Varga Attila: Szerződés és törvény a Bibliában

ori__1088553384_1071390_Corpus_Iuris_Civilis_the_body_of_civil_law_c1647A Szentírás teológiai értelemben természetesen sokkal több, mint az emberiség közös szellemi, kulturális kincse, ugyanakkor azért, ez sem kevés. Minden bizonnyal érdemes lenne alapos elemzést elvégezni a Biblia és a jog kapcsolatáról, és még a felületesebb vizsgálódás után is azt figyelhetjük meg, hogy Bibliában, tanításaiban, történeteiben, példabeszédeiben sorra jelennek meg a joggal kapcsolatos, a jogot foglalkoztató, a jog területébe tartozó legalapvetőbb vagy éppen részletező
kérdések.

Mire is gondolok? Olyan alapvető (és nemcsak a jog számára releváns) fogalmakra, mint az egyenlőség, „az Úr nem személyválogató” (V. Mózes, 10.17), vagy éppen az esélyegyenlőség, (Pál, Róm. 15.1) „mert tartozunk pedig, mi erősek, hogy az erőtlenek, erőtlenségeit hordozzuk …”) a méltányosság, az igazságosság, a szabadság, a szolidaritás, vagy akár az igazságszolgáltatásra utaló jogbiztonság, „irgalmasságot akarok, nem áldozatot” (Máté, 12.7). Nos, mindezek (és lehetne tovább is folytatni), a mi nyugati civilizációnkban, mint keresztyén, vallási értékek váltak egyben a jog, a jogszabályok, elsősorban az alkotmány, a jogi gondolkodás, a jogi tudat, belső morális tartalmú értékeivé.

A Biblia egyik központi fogalma, legalábbis világi, de bizonyos mértékben akár teológiai értelemben is, a törvény, amelyet Isten adott az ő kiválasztott népének, és amely alapján megköttetett a szerződés, létrejött a Szövetség. A kőtáblára vésett törvény, a tízparancsolat, ma is alapja egész erkölcsi rendünknek. Mózes V-ik Könyvének sokatmondó címe: a Törvény summája. Mindegyike a parancsolatok közül, amelyek az ember-ember közötti kapcsolatra vonatkozik, egyben szerves része jogszabályainknak, törvénykönyveinknek. (Ember és Isten kapcsolatára vonatkozó parancsolatok túllépik a jogi szabályozás tárgykörét). Idézhetjük példaként az olyan parancsolatokat, hogy ne lopj, ne ölj, tiszteld atyádat és anyádat, szeresd felebarátodat, mint tenmagadat, ne paráználkodj, a ne kívánd meg a te felebarátod javait, ne tégy hamis tanúbizonyságot a te felebarátod ellen. (II. Mózes, 20).

Továbbá, ha azt a kérdést tesszük fel, miért volt szükség a törvényre, akkor a felelet a Bibliában egyértelmű, hiszen a „bűnök okáért adatott.” (Pál, Gal. 3.19) Ugyanakkor a „a bűn ismerete a törvény által van” (Pál. Róm. 3.20). Vagyis csak az a bűn, amit a törvény annak nyilvánít. Pál apostol ez utóbbi kijelentése, bibliai tömörséggel fejezi ki azt, a ma is érvényes büntetőjogi alapelvet mely szerint sem bűn, sem büntetés nincsen törvény nélkül. (Nulla crimen sine lege. Nulla peona sine lege).

Az ember által sorozatosan megszegett régi szerződést, az Ószövetséget azonban Isten a kegyelem jeleként megújította egy új szerződésben, mégpedig a Jézus áldozata és megváltása által nyomatékot adott Újszövetségben. Ebben a törvény új értelmet nyer, amennyiben a szeretet törvényeként/parancsolataként jelenik meg, az igazság, pedig kifejezetten transzcendenssé válik. Gondoljunk Jézus perére, amelyet sokan elemeztek a korabeli római jogi szabályok alapján is, összességében azonban mégis az lehet az érzésünk, hogy Jézus vádlóinak, bíráinak magatartásában, valójában bűnösségük lepleződik le, a megvádolt és keresztre feszített Jézus pedig, nem csak, hogy nem lesz bűnös vagy akár áldozat, a szó köznapi értelmében, hanem éppen ellenkezőleg: Ő maga válik az Igazsággá. (…)

Ezzel a jelzéssel csak arra akartam utalni, hogy a fentiek csak néhány felvetés e témával kapcsolatban és a távolról sem annak kimerítő elemzése.

