Varga Attila: A vallásszabadság alkotmányjogi tartalma és mai állapota

A vallásszabadság első európai kihirdetésének és elismerésének  450. éves évfordulóján (melyre a tordai országgyűlésen, 1568. január 13-án került sor) a tisztelgő megemlékezés mellett talán érdemes néhány gondolatot megfogalmazni a vallásszabadság jelenkori állapotáról, alkotmányjogi tartalmáról és nagy ívű fejlődéséről.

Lényegében ötven évvel a reformáció elindítása (vagyis 1517. október 31-e) után, amikor egész Európa a felekezeti konfliktusoktól, az erőszakos kirekesztéstől és vallási türelmetlenségtől volt terhelt, az Erdélyi Fejedelemség országgyűlése kimondta a római katolikus, az evangélikus, a református és unitárius vallások és felekezetek hivatalos elismerését, szabad gyakorlását, egyenjogúságát. Ezzel hozzájárult egy alapvető egyetemes emberi érték, a vallásszabadság meghirdetéséhez.

A vallásszabadság, mint alapvető emberi jog, mint alkotmányos alapérték bámulatos és bizonyos értelemben drámai „karriert” tudhat maga mögött. A részletes elemzés igénye nélkül csak néhány állomásra, alapvető részletre utalnék.

Legáltalánosabban a vallásszabadság a vallásos meggyőződés létét és szabadságát, annak szabad megvallását, egyénileg és közösségben történő kifejezését, az egyházak szabad létét, önálló megszervezését, működését, az ezekhez való tartozást, szertartásokban való szabad részvételt, azaz a transzcendens valóságba vetett hit vállalását és megvallását jelenti.

Az alkotmányjogilag szabályozott alapjogok rendszerében vannak néhány alapvetőnek tekinthető úgynevezett „anyajogok”, melyek fejlődésük során „életre hívtak” további alapvető jogokat. Ilyen anyajog a vallásszabadság is. A vallásszabadságból származik a gondolatszabadság, a lelkiismereti szabadság, a véleménynyilvánítás- és a kifejezés szabadsága, melyek nélkül a mai, modern alkotmányos demokrácia és jogállami berendezkedés elképzelhetetlen lenne.

A vallásos meggyőződés emeli arra a szintre az emberi gondolkodást, hogy az ebben kifejezett (kifejezhető) értékek, az intézményi és funkcionális rendszer, az életmód-meghatározó magatartás, a felelősség és mindennek potenciális össztársadalmi hatása révén szükségessé válik a jogi, törvényi (esetenként politikai) védelem, a vallásszabadság, mint alkotmányos alapjog formájában.

Ezek a vallásszabadságból származó újabb szabadságok nagyon hamar önálló életet kezdtek élni, és jelentős mértékben el is távolodtak a vallásszabadságtól. Ez az önállóság és bizonyos mértékű eltávolodás akár természetesnek is tekinthető, bár a gyakorlatban, sok esetben a vallásszabadság „fölfalásához”, ez utóbbinak eredeti tartalmától való megfosztásához vezetett. Csak egy példa: a lelkiismereti szabadság tartalmához szervesen hozzátartozik a vallásos meggyőződés hiánya vagy annak tagadása, amit általánosan ateizmusnak neveznek. Az ateizmus is (tagadó) viszonyulás a már említett transzcendens léthez, világhoz. Bizonyos jogrendszerek úgy szabályoznak, hogy a vallásosnak mondott meggyőződés vagy hit tárgya és tartalma bármi lehet, anélkül, hogy bármi köze is lenne a transzcendenciához, és ilyen módon kerülnek elismerésre vallásos felekezet, egyházak. Az ilyen jogalkotási és jogalkalmazási gyakorlat pedig a lelkiismereti szabadság tartalmát, illetve magát a lelkiismeretet, mint lélektani fogalmat relativizálja.

Miközben Európa történelme, alakulása és fejlődése során megkülönböztető szerepet töltött be, illetve önazonosságot (is) biztosító funkciója volt a maga felekezeti sokszínűségében is a keresztény/keresztyén vallásnak, maga a vallásszabadság (legalábbis Nyugat-Európában) jogi tartalma kevéssé vált meghatározóvá. Még, ha leegyszerűsítő, és talán történelmietlen is így szemlélni mindezt, de a fentiek példázatára, gondoljunk a lényegében ateista Franciaországra, az egyetlen felekezet dominanciája által jellemezhető Olaszországra és Spanyolországra, a hollandiai talán túlzottan liberális felfogású egyházakra, vagy az Egyesült Királyságban még ma is jellemző vallási türelmetlenségre, felekezeti jellegű és indíttatású konfliktusokra.

Bár nem állítható, hogy Közép-Kelet-Európa problémamentes lenne ezen a téren, de a vallásszabadság eredeti tartalmának megnyilvánulásai, és a hagyományos keresztény értékek életformaszerűen még mindig itt érzékelhetőek a legjobban. Ha pedig bárki is azt gondolná, hogy Európa jövője szempontjából a vallásnak nem lesz meghatározó szerepe, az igencsak téved. A kérdés csak az, hogy a kereszténység milyen erővel és súllyal lesz képes majd, alakítani ezt a jövőt.

Mindenesetre, a tordai honatyák máig ható és megszívlelendő, példaértékű jogi hagyatékkal gazdagították az európai keresztény civilizációt.

Dr. Varga Attila, a Sapientia EMTE egyetemi docense, alkotmánybíró