Vallasek Magdolna: Egyenlő öregségi nyugdíjkorhatár – kötelező irányvonal a nyugdíjpolitikában?

A nyugdíjtörvény korhatárra vonatkozó előírásainak módosítását kezdeményezik az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt nőszervezetei, jelent meg a hír nemrég a hazai sajtóban (http://itthon.transindex.ro/?cikk=25522).

A napokban olvasható volt az is, hogy a Szenátus elfogadta azt a törvénytervezetet, amely az ügyvédek társadalombiztosítási rendszerére vonatkozóan több módosítást kíván bevezetni, többek között nők és férfiak számára egységesítve az öregségi nyugdíjhoz szükséges korhatárt. Az egységes nyugdíjtörvény (2010 évi 263 törvény) hatályba lépése óta többször is felmerült már a nyugdíjkorhatár egységesítésének terve, mindmostanig azonban nem sikerült módosítani a jogszabályt.

Úgy tűnik a nyugdíjkorhatár kérdése meghatározó elemeként jelenik meg az aktuális román nyugdíjpolitikának (de hasonló tendencia figyelhető meg szerte a világon), így érdemes körüljárni a nyugdíjjogosultsági feltételek szabályozásának ezt az alapvető elemét.

A második világháború után kialakult felosztó-kirovó típusú állami nyugdíjrendszerek tipikusan különböző, de mindkét esetben viszonylag alacsony nyugdíjkorhatárt írtak elő nők és férfiak számára, a férfiakéhoz képest csökkentett korhatárral a nők esetében. Ezen kívül számtalan kedvezményes lehetőség létezett az előrehozott nyugdíjazásra, nők esetében pedig a nyugdíjkorhatár megállapításánál figyelembe vették a született és felnevelt gyermekek számát is.

A kedvezőtlen gazdasági és demográfiai változások azonban Európában és a világ sok országában már a nyolcvanas évekkel kezdődően szükségszerűvé tették a parametrikus kiigazításokat, amelyek közül kiemelkednek a nyugdíjkorhatár emelését, nők és férfiak közötti kiegyenlítését célzó intézkedések.

Romániában az első korrekciós intézkedések bevezetésére a 2000 évi társadalombiztosítási és nyugdíjtörvényben került sor, azonban határozott szigorítások valójában csak az egységes nyugdíjtörvény (Enyt.) szabályozása által léptek életbe. Az Enyt. eredetileg nem csupán a nyugdíjkorhatár emelését írta elő, de nemtől függetlenül egységesen 65 évben határozta meg azt. A hatályos, eltérően megatározott korhatár (63 év nők, 65 év férfiak számára) annak köszönhető, hogy az államelnök visszaküldte a Parlament elé a törvénytervezetet, kérve annak újratárgyalását az egységesen meghatározott nyugdíjkorhatárra vonatkozóan.

A szociális ellátórendszerrel kapcsolatos minden szigorítás azonban jellemzően kedvezőtlen fogadtatásban részesül az érintettek körében, a nyugdíjrendszer szabályozása tekintetében pedig gyakorlatilag mindenki érintettnek érzi és érezheti magát. Legyen a felhozott indoklás bármilyen racionális vagy logikus, az ellenállás elkerülhetetlen, különösképpen olyan körülmények között, amikor generációk nőttek fel abban a szellemben, hogy a gondoskodó államra bízták önmagukat és időskori megélhetésüket. Jogosan érzik ugyanakkor igazságtalannak a kedvezőtlenebb nyugdíjazási feltételeket különösképpen az idősebb biztosítottak, akik korábbi aktív éveik alatt a számukra ígértnél jóval kedvezőbb feltételek melletti nyugdíjas éveket tettek lehetővé befizetett nyugdíjjárulékaik által a korábbi generációk számára.

A nyugdíjrendszerünk paradigmatikus reformja mellett a parametrikus kiigazítások azonban elkerülhetetlenek, jelenlegi demográfiai és gazdasági körülmények között a rendszer változatlan szabályozás mellett fenntarthatatlan. A parametrikus intézkedések között pedig helyet kaphat, és véleményünk szerint helyet fog kapni, a nyugdíjkorhatár kiegyenlítése is. Az indok véleményem szerint nem elsősorban a különböző korhatár diszkriminatív (vagy sem) jellegében keresendő, azonban való igaz, hogy a diszkrimináció lehetősége felsejlik ebben a rendelkezésben, függetlenül attól, hogy a nők vagy a férfiak szempontjából nézzük.

