Nótári Tamás: Szent István törvényalkotásának alapvonásai

Írássorozatunkban első királyunk, I. Szent István törvényeit vizsgáljunk meg több szempontból. Ebben az írásban törvényalkotásának alapvonásait tekintjük át.

sztistvan

Szent István törvényeinek, vagyis első és második decretumának eredeti példánya nem maradt ránk, mi több, eredeti formájukat sem ismerjük, szövegük későbbi szerkesztők által összeállított törvénygyűjteményekben, illetve ezek másolataiban hagyományozódott. A törvények – illetve pontosabban törvénygyűjtemények – tíz kéziratban maradtak fenn, amelyek alapvetően két szövegváltozatot tartalmaznak. Az első szövegváltozatot a XII. században keletkezett Admonti kódex tartalmazza, a kilenc kéziratban fennmaradt másik változat két alcsoportra bontható, de ezek között az eltérések nem jelentősek. A második változatba tartozik a XV. századi Thuróczi-kódex, a XVI. századi Ilosvai- és a szintén XVI. századi Kollár-kódex. A két szövegvariáns között igazán lényegi eltérés nem mutatható ki, ugyanakkor két törvény csak az Admonti kódexben, hat pedig csak a későbbiekben található meg. (Tringli 2001. 16.)

Nem kétséges, hogy az Szent István törvényeit tartalmazó kódexekben, pontosan azok későbbi volta miatt (ami alól egyedül talán az Admonti kódex képez kivételt) az azokban megőrzött törvényszövegek tagolása aligha felel meg az eredeti beosztásnak. Ezt jól mutatja, hogy a törvényeket tartalmazó XVI. századi B-redakció – ami felöleli a B1-es (a Budai-, a Thuróczi-, a Debreceni- és a Besztercei-kódexeket) és a B2-es (a Kollár-, az Ilosvai- a Gergoriánczi-, a Nádasdy- és a Festetics-kódexeket) csoportot – első törvénykönyvként az Imre herceghez írott Intelmeket közölte. Az Admonti kódex a törvényeket két könyvre bontja, ezek harmincöt, illetve tizenöt fejezetet, vagyis törvénycikket tartalmaznak, a másik változat pedig – részekre tagolás nélkül – ötvenöt, folyamatosan számozott törvényt közöl, vagyis az Admonti kódex felosztása miatt szokás Szent István két törvénykönyvéről beszélni. Itt mi is ezt a felosztást követjük. (Jánosi 1996. 67; Kiss 2000. 67; Tringli 2001. 16.)

Szent István törvénykönyveinek rendelkezései vegyesek ugyan, ám az elsőből jól átgondolt rendszer bontakozik ki. Az első törvénykönyv a törvényhozásról szóló bevezetővel kezdődik, az 1–5. cikkely az egyház ügyeit és az egyházi személyek helyzetét taglalja. A 6–7. cikkely az új birtokrenddel, a 8–13. és 19. a keresztény vallás gyakorlásával, a 14–16., a 32., valamint a 35. a hatalmaskodásokkal, a 17. az esküszegéssel, a 18. és a 20–25. az urak és alávetettjeik közti viszonyokkal, a 26–31. az özvegyekkel, árvákkal, nőkkel kapcsolatos szabályozással, a 33–34. pedig a boszorkányokkal és a bűbájosokkal foglalkozik. A második törvénykönyv ezzel szemben feltűnően rendszertelen, mintegy az első könyv rendelkezéseit egészíti, tehát egyfajta novelláris kiegészítésnek is nevezhető.

A törvények meghozatala és előképei kapcsán információink igen gyérek: a korábbi szakirodalom feltételezte, hogy az államhatalmi szervek létrehozásában nagy jelentőséggel bírt a német, elsősorban a Karoling minta, s noha a püspöki és nemzeti zsinatok, valamint a hadseregszervezés rendszerét Szent István a hazai viszonyokhoz alakította, a törvényalkotási struktúra tekintetében alkalmazkodott a nyugati példákhoz. Az újabb szakirodalom e nézetet annyiban árnyalta, hogy az érdemi (kiváltképp a korai) törvényhozás követte a német mintát, ugyanakkor sem a törvényalkotási sem a törvénykezési rendszer nem alapult olyan kiépült intézményi struktúrán, mint a Karolingok idején. Viszont megjegyezhető, hogy a király mellett a királyi tanácsnak (amelyet a források senatusnak, conciliumnak, consiliumnak, illetve synodusnak neveznek) részint világiakból, részint egyháziakból állt, igen nagy szerepe lehetett. (Závodszky 1904. 8. skk.; Kiss 2000. 69. skk.) A törvényalkotás során az egyháziak szerepe jó eséllyel kettős lehetett: egyrészt részt vettek a királyi tanács ülésein, amelyen előzetesen megformált véleményüket terjeszthették az uralkodó elé, másrészt szerepet játszottak a konkrét törvényszövegek megalkotásában a meghozott határozatok összeszerkesztésében. E részvételre utal a királyi tanács megnevezésében tükröződő terminológiai változatosság: regale concilium, primatum conventus, senatus, regalis senatus, commune concilium.

