Kádár Hunor: Észrevételek a Büntető törvénykönyvre és a Büntetőeljárási törvénykönyvre vonatkozó módosítási javaslatokkal kapcsolatosan

A jogszabály-módosítási javaslat szövege megtekinthető itt: http://www.cdep.ro/comisii/suasl_justitie/pdf/2017/rd_1215.pdf

I. A Büntető törvénykönyvre (Btk.) vonatkozó módosítási javaslatok rövid elemzése

1. Az igazságügyi hatóság megtévesztése (Btk. 268. cikk) tekintetében megfogalmazott módosítási javaslat megalapozatlan, ugyanis az “ismervén annak (a feljelentés vagy panasz) valótlan mivoltát” fordulatból egyértelműen kiderül, hogy az elkövető tudatában van annak, miszerint “hamis” (mincinos) megkeresést nyújt be a hatósághoz.

2. A hamis tanúzás (Btk. 273. cikk) tekintetében megfogalmazott módosítási javaslatok megalapozatlanok annak ellenére, hogy a felvetett probléma részben megalapozott, amelyet azonban nem az anyagi jog, hanem az eljárási jog területén kell megoldani. Valós probléma, hogy a Büntetőeljárási törvénykönyv (Be.) hatályos szövege alapján, az in rem nyomozás keretén belül, a gyanúsított „jelöltet” az esetek túlnyomó többségében tanúként hallgatják ki. Az említett gyakorlat valóban jogellenes és sérti az önvád tilalmának elvét, amin az sem változtat, hogy a Be. 118. cikke értelmében a későbbi gyanúsítottól származó tanúvallomás nem használható fel ellene a büntetőeljárásban. Ebben az esetben a Be. lehetővé kellene tegye a tanúvallomás megtagadásának lehetőségét, amelyet egyébként a jogszabály-módosítási javaslat szerzői is kifogásolnak (javasolják a Be. 116. cikkének módosítását). Pl. a magyar Be. 82. cikk (1) bekezdésének b) pontja értelmében “a tanúvallomást megtagadhatja az, aki (…) magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná, az ezzel kapcsolatos kérdésben (…)”.

3. Az igazságszolgáltatás érdekeinek kompromittálását szabályozó 277. cikk (2) és (31) bekezdéseinek tekintetében megfogalmazott módosítási javaslatok szükségtelenek, ugyanis a jogszabály hatályos szövege lehetővé teszi a javaslat tárgyát képező cselekmények szankcionálását. Megalapozottnak tartom viszont azon köztisztviselők szankcionálását, akik a terhelt jogerős elítélését megelőzően, a nyilvánosság előtt olyan nyilatkozatokat tesznek, amelyekben a vádlott bűnösségére hivatkoznak, ugyanis ezen cselekmény egyértelműen sérti az ártatlanság vélelmét [Btk. 277. cikk (41) bekezdés].

4. A jogtalan megtorlás (Btk. 283. cikk) tekintetében megfogalmazott módosítási javaslat megalapozatlan, mivel a hatályos törvényszöveg alapján is egyértelmű, hogy az említett bűncselekmény mind egyenes, mind pedig eshetőleges szándékkal elkövethető. A „tudva azt, hogy ártatlan” kifejezés nem arra utal, hogy a bűncselekmény csak egyenes szándékkal valósítható meg, hanem azt hivatott hangsúlyozni, hogy szándékosan és nem gondatlanságból elkövetett bűncselekményről beszélünk, ezért az “elfogadván azt, hogy ártatlan” kifejezés beiktatása nem szükséges.

