Nótári Tamás: Kontinuitás és újítás Szent István törvényeiben (2. rész)

Írássorozatunk első részében (Nyugat.ro 2015) I. Szent István törvényeinek, törvényalkotási koncepciójának alapvonásait tekintettük át. Jelen írásban a Szent István-féle  államszervezés és a törvényhozás terén megmutatkozó kontinuitás és újítás kérdéseivel kívánunk foglalkozni.

sztistvanSzent István törvényei kapcsán alapvető kérdésként merül fel, hogy törvényeivel, államszervező munkájával minden tekintetben újat alkotott-e, s az ősi hagyományokat és intézményeket megsemmisítette-e, vagy pedig azokat új tartalommal megtöltve folytatta az elődök eredményeit. Zlinszky János megalapozott véleményének tükrében megállapítható, hogy a törzsi örökség következő, az államszervezetet érintő elemeit első királyunk továbbvitte. Ezek szerint a fejedelmi méltóság egy adott törzs családjához kötődött s azon belül az öröklésre a senioratus és az idoneitas elvének kombinált alkalmazásával öröklődött; az alkalmasságot a törzsek vezetői állapították meg (praesentatio); a jelöltet a szabad fegyveresek választották (acclamatio); az egyik vezér – tekintettel a kende és a gyula kettős vezetőségére – szakrális legitimációval rendelkezett. (Zlinszky 2000.6.) E rendszer a fegyveresek natiójának hatalomátadását (transaltio imperii), a kora feudális személyes függés hiányát, a félnomád, törzsi-nemzetségi jelleg dominanciáját mutatja. Normarendszerük nagyfokú toleranciáról árulkodik: egyszerre tolerálták a kereszténységet és bizonyos csoportok többnejűségét. (Vö. Zlinszky 2000. 7.)

A magyarság két nemzedéken át nem tétetett ki külső fenyegetésnek: a nyugati és a bizánci kultúrkör államai egyaránt szövetségesüknek remélték, és lehetséges ellenségükként félték. A szomszédok katonai erejének növekedése, valamint a kalandozásoknak véget vető katonai kudarcok világosan jelezték a fenyegető támadás lehetőségét. (Bóna 7.) Az időközben a szomszédság viszonyaihoz némiképp alkalmazkodó magyarság körében erősödött mind a nyugati, mind a bizánci rítusú keresztényég terjedése, amit mind az erdélyi gyulák, mind Géza fejedelem támogatott. (Zlinszky 2000. 8.) István hatalomra kerülése után, amit az e méltóságra a család idősebb tagjaként igényt tartó Koppánnyal szemben ért el a magyarság őt támogató része és a Gizella révén betelepült lovagok támogatása révén, hozzákezdett a fejedelemségnek királysággá, a törzsszövetségnek regnummá történő átformálásához. A külpolitikai helyzet kiváló alkalmat teremtett ezen mesterségesen felgyorsított átalakuláshoz: III. Ottó országának császársággá formálódása, Bizánc küzdelmei eredményesen terelték el a nagyhatalmak figyelmét Magyarországról. E munkában nem csekély támogatást nyújtott Istvánnak az egyház, amely a keresztény tanításon kívül a jogszokásokat és a törvénykönyveket (consuetudines et documenta) is magával hozta. (I. decr. 6, 2.)

A X. századi magyarság számára az Európába történő beilleszkedést a keresztény hit felvétele jelentette, amely e tekintetben is azonnal két nagyhatalom szorításában találta magát, hiszen mind a Német-Római Császárság, mind a Bizánci Birodalom számára az imperialisztikus politika egyik eszközéül a térítő tevékenység jelentette. A politikai helyzet e tekintetben először Bizáncnak látszott kedvezni, annál is inkább, mivel e birodalomnak nagy gyakorlata volt abban, hogy a papjai által megkeresztelt népek felett politikai befolyását is erősítse, amint ezt a bolgár példa is mutatta. Ezen az úton az első intézményileg is jelentős lépésnek könyvelhető el, hogy 952-ben az erdélyi gyula egy Turkia, vagyis Magyarország számára felszentelt püspökkel, Hierotheosszal tér vissza Bizáncból, aki utóbb a Tiszántúlon fejti ki missziós tevékenységét. (Vö. Jánosi 49. sk.) Ezzel szemben az ország nyugati részének orientációs irányai inkább Róma, illetve a Német-Római Császárság felé mutattak. XII. János pápa (955–963) Zacheust missziós püspökké nevezte ki Magyarországra, aki 962/63-ban el is indult szolgálati helyére, ám sohasem ért ide. Tíz esztendővel később I. Ottó Prunward Sankt Gallen-i szerzetest küldte Magyarországra, aki megfontolt diplomáciával elérte, hogy 973-ban magyar követek jelenjenek meg Quedlinburgban a további tárgyalások folytatására, s e folyamat eredményének tudható be, hogy utóbb István bajor felesége, Gizella kíséretével számos bajor klerikus érkezhetett Magyarországra. (Vö. Györffy 1969. 199. skk.; Török 27. skk.; Jánosi 50.)

