Veress Emőd: Ingatlanrendezés, posztszocialista módra

Hogyan gondolkodik a kommunista és a posztszocialista Románia az ingatlanok államosításáról és restitúciójáról? Történeti távlatokban áttekintve és egyszerűen összefoglalva, így…

Első fázis, 1945-1989

Államosítsunk. Ingyen, kényszerrel vagy akár nyílt erőszakkal vegyük el a tulajdonosoktól az ingatlanjaikat, egyszerű lakóházakat és kastélyokat, mezőgazdasági területeket és erdőket. Egyházaktól iskolákat, szociális intézményeket. Erre a proletár vagy szocialista törvényesség lehetőséget ad, a törvény ezt kéri és előírja, hiszen a proletariátus és a szebb jövő érdekében államosítunk.

De a szocialista törvényesség korlátait sem kell szigorúan venni. A törvényességet is az állam határozza meg. És az igazságszolgáltatás is ezé a diktatorikus államé, annak szerves része. Tehát az igazságszolgáltatás mindenképpen az állam javára döntene. Nincs kockázat még a szocialista törvényesség megszegésében sem. Tehát az államosításról szóló jogszabályok megsértése egy esetben szabad: ha még többet államosítunk, mint amit a jogszabály előirányoz. Ki merne megtámadni egy kommunista bíróságon egy törvénytelen kommunista államosítást?

Az államosításnak szilárd és megkérdőjelezhetetlen ideológiai alapja van: a kizsákmányolás megszüntetése, a tőkés osztály megtörése, a kommunista ideál és a tökéletes társadalom fele való masírozás. Államilag garantált boldogság. És kárpótlás? Noha egyes jogszabályok elvi szinten rendelkeztek erről, valójában nincs ilyen: a kárpótlás a felszámolni kívánt osztályt, a polgárságot, átmentené az új rendszerbe.

Rendszerváltás után, például 1995

A legjobb megoldás, hogy adjuk el az államosított házakat a jelenlegi bérlőknek. Kell a pénz a posztszocialista költségvetési hiány finanszírozására, fenn kell tartani a veszteséges állami vállalatokat, és a gazdasági reformok elodázásának, a félreformoknak és az államnak is óriási költségei vannak.

Az, hogy pontosan a bérlőknek adjuk el ezeket az állami tulajdonban levő ingatlanokat, szilárd és megkérdőjelezhetetlen ideológiai alapokon nyugszik: ezekben az házakban idős, sokszor beteg emberek és családok laknak, akiknek nem lenne hova menniük, nem kerülhetnek az utcára (pénzük megvenni ezeket az ingatlanokat mégis lesz, de ez másodlagos). Más esetekben ezekben az ingatlanokban fontos emberek laknak, akik valamilyen politikai okból szükségesek az éppen aktuális kormánypártnak és az aktuális kormánypárt hálával tartozik nekik. Tehát ez helyes eljárás. De van restitúció is! Az állam természetben visszaadja azokat az épületeket, ahol a régi tulajdonos egyben bérlő is, mert ez egy rendkívüli és szerencsés egybeesés. Ahol a restitúció elve és az állami ideológia találkozik. Csodálatos.

A rendszerváltás után elkezdődő folyamatban a mezőgazdasági területek és erdők esetében meglévő kezdeti korlátok, a földosztás és a részleges visszaszolgáltatások végett alig lehetett már az eredeti helyeken tulajdonjogot visszaállítani.

Jogállamot építünk, 2001

És végül, fanyalogva, mert muszáj: adjuk vissza természetben azokat az épületeket, amelyeket korábban nem tudtunk eladni. Az ideológiai alap szilárd és szintén megdönthetetlen: ezeket az ingatlanokat a gonosz kommunista diktatúra, a totalitárius állam vette el! Nem természetes, hogy vissza kell adni!?

Megoldás anno 2013

S mit csináljunk akkor, amikor már nem lehet természetben visszaadni az ingatlanokat (mert korábban eladtuk vagy privatizáltuk)? Nem gond, fizettessük meg az adózó állampolgárokkal és vállalatokkal a kártérítés összegét – amúgy a problémát áttolva ügyesen a eljövendő kormányok nyakába, ugyanis 2017. január 1-től kezdődik (kezdődne…) a pénzbeli kárpótlás…

Ideológiai alap is van újra, megint szilárd és megdönthetetlen: hiszen a gonosz kommunista állam visszaéléseit kárpótoljuk. Fel sem merülhet az, hogy ez a kárpótlás a rendszerváltás utáni rosszindulatú állam politikájának az ára! Aki ilyent állít, az mind a kommunizmust sírja vissza, magántulajdon-ellenes! Európai állampolgár, a jogállam híve, a korrupcióellenes harc igaz támogatója ilyent nem tesz. A rendszerváltás után az állam csak a probléma helyes megoldásán fáradozott, mindig, minden másodpercben, szilárd és megdönthetetlen elvi alapokon!

Jogálom…

Az állam nyert a legnagyobbat ebben a restitúciós üzletben: amikor elvette, amikor eladta, s most, amikor kárpótlást fizet(tet) az adófizetők pénzéből, amelyet egyébként reális állami célokra, például infrastruktúra fejlesztésre kellene elkölteni. Közgazdaságilag a megoldás zseniális: az állam ingyen elvette, hasznosította, tönkretette, eladta, újra bezsebelte és felélte az árát, végül pedig az adófizetőkkel kifizetteti a kártérítést. Ez az erkölcsi alapja a posztszocialista átalakulásnak.

Két és fél évtizede tartó, elhibázott jogpolitikai döntésekkel, több százezer perrel, a panaszok óriási számának következtében az Emberi Jogok Európai Bíróságának adminisztratív lebénításával, és ami még rosszabb, a romániai ingatlanrendezési ügyek iránt totálisan érdektelenné tételével, emberi keserűséggel, csalásokkal és visszaélésekkel is tarkított folyamatot kellene lezárni. Nem lehet. A jó megoldások kora sajnos rég lejárt. A restitutio in integrum lehetett volna az egyetlen valóban helyes, erkölcsileg támadhatatlan elv. De más államok olyan alternatív modelleket is kidolgoztak, amelyek, ha nem is teljesen korrekt, de legalább kiszámítható megoldásokon alapultak. A romániai, ma sem lezárt és egyelőre lezárhatatlannak tűnő kaotikus ingatlanrendezési folyamat a jogállamiság elvével összeegyeztethetetlen. A restitúciós eljárások, perek, a mindig szilárd és megkérdőjelezhetetlen, csak éppen folyton változó ideológiai alapok a remény és keserű csalódások idegőrlő játékát kényszerítették az egész társadalomra. És még nem is említettem az egyházi ingatlanok restitúciójának ügyét, amelyek esetében az állam a saját maga által alkotott, most már téves módon túlságosan “nagylelkűnek” tartott jogszabályokat félresöpörve a restitúció leállítása mellett döntött, egyes restitúciós intézkedéseket pedig ennek jegyében akár vissza is fordít, mert a kisebbségi egyházak (és a kisebbségek?) számára tett “engedmények” kora lejárt.

Részmegoldások, pozitív eredmények nyilván vannak. De a posztszocialista ingatlanrendezés összképe minden szempontból lehangoló.

A szerző jogász, egyetemi tanár.