Veress Emőd: Illúziók kora és ami utána jön

Gondolatok a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről és jövőjéről

Megjelent a Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen 1945-1959 című kötetünk.∗ A kötetben szigorúan csak a címben jelzett tárgyat vizsgáltuk, de a kötet megírása, szerkesztése közben több általános, a kötet szűken vett témájához nem kapcsolódó, a romániai magyar felsőoktatás múltját, helyzetét és jövőjét illető gondolat is megfogalmazódott bennem. Ezeket a gondolatokat próbálom most röviden, vázlatosan összefoglalni.

A második világháborút követő években kétségtelen, hogy a baloldali erdélyi magyarok nagyobb része hitt abban, hogy itt végre a baloldali szolidaritás talaján a nemzetiségi kérdés is megnyugtató megoldást nyer. Ez nem csak egyszerű illúzió volt, hanem ezt az álláspontot — legalábbis az illúziót erősítendő — számos külső jel is igazolta. Ide tartozott a Nemzetiségi Statútum, amely a kisebbségi jogok széles körét biztosította, a Magyar Autonóm Tartomány 1952-es létrehozása, és mindenekelőtt az egyetemi kérdés rendezése is, Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem, Marosvásárhelyen az Orvostudományi Egyetem formájában.

Az, hogy ezek a megoldások hosszú távú rendezését biztosítják a kisebbségi kérdésnek, ténylegesen illúziónak bizonyult. Hithű magyar kommunisták, mint Demeter János jogászprofesszor bebörtönzése és meghurcolása a Magyar Népi Szövetség más vezetőivel együtt már a negyvenes évek legvégén, az ötvenes évek elején elkezdődött. (Demeter János öccse, Demeter Béla 1952-ben rabkórházban, a börtönben elszenvedett kínzásoknak köszönhetően hal meg). A visszalépés, visszafejlődés az 1956-os magyar szabadságharc és forradalom leverését követően pedig felgyorsult. 1959-ben a Bolyai Tudományegyetemet a kolozsvári Victor Babeș román egyetemmel történő, pártvonalon eldöntött és kikényszerített egyesítés formájában felszámolták. A Magyar Autonóm Tartományt 1960-ban átszervezték, majd 1968-ban végleg megszüntették. A magyar baloldali elit által vizionált erdélyi internacionalista “paradicsom” gyorsan összeomlott.

A Bolyai Tudományegyetem megszüntetését a magyar kisebbség egésze, a baloldal is, illúzióromboló támadásként élte meg. 1956 után a baloldali erdélyi román-magyar kompromisszum megbukott, ennek egyik hangsúlyos jele és bizonyítéka volt az egyetemegyesítés. A Bolyait feloldották a román egyetemben, néhány esetben a fontos képzési területet  azonnal megszüntették (például a magyar nyelvű jogászképzést, amelynek jellegénél fogva hosszú távon kiemelkedő volt a rendszerellenes potenciálja), más esetekben a fokozatos, de erőteljes korlátozás politikáját alkalmazták.

Az önálló Bolyai marxista jellege ellenére potestas spiritualis (szellemi hatalom) volt, és mint ilyen elfogadhatatlan volt a pluralizmusnak bármilyen formájával szemben zsigeri ellenérzést tanúsító párt- és államvezetésnek. A nacionalista kommunizmus totalitásával nem fért össze a Bolyai.

A rendszerváltás után sem született meg az új erdélyi kompromisszum, ezért a Bolyai sem alakulhatott újra, annak ellenére, hogy az önálló állami magyar egyetem a politikum, az RMDSZ kiemelt célját képezte. Az RMDSZ aktuális programjában is szerepel: “Az RMDSZ alapvető feladatának tekinti az önálló állami, kolozsvár központú, magyar tannyelvű egyetem létrehozását.” Az erdélyi magyarság részéről kifejthető legerősebb politikai nyomás sem tudott többet produkálni, mint a Petőfi-Schiller Egyetem bukott terve 1998-ban.

