 25. -1921. január 10.) közjegyző. A szövetkezeti mozgalom teoretikusa és vezető személyisége, többszáz szövetkezet megalakításában vett személyesen részt. Vezető szerepet töltött be az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületben (EMKE), alapító tagja az Erdélyi Gazdasági Egyletnek (EGE), az Erdélyi Múzeum Egylet (EME) tagja. A kolozsvári református egyház főgondnoka, a Protestáns Teológia gondnoka. Sírja a Házsongárdi Temetőben található. Bánffy Miklós Erdélyi történet c. trilógiájában az egyik szereplő, Abády Bálint irodalmi személyiségét sokban befolyásolta Gidófalvy István reális alakja. Mellszobrának felállítására a Magyar Közjegyzői Kamara támogatásával a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézetének is otthont adó Tordai úti egyetemi épületben kerül sor, 2018. április 27-én, 10.00 órakor.

A kisbirtokos és kisbirtok hitelét vagy kényelem szeretetből, vagy tudatlanságból, vagy felületes vizsgálódás eredményeképpen igen sokan összezavarják. A nagy közönséget e tekintetben nagyrészt a napilapok közgazdasági rovatvezetői befolyásolják s így elhitették azt, hogy e két fogalom ugyanegy. Ebből a téves hitből keletkeztek is óriási károk, melyeket ma már mindenki, aki gondolkozik, nyugodtan megállapíthat.

Mikor az 1898. évi XXXIII. t.-c. alapján az Országos Központi Hitelszövetkezetet megalakították, mindenki nagy reményekkel nézett elébe és azok, akik ezt az alkotást úgy fogták fel, hogy azt a kisbirtokosok személyi hitele kielégítése forrásául alapították, nem is csalatkozhattak benne, mert a célra kitűnően bevált, fejlődésképes, áldás jön a nyomába és tényleg hézagpótló intézménynek bizonyult. 

Egyetlen egy kifogást lehetne ez alapítás ellen tenni és ez az, hogy már ma is, mikor még csak 1500 hitelszövetkezet ügyeit kell a központban adminisztrálni, hitellel ellátni, a központi vezetés egy kissé nehézkes és lassú.  Ezen az állapoton, ha még ma nem is, de nemsokára okvetetlen változtatni kell. 

Csak hozzávetőleges kimutatást teszek és ki fog tűnni, hogy milyen óriási méretű munka feldolgozása vár az Országos Központra.  Ma az 1500 szövetkezet mindenikére átlag számítsunk csak 300 tagot, ez 450.000 tag; számítsuk, hogy ezek egyharmada hiteligénynyel lép föl, — ez már 130.000 hitelügylet teljes lebonyolitása. Jóval nagyobb számban, mint Magyarország akármelyik pénzintézetének összes ügyei. Igaz, hogy az összeg nem múlja felül az ötven millió koronát, mert nagyrésze ezeknek apró kölcsönügylet és éppen mert kis és nem kerek összegekről van szó, a kamat kiszámítása is sokkal nehézkesebb, mint egy nagy pénzintézeté.  Ilyen óriási munkahalmaz mellett méltánytalanságot követne el mindenki, a ki az Országos Központi Hitelszövetkezet eljárását gáncsolni, vagy kisebbíteni akarná.  A fejlődés meghozza a föltétlenül szükséges decentralizációt, hogy csakis a legtöbb vezetés maradjon meg a mai Országos Központ kezében.  Amikor ez majd bekövetkezik, meglesz a kisgazdák hitelének kérdése hazánkban oldva olyan ideálisan, hogy büszkén, bátran példaképül mutathatjuk fel azt a szervezetet s a műveit külföldnek is és hiszem, hogy e szervezetben nyújtott példát sokan fogják utánozni. 

A kisbirtok hitelének kérdésében alig történt még valami. A mi történt, az is több kárt, mint hasznot okozott. A kisbirtok hitelének járadék-szerűnek kell lennie és e járadék nem múlhatja felül a kisbirtok évi jövedékét. Ha a kisbirtok méltányos hitelét uzsorás kamatra vett pénzzel és nem járadék-szerű kölcsönnel elégítik ki — amint ma rendszerint történik — úgy az értelmesebb kisbirtokost, hogy földjét megtarthassa, rablógazdaságra kényszerítik, hogy a föld hozadéka az uzsorás kamatot behozza. Ez azonban előbb utóbb a föld kimerülésére vezet és bár lassabb tempóban, de mégis a jómódú és józanul gazdálkodó kisbirtokos kisbirtoka az adósságokba elúszik. Csakhogy ekkor már a hitelező is egy kizsarolt birtokhoz jut, melyet vagy megtart magának, vagy hitelbe eladva becsap vele egy jóhiszemű adósságmentes földmívest, aki többi birtokának hozadékából törlesztgeti e terhes tartozást és ugyanabba a hínárba jut, — ez már igazán önhibáján kivül — melyből elődje teljes vagyoni romlása árán kimenekült. 