Sem maguk a törvények, sem más források nem utalnak a törvények keletkezési idejére, továbbá az sem dönthető el, hogy a két törvény – az elsőt a hagyomány I. István uralkodásának elejére, a másodikat a végére helyezi – két törvényhozási alkalom révén jött-e létre. (Madzsar 1921. 49; Jánosi 1996. 80. skk.) Valószínűbbnek látszik, hogy az egyes összetartozó törvények egy törvénynapon születtek, viszont számos törvénynappal kalkulálhatunk, tehát a törvényeket csak később fűzték össze a mai sorrendbe, illetve két gyűjteményekbe. (Jánosi 1996. 85; Tringli 2001. 16.) Az is valószínűtlen, hogy a második törvénykönyv novellái szisztematikus kiegészítési munka eredményeként születtek volna. Amint ez a középkori törvények esetében megszokott, törvényei is inkább csak kiegészítették, módosították, illetve megerősítették a szokásjogi gyakorlatot. Jó eséllyel feltételezhetjük, hogy adott esetben a királyi tanács egy-egy ülésén megszületett határozatait, illetve javaslatait később egységesítették törvénykönyvvé. Vélelmezhető továbbá a törvények keletkezési körülményei tekintetében, hogy annyi törvényhozási alkalomról beszélhetünk, ahányszor a törvényhozó testületre, vagyis a tanácsra, illetve a király akaratára utalás történik a decretumokban. (Tringli 2001. 17. skk.; Jánosi 1996. 85. skk.)

Írássorozatunk következő részében a Szent István-i államszervezés és a törvényhozás terén megmutatkozó kontinuitás és újítás kérdéseivel fogunk foglalkozni.

Dr. Nótári Tamás a a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézetének egyetemi docense, az MTA TK JTI tudományos főmunkatársa.

Irodalom

Balogh J.:Szent István intelmeinek forrásai. In: Serédi J. (szerk.): Emlékkönyv Szent István halálának kilencszázadik évfordulóján, II. Budapest 1938. 235–265.

Csóka L. J.:Az első magyar törvénykönyv keletkezéstörténete. In: Csizmadia A.–Pecze F. (szerk.): Jogtörténeti tanulmányok, III. Budapest 1974. 153–175.

Deér, J.: Die Entstehung des ungarischen Königtums. Budapest 1942.

Dér T.:Megjegyzések egy középkori Szent István-himnuszhoz. Belvedere Meridionale 15. 2003/3–4. 4–13.

Dér T.: Szent István király térítő tevékenységének tükröződése verses zsolozsmájában. Teológia 2005/3–4. 101–109.

Györffy Gy.:István király és műve.Budapest 20003.

Horváth J.:Árpádkori latinnyelvű irodalmunk stílusproblémái.Budapest 1954.

Jánosi M.: Törvényalkotás Magyarországon a korai Árpád-korban. Szeged 1996.

Kiss G.:Állam és egyház a 11–12. századi törvényalkotásban. In: Font M.–Kajtár I. (szerk.): A magyar államiság ezer éve. Pécs 2000. 67–99.

Kristó Gy.:Levedi törzsszövetségétől Szent István államáig. Budapest 1980.

Kristó Gy.:Magyarország története 895–1301. Budapest 1984.

Kristó Gy.:A magyar állam megszületése. Szeged 1995.

Székely, Gy.:Ungarns Stellung zwischen Kaiser, Papst und Byzanz zur Zeit der Kluniazenserreform. In: Spiritualità Cluniacense. Convegni del Centro di Studi sulla spiritualità medievale, II. Todi 1960. 312–325.

Tringli I.: Szent István törvényei. História 2001/7. 16–21.

Závodszky L.: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai. Budapest 1904.