Kolosváry Bálint: A tulajdonjog védelme

Ma újabb vendégszerzője van a Jogtudományi Intézet blogjának: Kolosváry Bálint (Kolozsvár, 1875. január 25. – Budapest, 1954. augusztus 28.).

Kolosvary

Az alábbi szöveget abból az alkalomból közöljük, hogy 2014. november 22-én, szombaton a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézete és az Erdélyi Múzeum Egyesület a Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretében Kolosváry Bálint emlékkonferenciát szervez. (A konferenciáról részletek, regisztrációs információk itt.)

Kolosváry Bálint – Kolosváry Sándor jogász, egyetemi tanár fiaként – Kolozsvárott született. Jogi tanulmányait szülővárosában, Berlinben és Párizsban végezte. Kassán, Kolozsváron, Szegeden majd Budapesten tanított. A Magyar Tudományos Akadémia tagja.

*

A tulajdonjog, mint absolut jog, addig, míg valaki meg nem sérti, nem irányul senki ellen és csak potentialiter rejti magában tartalmának egyik legfontosabb vonatkozását, a tulajdoni igényt. A tulajdoni igény a tulajdonjog gyakorlásának a kizárólagosságát biztosítja és ennek a kizárólagosságnak a garanciáját képezi. Mihelyt tehát valaki a tulajdonjog tárgyára őt meg nem illető jogellenes befolyást gyakorol, a tulajdonosnak követelési joga támad vele szemben a történt jogsérelemnek a jóvátételére.

A tulajdont érő jogsérelem méretei szerint kétféle lehet. Vagy totalis, ami a tulajdonjog tárgyának a tulajdonos hatásköréből való teljes elvonásában vagy a tulajdonjog gyakorlásának lehetetlenítésében áll. A védelem eszköze ilyenkor – eltekintve az önhatalomtól, mellyel a tulajdonos  közvetlenül a “birtokát” védi – a szoros értelemben vett tulajdoni kereset, az úgynevezett “rei vindicatio”. Ha a tulajdon ellen elkövetett jogellenes sértés részleges, azaz a tulajdonjog kizárólagos hatalmi szférájába való pozitív vagy negatív természetű beavatkozás formájában érvényesül: védelmi eszközül a tulajdonjog kizárólagossága iránti kereset (az úgynevezett negatoria in rem actio) áll rendelekezésünkre. Mindkét kereset a legszorosabban tulajdonjogi jellegű, ennek ellenére különbséget kell tennünk aszerint, hogy a sértett fél tulajdonjoga kétséget kizáró, megdönthetetlen és világos alapon nyugvó jog volt-e, vagy csak vélelmen alapuló, mely azonban erősebb, mint a tulajdont sértőnek a dolog iránt támasztható igényei. Utóbbi esetben a vélelmezhető tulajdonjog alapján indított tulajdoni keresetről beszélünk, mely nagyjából megfelel a római jog “Publiciana in rem actio”-jának és judicaturánkban kissé megtévesztő terminológiával “rendes birtokkereset”-nek szokott neveztetni…

A tulajdonjogi kereset alapja, mely egyúttal az esetleges felperesi bizonyításnak is a tárgya: a) a felperes tulajdona és b) az alperes birtoklása vagy birlalata. A tulajdonjogot, mint a kereset alapját, egyediesítve kell a felperesnek beállítania, ami alatt az értendő, hogy a tulajdona szerzésmódját is meg kell jelölnie. Az alperesi tagadással szemben a tulajdonjog bizonyítása a tulajdonjog szerzédmódjának az igazolásával történik. Ha a szerzésmód származékos természetű volt: vitás kérdés, hogy ki kell-e terjeszkednie a felperes jogelődjének tulajdonszerzésére is vagy nem? (ez az úgynevezett probatio diabolica). Miután a jogelőd tulajdonjogának a bizonyítása szintén csak az ő jogelődjének tulajdonosi igazolásával mehet végbe: felperes a jogelődök egész sorára kénytelen volna a bizonyítással kiterjeszkedni mindaddig, amíg a jogát valamely eredeti szerzésig vissza nem vezetheti. Ez a felperes helyzetét és a tulajdoni kereset gyakorlati jelentőségét illuzórikussá tenné és így a probatio diabolicát, hacsak az alperes a maga védelmét nem kifejezetten a felperesi jogelőd tulajdonának hiányára alapítja: kizártnak kell vennünk. Legalább is a jóhiszemű tulajdonszerzők jogelődjük tulajdonának bizonyítása alól felmentetteknek tekintendők. A tulajdonszerzés módozatai az ingóknál az elsajátítás, elbirtoklás, átadás, feldolgozás, vegyítés-összesítés, öröklés — ingatlanoknál az elbirtoklás, öröklés és a telekkönyvi bekebelezés. Utóbbinak a tanusítása a telekkönyvi kivonatnak a keresethez való csatolásával eszközlendő.