A rendszerváltást követő időszakban az Alkotmánybíróság többször is foglalkozott a nők és férfiak esetében eltérően meghatározott nyugdíjkorhatár problémájával. Alkotmányossági kifogásként mindkét oldalról felmerült ennek a kérdésnek a vizsgálata: a férfiak szempontjából, mivel diszkriminatívnak tartották azt, hogy a nyugdíjjogosultsághoz magasabb korhatárt írt elő számukra a törvény, azaz tovább kell dolgozniuk ahhoz, hogy nyugdíjjogosultásog nyerjenek, mint a nők ( 2006 évi 888. számú döntés, megjelent a Hivatalos Közlöny 2007 évi 54. számában), másik oldalról nézve ugyanakkor a nők azt nehezményezték, hogy mivel alacsonyabb korhatárt szab meg a törvény számukra, hamarabb nyugdíjba küldhetőek akkor is, ha esetleg tovább dolgoznának ( 1995 évi 107. számú döntés, megjelent a Hivatalos Közlöny 1996 évi 85. számában).  Ez elsődlegesen értelmiségi munkakörökben merült fel, különösen egészségügyi pályák, illetve a felsőoktatás területén.

Az említett periódusban az Alkotmánybíróság minden alkalommal következetesen arra az álláspontra helyezkedett, hogy a társadalmi realitások egyértelműen indokolják a megkülönböztetett bánásmódot. Romániában a nők sokkal több területen kell helyt álljanak, mint a nyugati társadalmakban, mivel a hagyományos mentalitásból eredően a gyermeknevelés és háztartási munkák zömében a nők feladatát képezik, miközben a szakmai haladásuk nehézkesebb és sokszor azonos munkavégzésért kisebb juttatásban részesülnek.

Az Alkotmánybíróság szemléletváltozásának első jelét egy 2008 évi döntésében figyelhetjük meg (2008 évi 191. számú döntés, megjelent a Hivatalos Közlöny 2008 évi 260. számában), amikor a következetesen hangoztatott nézőpontját kibővítette azzal a megjegyzéssel, hogy a figyelembe véve az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatát, a társadalmi körülmények változása indokolttá teheti a nyugdíjkorhatár azonos szinten való szabályozását nők és férfiak számára, mint ahogy az az Európai Unió egyes államaiban már bekövetkezett.

Ilyen értelemben az Enyt. tervezetének rendelkezése azt jelentette, hogy a román jogalkotó megfelelőnek tartotta a társadalmi, gazdasági helyzetet arra, hogy Romániában is megkezdődjön a nők és férfiak nyugdíjkorhatárának kiegyenlítése. Az Enyt. Hatálybalépését megelőző 1237/06.10.2010 számú döntésében az Alkotmánybíróság ugyanakkor azt is kiemelte, hogy még ha a jelenlegi pillanatban a romániai nők helyzete nem is azonos a nyugati államokban élőkével, mire a fokozatos korhatáremelés befejeződik remélhetőleg közel azonos helyzet lesz megfigyelhető. A fentieket figyelembe véve nem tekinthető az Alkotmány szellemével és rendelkezéseivel ellentétesnek a nyugdíjkorhatár nők és férfiak számára egységes módon való szabályozása.

Mint ismeretes, az Enyt. hatályos rendelkezése végül a nők számára alacsonyabb nyugdíjkorhatárt vezetett be, ugyanakkor a nyugdíjjgosultság további feltételei tekintetében az eredeti szövegváltozat szerinti rendelkezések maradtak, azonos módon 35 év teljes, illetve 15 év minimális biztosítottsági idő követelményét állítva fel mindkét nem számára, amely viszonyt valóban aggályokra adhat okot.

Az Enyt. hatályos szövegére vonatkozó alkotmányossági kifogások értelmében ez egyértelmű hátrányos megkülönböztetést jelent a nők számára, mivel így a nőknek minden esetben alacsonyabb lesz az elért nyugdíjpontjaiknak a száma, s ebből következően a nyugdíjjáradéka, mint a hasonló helyzetben levő férfiaké. Az Alkotmánybíróság 1612/15.12.2010 döntésében kifejtett értelmezése szerint azonban az alacsonyabb korhatár mellett megkövetelt azonos biztosítottsági idő megléte nem vonja maga után automatikusan az összegyűjthető nyugdíjpontok kisebb értékét. Az államnak csak annyi kötelessége van, jegyzi meg némiképp felszínesen vizsgálódva az Alkotmánybíróság, hogy méltányos biztosítottsági időt határozzon meg, s az új nyugdíjtörvény rendelkezése ennek eleget tesz, mivel a nyugdíjazási korhatár eléréséig a nők számára is lehetőség van a teljes szolgálati idő megszerzésére.