II. A Büntetőeljárási törvénykönyvre (Be.) vonatkozó módosítási javaslatok rövid elemzése

1. A Be. ártatlansági vélelmet szabályozó 4. cikkének módosítása elfogadhatatlan a javasolt formában, ugyanis megtiltja a nyomozó hatóság és bármely természetes vagy jogi személy számára, hogy a nyomozati szakasz és a tárgyalást előkészítő eljárás (procedura în camera preliminară) során bármilyen formában is nyilatkozzon a nyilvánosság előtt a büntetőeljárás tárgyát képező cselekményről és annak gyanúsítottjáról, mitöbb ezt bűncselekménynek is minősíti. A hivatkozott irányelv értelmében a büntetőeljárási szabályoknak kizárólag azon nyilvánosság előtt tett nyilatkozatokat vagy nyilvánosság számára szolgáltatott információkat kellene szankcionálniuk, amelyekben a terhelt bűnösségére tesznek utalást annak jogerős elítélését megelőzően. Az említett cselekményt egyébként a 277. cikk újonnan beiktatni kívánt  (41) bekezdése kívánja bűncselekménynek minősíteni. Megalapozottnak tartom viszont azt a módosítási javaslatot, miszerint tilos a büntetőeljárás alá vont személyt bilincsekben megjeleníteni a nyilvánosság előtt, ugyanis egy lebilincselt személy megjelenítése a bűnösség látszatát keltheti az olvasóban vagy a televízió nézőben és azáltal sérti az ártatlanság vélelmét. Szeretném azonban megjegyezni, hogy ezt a problémát nem a büntetőeljárási jog, hanem az anyagi jog keretén belül kellene orvosolni.

2. Teljesen megalapozottnak tartom azon összeférhetetlenségi ok bevezetését, miszerint a tárgyalást előkészítő eljárást lefolytató bíró (judecătorul de cameră preliminară) ne vehessen részt az érdemi tárgyaláson. Számomra egyértelmű, hogy az a bíró, aki a védelem által előterjesztett semmisségi kifogásokat visszautasítva megállapítja a vádirat, a bizonyítékok és a nyomozati cselekmények törvényességét, nem tud pártatlan döntést hozni az elsőfokú tárgyaláson vagy a jogorvoslati eljárásban.

3. Meglátásom szerint szükségtelen, hogy a terheltnek lehetősége nyíljék arra, hogy személyesen vegyen részt a különböző személyek kihallgatásán és a nyomozati cselekmények végzésén. A Be. 92. cikke lehetővé teszi, hogy a terhelt védője jelen legyen bármely személy kihallgatásán vagy nyomozati cselekmény végzésén. Szeretném megjegyezni, hogy a magyar Be. 184. cikk (2) bekezdése értelmében a védő kizárólag az általa védett gyanúsított által indítványozott tanúkihallgatáson, valamint az ilyen tanú részvételével megtartott szembesítésen lehet jelen. A védő jelenléti jogának biztosítása azt a célt szolgálja, hogy kizárja a nyomozó hatóság visszaéléseinek lehetőségét, amely cél eléréséhez nem szükséges a terhelt jelenléte is. A bírósági tárgyalás során a vádlottnak egyébként is lehetősége nyílik arra, hogy a nyomozati szakasz folyamán kihallgatott személyekkel konfrontálódjon és azokhoz közvetlen módon kérdéseket intézzen.

4. Teljesen megalapozott azon módosítási javaslat, miszerint a tanú érdekében ügyvéd járjon el, akivel a tanú tanácskozhasson a kihallgatás folyamán. A Be. hatályos szövege sajnálatos módon nem szabályozza a tanú ezen jogát, így a gyakorlatban kizárólag a nyomozó hatóság jóindulatán múlik az, hogy a tanú kihallgatásán részt vehet-e vagy sem az érdekében eljáró ügyvéd. A módosítási javaslat különösen azért megalapozott, mert – amint már említettem – az in rem nyomozás keretén belül a gyanúsított „jelöltet” az esetek túlnyomó többségében tanúként hallgatják ki. Szeretném megjegyezni, hogy a magyar Be. 85. cikk (4) bekezdése értelmében “a tanú kihallgatásánál jelen lehet az érdekében eljáró ügyvéd, aki a tanúnak felvilágosítást adhat a jogairól, de más tevékenységet nem végezhet, és a vallomást nem befolyásolhatja (…) a kihallgatást követően az arról készült jegyzőkönyvet megtekintheti, és észrevételeit írásban vagy szóban előterjesztheti”. Ugyanakkor, fontos megjegyezni, hogy az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának R (97) 13-as számú Ajánlását kidolgozó Szakértői Bizottság megjegyezte, hogy a tanúnak, a gyanúsított hallgatáshoz való jogából fakadóan, jogában áll visszautasítani a vallomástételt, amennyiben ezzel önmagát bűncselekmény elkövetésével vádolná.