Tagadhatatlan, hogy a Babeș-Bolyai a romániai diktatórikus, sztálinista berendezkedés egyik törvénytelenségére és jogtiprására épül. A Babeș-Bolyai keretében a rendszerváltás után elért eredményeket viszont értékelni kell, de kontextusba is kell őket helyezni. Az eredmények kétségtelenül pozitívak és meggyőzőek, amennyiben a 80-as évek egyetemi helyzete a viszonyítási alap. De ha az önálló Bolyai a viszonyítási alapunk, akkor a pozitív változások messzemenően nem elegendőek, és minden eredmény és engedmény azt is szolgálja, hogy az önálló Bolyai vitorláiból a szelet kifogják. A Bolyai újraalakítása a rendszerváltás után szintén illúziónak bizonyult.

Vagyis még mindig a Bolyai megszüntetése utáni kísérleti és építkezési fázisban vagyunk most, 2016-ban is. Ebbe a folyamatba kapcsolódott be  2000-től a Sapientia EMTE, hogy addig, amíg az alapvető igény az önálló állami magyar egyetemre megvalósul, addig is legyen olyan felsőoktatási intézmény (romániai jogi státusát tekintve magánegyetem), amely az erdélyi magyarság felsőoktatási célkitűzéseit megvalósítja az olyan problémás területeken, mint például a műszaki képzés.

2016 azonban kétségtelenül a visszatekintés és az elemzések esztendeje. Az ideiglenesség állandósult: a Babeș-Bolyai integrációja visszafordíthatatlannak tűnik, a Sapientia pedig a romániai felsőoktatási tér versenyképes és dinamikusan fejlődő szereplőjévé vált. A Sapientia életkora meghaladta (túllépte) az önálló Bolyai Tudományegyetemét (a Bolyai tizennégy évet működött, a Sapientia “betöltötte” a tizenötödik működési évét).

Ilyen körülmények között most kellene újragondolni az erdélyi magyar felsőoktatás jövőjét, túllépve az illúziókon és az ideiglenességen. Ezt a jövőképet pedig valószínű, hogy programmá kell formálni. A következő sarokpontokat tartanám fontosnak:

1. Egységes, valamennyi magyar nyelvű képzést biztosító felsőoktatási intézményt magába foglaló stratégiára van szükség, amely az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás nagyon komoly hagyományaira épít.

2. A stratégia célja az anyanyelvű oktatás előnyeinek biztosítása a hallgatóknak (az anyanyelvű oktatásnak bizonyítottan magasabb hatékonysága van). Viszont a stratégia központi eleme kell legyen a kiemelkedő román nyelvtudás biztosítása is.

4. Az önálló állami magyar egyetemet, mint megalapozott és ésszerű  erdélyi magyar igényt esetlegesen kiváltó egyetlen megoldásnak a Sapientia EMTE román állami társfinanszírozását látom, amelyet akár államközi egyezmény rögzíthet.

5. A magyar nyelvű képzések és a munkaerőpiaci igények egyeztetése, folyamatos összehangolása szükséges. A “sikerszakokra” kiemelt figyelmet kell fordítani.

6. Versenyképes, akár egyetemközi jellegű, kutatóhelyek kialakítása, a kutatási prioritások összehangolt meghatározása, erőforrások mozgósítása és optimalizálása szintén kulcsfontosságú. Furcsának és elfogadhatatlannak tartom, hogy az erdélyi magyarság szempontjából fontos történelmi vagy gazdasági kutatásokat senki és semmi nem foglalja rendszerbe. Ugyanígy sokkal célzottabb erőfeszítések mentén kell az erdélyi kutatásokat bekapcsolni a nemzetközi tudományosságba.

7. Szükséges a középiskolákkal való sokkal hatékonyabb kommunikáció, folyamatos visszacsatolás az egyetemen elvárt tudás hiányosságairól.

A célkitűzések sorát lehet folytatni, de a lényeg, hogy az ideiglenesség és az illúziók korát a romániai magyar felsőoktatásban lassan le kell zárni.

∗ Veress Emőd-Kokoly Zsolt: Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen 1945-1959, Sapientia EMTE-Forum Iuris, Kolozsvár, 2016. Bemutatója 2016. augusztus 19-én 16 órától, a Kolozsvári Magyar Napok keretében, a Sapientia EMTE Tordai út 4. sz. alatti épületében.

A szerző a Sapientia EMTE egyetemi tanára.

(A cikk rövidített változata nyomtatásban megjelent a kolozsvári Szabadság 2016. augusztus 4-i számában).