Távol legyen tőlem a szándék, hogy ezzel a néhány gondolattal bibliamagyarázatra vállalkoztam volna, hiszen ehhez nincsen meg a szükséges teológiai felkészültségem. Azonban az, hogy 2015. október 31-én ezeket a gondolatokat leírhatom végső soron a protestantizmusnak, a reformációnak köszönhetem, hiszen ez tette lehetővé a Szentírás anyanyelvre való lefordítását, és helyezte a református teológiának, a református élet- és világszemléletnek középpontjába a Bibliát, az Evangéliumot.

Másfelől a protestantizmus, a protestáns etika a korai kapitalizmus erkölcsi rendjét is megteremti, és hatása jól kimutatható az új politikai, gazdasági rend kialakulásában, megerősödésében. Gondoljunk csak a takarékos kapitalizmus modelljére, melynek jellemző két vonása, mely szintén a protestáns etika által meghatározott: a türelmes, esetleg generációkon átívelő felhalmozás, valamint a megfontolt, észszerű költekezés.

A reformáció befolyással lesz mindazon későbbi politikai eszmékre is, melyek a hatalom gyakorlásáról, és annak korlátozásáról, a választott testületek révén történő kormányzásról, a közösségi döntéshozatalról végső soron, a modern alkotmányeszme megteremtéséről szólnak. Összességében tehát előhírnöke lett a hatalommegosztás, a jogegyenlőség, az alapvető jogok, a demokratikus működés, végül is a társadalmi szerződés gondolatán alapuló újkori, máig ható, civilizációt teremtő eszméknek, felfogásoknak. A reformáció, a protestantizmus és benne a kálvinizmus átrendezte korának és a későbbi koroknak a politikai berendezkedéseit, a jogrendszerét, az egyházjogot és kifejezetten az alkotmányjogot.

Ahogyan ezt jogos, de egyben érthető és indokolt elfogultsággal és lelkesedéssel fogalmazta meg Abraham Kuyper (Holland teológus, politikus(1837-1920). Népszerű pártot és rangos egyetemet alapított, 1901-0905 között, Hollandia miniszterelnöke volt.): „A kálvinizmus nem állt meg az egyházi rend  kialakításánál, hanem világnézetté növekedett, erejét nem csak dogmatikájának felépítésére használta, hanem élet- és világszemléletet hozott létre … „(Abraham Kuyper, Kálvinizmus és modernitás, hat előadás, Koinónia, Kolozsvár, 2001, 180 o.)

Luther Mártonnak a világi hatalomról szóló felfogásából jelentős és az alkotmányeszme irányába mutat a hatalom korlátozásának szükségessége, az uralom rendjének a kijelölése a természet rendje és a természet törvényei, a józan ész és a Szentírás alapján. Másrészt Luther gondolkodásában megjelenik az ellenállás joga, de legalábbis lehetősége az uralkodói szerződésszegés esetén. (A korabeli német területek hercegei szerződés viszonyban álltak császárukkal, és Luther szerint joguk lett ellenállni, ha a császár megszegte ezt a szerződést).

Kálvin János, a genfi reformátor felfogásában, tanításában pedig kiemelt szerepe volt és van a törvényeknek, ezeknek a világi hatalomban és kormányzásban betöltött szerepének, amely mintegy megelőlegezi a joguralom, a jogállamiság később kidolgozott és máig érvényes eszméjét. Kálvin felfogásában a törvények az állami lét egyik meghatározó központi kategóriája.

Végül említhetjük, Kálvin János nagyhatású művét, genfi egyházalkotmányát, egyházi rendtartását, melyet nem kis ellenkezés közepette tudott csak bevezetni. Hiszen az első 1537-ben kidolgozott egyházi rendtartásért el is űzik, de 1541-es visszatérése nyomán megállapodott mintegy szerződésben a városi tanáccsal az egyházi alkotmányról, és amit 1542-ben a genfi polgárok gyülekezeteikben szavazataikkal (mintegy népszavazás keretében) megerősítettek. (Birkás Antal, Reformáció, államhatalom, politika Luther és Kálvin jogfilozófiai és politikai filozófiai nézetei, Luther Kiadó, Budapest, 2011, 147-149 o.)

A reformáció napja előtt tisztelegve fogalmaztam meg e néhány gondolatot, leginkább azt, hogy kiindulva az Isten és ember közötti szerződésből/szövetségből, miközben ez, az emberi szerződésszegések dacára sem veszíti el érvényességét, a protestantizmus közvetítésével eljutunk az ember és az állam között társadalmi szerződés eszményéig, és ennek az alkotmányokban rögzített gyakorlatáig.

dr. Varga Attila a Sapientia EMTE egyetemi docense, a Közjogi Intézet igazgatója