5. Az iratbetekintési jog gyakorlását szabályozó 94. cikkre vonatkozó módosítási javaslatok részben megalapozottak. A védekezéshez való jog tényleges biztosítása érdekében szükséges, hogy az iratbetekintési jog gyakorlásának korlátozását az ügyész legtöbb tíz napra rendelhesse el az in personam nyomozás teljes időtartama alatt. A hatályos jogszabály értelmében az említett jog ügyész által történő korlátozása nincs határidőhöz kötve mindaddig, amíg nem emelnek vádat a gyanúsított ellen. Tehát, az iratbetekintési jog gyakorlása kijátszható azzal, hogy az ügyész az összes nyomozati cselekmény elvégzését és bizonyítási eszköz beszerzését követően emel vádat a gyanúsított ellen.

6. A megállapítások (raport de constatare) kizárása a bizonyítási eszközök köréből teljesen megalapozott, ugyanis ezen “szakvéleményhez” hasonló és azzal általában egyenértékű sui generis bizonyítási eszközöket nem pártatlan és független igazságügyi szakértők, hanem rendőrségi alkalmazottak készítik. Szemléltetés gyanánt a magyar Be. 76. cikke kizárólag a szakvéleményt minősíti bizonyítási eszköznek.

7. Szintén megalapozott azon módosítási javaslat, miszerint a hallgatáshoz való jog gyakorlása, valamint az igazságügyi hatóságokkal történő együttműködés visszautasítása nem róható fel a terheltnek a büntetőeljárás későbbi szakaszában. A gyakorlatban számos elmarasztaló bírósági határozat indoklásában olvashatjuk, hogy a vádlottnak azért szabtak ki nagyobb büntetést vagy letöltendő börtönbüntetést, mivel nem ismerte be a bűncselekmény elkövetését vagy nem működött együtt az igazságügyi hatóságokkal.

8. Teljesen megalapozott azon módosítási javaslat, miszerint a vádlott elítélése nem támaszkodhat döntő mértékben olyan tanúk nyilatkozatára, akik a feljelentésért vagy az igazságügyi hatóságokkal történő együttműködésért cserében büntethetetlenségben vagy a büntetési tételek csökkentésében részesültek. Az említett tanúk vallomásának hitelessége ab initio megkérdőjelezhető, ugyanis “büntetőjogi kedvezményekért” cserében tesznek vallomást, tehát pártatlanságuk és elfogulatlanságuk minden esetben vitatható. Az Emberi Jogok Európai Bírósága a Labita v. Olaszország ügyben hozott döntésében (2000. április 6) kifejtette, hogy a bűnbánó maffiózók vallomásainak felhasználása kényes problémákat vet fel, ugyanis ezek a vallomások természetüknél fogva manipuláció eredményei is lehetnek vagy kizárólag arra irányulnak, hogy biztosítsák a bűnbánó maffiózókat megillető törvényes előnyöket, esetleg személyes bosszú eszközeként is szolgálhatnak. Farkas Ákos megjegyezte “a tanúvédelem Magyarországon a 90-es években” című munkájában, hogy az informátor büntetlenségének megteremtése “nem feltétlenül helyezi a bűncselekmény gyanúsítottját a tanú pozíciójába, így ez az eszköz inkább az informátor érdekeltté tételének és védelmének lehet az eszköze (…) viszont lehetőséget ad, hogy ellenszolgáltatásként a hatóság szemet hunyjon az informátor kisebb súlyú bűncselekményei fölött, ami érdekeltté teheti az informátort a hamis információk szolgáltatásában, esetleg meg nem történt bűncselekmények kreálásában is”.