Mondhatom szép menekülés!  E fenti kép azonban a munkabíró, a föld hozadékát kiforszírozó földmíves sorsát ábrázolja.  A hitellel bánni nem tudó, ősei nyomán egyszerű eszközökkel gazdálkodó kisebb intelligenciájú kisbirtokos kis birtoka két-három év alatt már a hitelező kezében van. Így kerül a földmíves birtoka uzsorás kezére, így lesz a jó magyar parasztból elzüllött munkás, így nézzük mindnyájan összetett kézzel, hogy a talajt a földmíves lába alól ki lehessen venni és még csodálkozunk, hogy ha az állam törvényei által támogatott módon koldusbotra juttatva, a vándorbotot veszik kezükbe és jobb hazát keresnek.  Nem vagyok pesszimista, hanem optimista. Inkább szebbnek és jónak látok minden képet, mint mások, de mint aki hazánk több vidékét alaposan ismerem, nyugodtan állítom, hogy a mai elszegényedés és vagyoni romlás egyik legfőbb oka a mai hitelviszonyok mellett kifejlődött és lábrakapott kisbirtok hiteléből származik. 

Ütött a tizenkettedik óra! Most már vagy tenni kell valamit, vagy összetett kézzel kell néznünk, hogy turbulens csellengők a városok széleit elfoglalják és a közbiztonságot veszélyeztessék. Támogatnunk kell a kifosztott és nyomorba jutott elemet kivándorlásában, avagy a megindult veszélyes irány elé gátat vetni és gyorsan, de nagyon gyorsan a hatályos orvosszerekkel előállani és a gyógyítást megkezdeni.  Az orvosság módjáról is akarok egy pár szót szólani.  A kisbirtokos hitelének fokozottabb mértékben leendő gyakorlására buzdítandó az Országos Központi Hitelszövetkezet és esetleg a kormány vagy országgyűlés által felszólítandó, hogy fokozottabb mérvben alapítson hitelszövetkezeteket. Tegyen meg mindent és hasson oda, hogy még a legrejtettebb havasi faluban is a földmívesek szövetkezeti érdekhálózatba lépjenek. Vegye igénybe e munkánál a felekezetek papjait és tanítóit, az állami és megyei tisztviselőket, a gazdasági egyleteket, a jobb indulatú földbirtokosokat és egyátalán minden jobb gondolkodású embert, minden egyletet, kultur-intézményt, hogy a szövetkezeti érdekhálózat minél előbb teljesen kiépíttessék. 

 Jövessen, menessen, járasson szakértő tanítókat országszerte; alapítsa a szövetkezeteket tömegesen; vegye kezelése alá az elzüllésnek indult nagy tömeget és mentse meg még hazánknak azt az érdekes munkaerejét, ami még ma megmenthető, mert csak akkor tett az Országos Központi Hitelszövetkezet kötelességének mindenben eleget, ha a munkát teljes erejével kezébe veszi és azt diadalra is viszi.  A kisbirtok hitelére még nincsen meg a megfelelő szervezetünk. Annak éppen olyan hajlékonynak, olyan kis egyedek részéről is hozzáférhetőnek kell lennie, mint az Országos Központi Hitelszövetkezetnek. A kölcsön nagyságának értéke relatív, a kölcsönkérő vagyoni viszonyaival áll arányban. Egy dúsgazdag birtokosnak egy pár százezer koronás kölcsön — nem nagy kölcsön; egy száz koronás kölcsön nekem szintén nem nagy kölcsön, — de egy két-három holdas kisbirtokra egy száz koronás kölcsön már elég nagy kölcsön.  Úgy kell tehát ezt a még nem lévő intézményt szervezni, hogy még száz koronás járadékkölcsöneket is adhasson. És úgy kell ennek az intézménynek berendezve lennie, hogy szükség esetén összesen egy pár százmillió járadékot is bocsáthasson ki. Mert én nem a bankok adataiból, hanem a vidék eladósodottságából számítok és biztosan veszem, hogy több, mint hatszázötven millió korona a kisbirtok azon terhe hazánkban, melyet járadék-adóssággá kell átalakítani.  Ilyen célra lenne fejleszthető alapszabály módosítással, állami garanciával és támogatással az Országos Központi Hitelszövetkezet, már csak azért is, mert ennek az intézménynek a vidéki hitelszövetkezetek vezetőségében megvolna a már eddig is ellenőrzött és vezetett gárdája és pedig sok ezer jóravaló ember, akiket ilyen célra jól felhasználhatna. És ezek naponkint csak szaporodni fognak.  Hibás lépésnek tartanám, ha akármilyen okból a kisbirtokos és a kisbirtok hitelének kielégítését két önálló, egymással szerves kapcsolatban nem levő intézményre bíznák.  Azt nem is tartom szükségesnek fejtegetni, hogy a a kisbirtok hitele, mert kockázattal nem jár, olcsóbb legyen valamivel, mint a kisbirtokos hitele, mert ez utóbbi biztonsága e személy qualitásától is függ.

(Megjelent: Dunántúli Protestáns Lap – 13. évfolyam – 1902).