A II. decretum praefatiója szerint az államszervező munkát maga a király vezette, célja abban állt, hogy törvényt adjon népének, lévén hogy minden népet saját törvényei szerint kormányozzák (unaquaeque gens propriis regitur legibus). Az általánosan elfogadott nézettel szemben Zlinszky János következetesen érvel amellett, hogy I. István a kialakult szokásjogi elemek terén csak a legszükségesebb változtatásokat hajtotta végre, hiszen csupán így találhattak törvényei széleskörű elfogadásra, s képezhettek a halála után évtizedekben hivatkozási alapot – még a személye iránt csekélyebb rokonszenvvel viseltető, trónra kerülő Vazul-utód, I. András törvényeiben is. Tekintettel arra, hogy a fegyveres katonák szabadságát meghagyta, csak a fejedelemmel szemben függetlenségre törő törzsfők ellenállásával kellett megküzdenie. A behódoló törzsfők mellé a királyi tanácsba az egyházi vezetők kerültek, s noha a rex mint imperator in regno suo a törvényeket törvényhozói teljhatalommal (plenipotentia) hozta, figyelembe vette e tanács véleményét. (Vö. Zlinszky 1996. 272; Serédi 583.)

Írásunk következő részében Szent István törvényeinek keleti és nyugati forrásaival, a külhoni jogalkotás behatásának kérdésével fogunk foglalkozni.

 

Irodalom

 

Balogh J.:Szent István intelmeinek forrásai. In: Serédi J. (szerk.): Emlékkönyv Szent István halálának kilencszázadik évfordulóján, II. Budapest 1938. 235–265.

Bóna I.: A képzelt bizánci „fenyegetés” korszaka. História 2000/1.

Csóka L. J.:Az első magyar törvénykönyv keletkezéstörténete. In: Csizmadia A.–Pecze F. (szerk.): Jogtörténeti tanulmányok, III. Budapest 1974. 153–175.

Deér, J.: Die Entstehung des ungarischen Königtums. Budapest 1942.

Dér T.:Megjegyzések egy középkori Szent István-himnuszhoz. Belvedere Meridionale 15. 2003/3–4. 4–13.

Dér T.: Szent István király térítő tevékenységének tükröződése verses zsolozsmájában. Teológia 2005/3–4. 101–109.

Györffy Gy.:István király és műve.Budapest 20003.

Györffy Gy.: A magyar egyházszervezés kezdeteiről újabb forráskritikai vizsgálatok alapján. MTA II. Osztályának Közleményei 18. 1969. 199–225.

Horváth J.:Árpádkori latinnyelvű irodalmunk stílusproblémái.Budapest 1954.

Jánosi M.: Törvényalkotás Magyarországon a korai Árpád-korban. Szeged 1996.

Kiss G.:Állam és egyház a 11–12. századi törvényalkotásban. In: Font M.–Kajtár I. (szerk.): A magyar államiság ezer éve. Pécs 2000. 67–99.

Kristó Gy.:Levedi törzsszövetségétől Szent István államáig. Budapest 1980.

Kristó Gy.:Magyarország története 895–1301. Budapest 1984.

Kristó Gy.:A magyar állam megszületése. Szeged 1995.

Nótári, T.: De conversione Bulgarorum – On the Legal Background of the Conflict between Rome and Byzantium. Novy Sad Faculty of Law, Collected Papers 43. 2009/1. 445–461.

Serédi J.: Szent István törvényei a római joggal és az egykorú kánonjoggal összehasonlítva. Vigilia 53. 1988. 583–588.

Székely, Gy.:Ungarns Stellung zwischen Kaiser, Papst und Byzanz zur Zeit der Kluniazenserreform. In: Spiritualità Cluniacense. Convegni del Centro di Studi sulla spiritualità medievale, II. Todi 1960. 312–325.

Török J.: Szerzetes- és lovagrendek Magyarországon. Budapest 1990.

Tringli I.: Szent István törvényei. História 2001/7. 16–21.

Závodszky L.: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai. Budapest 1904.

Zlinszky J.: A magyar jogrendszer kezdetei. Jogtudományi Közlöny 1996/8. 269–274.

Zlinszky J.: A magyar jogalkotás kezdetei. Szent István államalapító és törvényhozó. In: Szent Istváán intelmei és törvényei. Budapest 2000. 5–12.


Dr. Nótári Tamás a Sapientia EMTE egyetemi docense, valamint a MTA TK JTI tudományos főmunkatársa