9. A médiában megjelent rémhírekkel ellentétben, véleményem szerint a Be. 139. cikk (3) bekezdésének módosítása nem teszi lehetetlenné a térfigyelő kamerák által rögzített felvételek bizonyítási eszközként történő felhasználását, annak ellenére, hogy magam sem értek egyet a módosítási javaslat szövegével. A Be. 139. cikke a technikai megfigyelést (supraveghere tehnică) szabályozza és nem a bizonyítási eszközöket általában. A technikai megfigyelés főszabály szerint bírósági engedélyhez kötött, az említett cikk (3) bekezdésében foglalt kivétellel, azaz amennyiben valamely személy saját beszélgetéseit vagy közleményeit rögzíti. Az elemzett törvényhely II. fordulat alapján “bármilyen más felvétel bizonyítási eszköznek minősülhet, amennyiben azt a törvény nem tiltja”. A jogszabály-módosítási javaslat ezen fordulatot kívánja eltörölni. A hivatkozott II. fordulatnak jogtechnikai szempontból a bizonyítási eszközöket szabályozó 97. cikkben lenne a helye. Egyértelmű, hogy a technikai megfigyelés azért engedélyhez kötött, mivel a felvételt ügyészi kérelemre, emberi beavatkozás révén és jól meghatározott céllal – bizonyítási eszközként történő felhasználás érdekében – készítik. Ez nem jellemző a térfigyelő kamerák spontán módon, emberi beavatkozás nélkül rögzített felvételeire. A felvételeket tároló elektronikus adathordozó (CD, HDD, pendrive) a Be. 197. cikk (1) bekezdésének II. fordulata alapján tárgyi bizonyítási eszköznek minősíthet (“más tárgyak, amelyek az igazság megismerésére szolgálhatnak”). Mitöbb, az említett felvétel bizonyítási eszköznek minősülhet a Be. 97. cikk (2) bekezdésének f) pontja értelmében “bármilyen más bizonyítási eszköz, amelyet a törvény nem tilt”. A sajtóban megfogalmazott észrevételekkel ellentétben a jogszabály-tervezet szövegében nem találunk arra utalást, hogy a tervezet szerkesztői javasolnák a Be. 97. cikk (2) bekezdés f) pontjának hatályon kívül helyezését. Szeretném megjegyezni, hogy a magyar Be. 76. cikke a bizonyítási eszközök kimerítő felsorolását tartalmazza: “a bizonyítás eszközei a tanúvallomás, a szakvélemény, a tárgyi bizonyítási eszköz, az okirat és a terhelt vallomása”. Láthatjuk, hogy a felvételek nem szerepelnek a bizonyítás eszközei között, mégis falhasználhatók a büntetőeljárásban.

10. A pénzügyi tranzakciókra vonatkozó adatok szolgáltatását szabályozó 1461. cikk hatályon kívül helyezésére irányuló javaslat és annak indoklása teljesen megalapozatlan. Ezzel ellentétben megalapozott azon javaslat, miszerint adott személy pénzügyi helyzetére vonatkozó adatszolgáltatási kérelem bírói engedélyhez legyen kötve – csakúgy, mint a 1461. cikkben szabályozott pénzügyi tranzakciókra vonatkozó adatszolgáltatási kérelem – mivel mindkét intézkedés hatósági beavatkozást feltételez az illető személy magánéletébe.