Tegyük hozzá, a teljes biztosítottsági idő megszerzése semmiképpen sem fogja a megszerezhető nyugdíjpontok azonosságát garantálni.

Az Európai Bizottság által 2010-ben kidolgozott „A megfelelő, fenntartható és biztonágos európai nyugdíjrendszerek felé” című Zöld Könyv, majd a 2012-ben elfogadott „A megfelelő, biztonságos és fenntartható európai nyugdíjak menetrendje” című Fehér Könyv egyértelmű irányvonalként határozza meg a nyugdíjkorhatár egységesítésének kérdését minden olyan Európai Uniós állam számára. Ugyanakkor azt hiszem a nyugdíkorhatárok kiegyenlítésére vonatkozó minden vitának a kulcsát is megfogalmazza a dokumentum, amikor a következőket jelenti ki:

„A nyugdíjkorhatárok kiegyenlítését a nemek közötti szélesebb értelemben vett a nyugdíjbeli egyenlőtlenségek összefüggésében kell vizsgálni, amelyek a nők és férfiak közötti különbségekből fakadnak a foglalkoztatás, a bér, a járulékok, valamint a munkaviszony gondozási feladatok miatti megszakítása vagy ezért végzett részidős munka szempontjából. A munkaerőpiacon a nemek közötti egyenlőtlenségek tartós fennállása ahhoz vezet, hogy a nők kisebb nyugdíjakra jogosultak. A megfelelő és fenntartható nyugdíjhoz tehát olyan nyugdíj- és foglalkoztatási politikák elegye szükséges, amely a nemek közötti különbségek megszüntetését célozzák a nyugdíjjövedelmek terén. Olyan hatékonyabb megoldásokra van szükség, amelyek nem az előre kiszabott nemi szerepek feltételezésén alapulnak – pl. a nők és férfiak számára egyaránt elérhető lenne a gondozásra szoruló személynek nyújtott gondozásért járó jóváírás – amelyek megőriznék a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságát, ideértve az újbóli munkába állás megkönnyítését is.

A munka és a magánélet összeegyeztetésének megkönnyítésével a nemek közötti egyenlőtlenségek csökkentésének hosszú távú, közvetett pozitív hatásai is lehetnek a nyugdíjrendszerekre, ugyanis könnyebbé válik a családalapítás, így megnő a születési arány, és hosszú távon mérséklődik a munkaképes korú népesség hanyatlása.”

A nyugdíjkorhatár kiegyenlítése tehát önmagában egy helyénvaló intézkedés. A nemek közötti egyenlőtlenségeket nem elsődlegesen a nyugdíjkorhatár vonatkozásában indokolt elemezni, hanem sokkal inkább az aktív munkavállalói életszakaszban, amikor a nőket valóban számtalan hátrányos megkülönböztetés éri vagy érheti. Korábban nyugdíjba vonulva, de a magasabb várható élettartam következtében a férfiakéhoz viszonyítva többnyire hosszabb nyugdíjas életszakasz miatt eleve determinált lesz az, hogy alacsonyabb életszínvonalra elegendő csupán a megszerzett nyugdíjjövedelem.

A nemek közötti egyenlőség terjedjen ki a nyugdíjazási feltételekre is, illetve a kedvezmények igénybevételének feltételeire is. Legyen lehetőség választani, amennyiben valaki tovább szeretne a munkaerőiacon maradni, és erre történetesen lehetősége is lenne, függetlenül attól, hogy nőről vagy férfiről van szó.

Ilyen értelemben üdvözlendőnek találom az írásom elején említett, az ügyvédek társadalombiztosítási rendszerét szabályozó törvény tervezetének megfogalmazását, amelynek értelmében a teljes biztosítottsági időt elérő jogosultak korkedvezményes nyugdíjazásra lesznek jogosultak a felnevelt gyermekek számának függvényében. A megfogalmazás nem tesz különbséget a nemek között, nem a gyermekszülést, hanem a gyermek felnevelését tartja fontosnak, amelyben normális körülmények között nőnek és férfinek egyforma szerepe kell legyen.

 dr. Vallasek Magdolna a Sapientia EMTE egyetemi adjunktusa