11. Elfogadhatatlannak tartom azon javaslatot, miszerint a házkutatási parancsnak tartalmaznia kell a nyomozó hatóság által keresett tárgyak listáját. A gyakorlatban a nyomozó hatóság nem tudhatja pontosan előre, hogy milyen tárgyi bizonyítási eszközöket vagy okiratokat találhat egy házkutatás alkalmával, ezért nem lehet az illető tárgyakról vagy okiratokról egy előzetes listát készíteni. Mitöbb, a javaslat értelmében a házkutatás nem folytatható le, ha a nyomozó hatóságnak átadják a listában szereplő tárgyakat vagy okiratokat. A módosítási javaslatok azt hivatottak meggátolni, hogy a házkutatás lefolytatása révén fény derülhessen a terhelt által elkövetett azon bűncselekményekre, amelyek nem képezik annak a büntetőeljárásnak a tárgyát, amelyben a házkutatást elrendelték. Feltételezzük, hogy a terhelt ellen sikkasztás gyanújával büntetőeljárás folyik, amely keretén belül elrendelik a terhelt lakásának és az általa vezetett kereskedelmi társaság székhelyének átkutatását. Az említett két ingatlanban a következő tárgyak és okiratok találhatók: az elkövető által eltulajdonított készpénz, fiktív könyvelési dokumentumok, egy engedély nélkül tárolt lőfegyver és egy kisebb cannabis ültetvény. A módosítási javaslatok értelmében, ha az elkövető átadja a hatóságnak a sikkasztás tárgyát képező készpénzt, a házkutatás nem folytatható le. Abban az esetben, ha nem adják át a készpénzt, lefolytatható a házkutatás, viszont a lefoglalt könyvelési dokumentumok, a lőfegyver és a cannabis levelek nem használhatók fel bizonyítási eszközként, mivel nem annak a bűncselekménynek az elkövetését bizonyítáják, amely tekintetében a házkutatást elrendelték. A nyomozó hatóság vagy megsemmisíti ezeket a tárgyakat és okiratokat vagy köteles visszaszolgáltatni 30 napon belül azok tulajdonosának, aki még azelőtt megsemmisíti őket mielőtt egy újabb házkutatást elrendelnének. A helyzet azonos az informatikai kutatás esetén is (a magyar Be. 149. cikke értelmében az információs rendszerben tárolt adatokat tartalmazó adathordozó átvizsgálása is házkutatásnak minősül). Abban az esetben, ha egy adócsalási ügyben a nyomozó hatóság átvizsgál egy számítógépet és abban gyermekpornográfiára, csalárd pénzügyi műveletek végzésére vagy fiztési eszközök hamisítására utaló elektronikus adatokat talál, nem használhatja fel azokat bizonyítási eszközként egy másik büntetőügyben és köteles végleg letörölni az őket rőgzítő adathordozóról.

12. A Be. 305. cikkét módosítani kívánó javaslat egy valós és akut problémára vet fényt, viszont a probléma orvoslására nyújtott megoldás szélsőséges és ebben a formában elfogadhatatlan. Tényként kezelendő, hogy a Be. 305. cikk (3) bekezdése alapján a vádhatóság akkor indítja meg az in personam nyomozást, vagyis akkor fogalmaz meg egy hivatalos gyanúsítást egy adott személlyel szemben, amikor éppen akarja. Más szavakkal, a vádhatóság dönt arról, hogy egy adott személyből mikor lesz gyanúsított és ezáltal mely pillanattól gyakorolhatja eljárási jogait, ami a gyakorlatban 2014 óta sorozatos visszaélésekhez vezetett (az in rem nyomozással kapcsolatosan megfogalmazott kritikákat egy másik írásomban foglaltam össze: https://www.nyugat.ro/?p=714). A javaslat értelmében, amennyiben a nyomozó hatósághoz benyújtott feljelentésben vagy panaszban utalást tesznek a feltételezett elkövető személyére, a nyomozó hatóság köteles megindítani az in personam nyomozást és köteles azonnal közölni a megkeresésben szereplő személlyel gyanúsítotti minőségét. Az említett rendelkezés gyakorlatilag lehetetlenné teszi egy sor bizonyítási cselekmény végzését (pl. házkutatás, telefonlehallgatás vagy technikai megfigyelés), ugyanis elrendelésük pillanatában a gyanúsított már tudja, hogy ellene büntetőeljárás folyik és megfelelően óvatos lesz. Ebben az esetben elfogadható megoldás lenne, ha a jogalkotó ésszerű határidőhöz kötné az in rem nyomozás végzését (pl. 3 hónap vagy 6 hónap). Amennyiben a határidő letelte után a vádhatóság nem indítaná meg az in personam nyomozást – annak ellenére, hogy a megkeresésben fel volt tüntetve a feltételezett elkövető személye – a határidőn túl végzett összes nyomozati cselekmény semmisnek minősülne és a bizonyítási eszközöket újra be kellene szerezni a védelem jogainak tiszteletben tartása mellett. Azon javaslat, miszerint a nyomozó hatóság köteles megszüntetni a büntetőeljárást, amennyiben a megkereséstől számított egy éven belül nem indította meg az in personam nyomozást, jogilag teljesen elfogadhatatlan, ugyanis egy Btk. által nem szabályozott, különleges elévülés bevezetését vonná maga után.

Dr. Kádár Hunor a Sapientia EMTE egyetemi adjunktusa, büntetőjogász.