Fegyveresi Zsolt: Az erdélyi jogi oktatás múltja (I)

Jog- és oktatástörténeti jellegű írásomban az erdélyi jogi oktatás kialakulásának és szervezésének néhány fontos pillanatát szeretném felidézni. A téma kapcsán többnyire a kolozsvári jogi oktatás kialakulástörténetről állnak rendelkezésünkre tanulmányok. Különféle összefoglaló írásokban találunk utalásokat Erdély más szinterein zajló, a jogi oktatás létrejöttéhez úgyszintén kapcsolható eseményekről. Írásomban ezeket az adatokat gyűjtöttem egybe. Így, álljon itt egy – az erdélyi jogi oktatás múltjába betekintő – rövid jogtörténeti összefoglaló.

A jogi könyvek jelentősége az intézményalapítások előtt

A középkori Magyarországon azok, akik nem juthattak el a külföldi akadémiákra és egyetemekre, a jogászkodáshoz szükséges jogi ismereteket főként jogi könyvekből és a gyakorlatból sajátíthatták el. Ebben a korszakban még nincs lényeges különbség a hivatásos és alkalmi jogi képviselő közt, illetve a kötelező ügyvédi vizsga letételét is csak Mária Terézia 1769. évi ügyvédi rendtartása írta elő. A XIV. században már számos latin nyelvű jogi könyv forgott közkézen, majd a latin nyelvű jogi könyvek mellett, a XVI. századra már hazai kiadású latin és magyar nyelvű jogi könyvek jelentek meg. A legfontosabbak közül megemlíthetjük Honterus Brassóban 1539-ben kiadott latin nyelvű római jogi szemelvényeit (Sententiae ex libris Pandectarum Coronae), a tüzesvas-próbák, mint bizonyítási eljárások leírását tartalmazó Váradi regestrumot, amely 1550-ben Fráter György rendelésére jelent meg, vagy Weress Balázs magyar fordításában, Heltai Gáspár által 1571-ben megjelentetett Werbőczy Hármaskönyvét (Tripartitum). A legjelentősebb művek egyike Baranyai Decsi János jogi természetű műve, a Syntagma Institutionum Juris Imperialis ac Ungarici, melyet ifjú Heltai Gáspár saját költségén jelentetett meg 1593-ban és a szerzőnek száz példányt szánt tiszteletdíjként.

Jogi oktatás, jogakadémiák, egyetemek

Báthory István fejedelem 1580 májusában Vilnában írta alá a kolozsvári jezsuita kollégium és akadémia ideiglenes alapítólevelét, majd ezt követően 1581 tavaszán a jezsuiták a városba való beköltözése után kerül sor az egyetemalapításra. Az egyetem első rektora Antonio Possevino olasz pap és pápai követ volt, az első jezsuita, aki Moszkvába is ellátogatott. Az egyetemalapítást 1582-ben XIII. Gergely pápa is megerősítette. A feltételezések szerint hit, bölcsészet és jogi kar is működött a „Báthory-egyetemen”, azonban a kutatók véleménye megoszlik az itt működő karok összetétele kapcsán. Gaal György kolozsvári helytörténész szerint hiányzott a jogi és orvosi fakultás, így az első újkori magyar egyetem nem volt teljes. Az egyetem alapítólevele elrendelte, hogy aki a legmagasabb műveltségben – a héber, görög és latin irodalomban – kitűnő jártasságot szerzett, és ezután el akar jutni valamelyik fakultás (a teológia vagy filozófia) csúcsára – miután előadta a tanítását alátámasztó érveket – a kollégium határozata alapján, mind a baccalaureusi, mind a magiszteri, mind a doktori fokozatra előléphessen. Az egyetem hosszú távú tervei között szerepelt az értekezést és beszédkészséget fejlesztő grammatika, retorika, dialektika oktatásának bevezetése, de hasonló fontossággal bírt a matematika, filozófia és szentírás-magyarázat oktatása is. Ezen tantárgyak bevezetését a kollégium későbbi anyagi helyzetétől tették függővé. Az intézmény gyors fejlődését bizonyította és élénkítette is ugyanakkor, egy újabb 1583-as alapítólevél, amely egy 150 férőhelyes szeminárium megépítését rendelte el az egyetem mellé. Az alapítólevelek nem tesznek említést egy jogi kar felállításáról, de nem is zárhatjuk ki azt, hogy jogtudományi tárgyakat is oktattak az intézmény falai között. Vitathatatlan azonban, hogy a későbbi erdélyi magyar jogakadémiák és joglíceumok a kolozsvári intézményt közvetlen jogelődjüknek tartották.

Bethlen Gábor fejedelem 1620-ban Gyulafehérváron református kollégiumot, főiskolát alapított, amelyet 1622-ben a kolozsvári országgyűlés a fejedelem javaslatára akadémiai szintre emelt. A fejedelem célja e tanintézet felállításával az volt, hogy a költséges külföldi egyetemek helyett a gyulafehérvári akadémia neveljen értelmiségieket. Az akadémiát később egyetemi szintre kívánták emelni, azonban végül csak a teológiai fakultás szerveződött meg. Apáczai Csere János külföldi egyetemjárása után, 1653-tól ezen az akadémián tanított három évig, ahol presbitáriánus-puritán gondolkodása miatt ellentétbe került Isaac Basireral, az akadémia vezetőjével, ezért Kolozsvárra száműzték. Itt a református iskolában akadémiai tagozatot hozott létre, ahol bölcseleti és teológia előadásokat tartott és ezzel párhuzamosan egy korszerű egyetem felállításának tervein dolgozott. A „magyar academia” felállításáról szóló emlékirata 1658-ban kerül Barcsai Ákos fejdelem elé. A tervben külön szerepelt egy orvosi és egy jogi kar felállításának szükségessége. Apáczai a szolgai állapotban született személyek felvételét is szorgalmazta az akadémiára és azt javasolta, hogy abba az esetben ha valaki az cursust akár az philosophiában, akár a medicinában, akár az iurisprudentiában, akár pedig az theologiában absolválja, az olyan az senatus academicus előtt derekason megexamináltatván, ha méltónak és illendőnek találtatnék, graduáltathatnék, azaz sollemne diploma által, az mely facultást absolvált, annak praxissára, szabados gyakorlására facultáltatnék, és egyszersmind a mi közöttünk szokásban lévő nemesség is nékie conferáltatnék. A tervezetben az akadémia éves kiadásait is összeírta. A számításokból kitűnik, hogy 100 alumnussal és 11 professzorral működő akadémiát kívánt létrehozni. A 11 között egy jogtudományi professzor is szerepelt, akinek évi fizetését 300 forintban határozta meg.

Az 1658-as tatárjárás következtében és az erdélyi belpolitikai helyzet ingatag állapota miatt, Apáczai tervei különösebb visszhang nélkül maradtak. A tatár betörés a gyulafehérvári akadémiát is elpusztította. 1662-ben Bethlen János kancellár javaslatára az akadémiát, Apafi Mihály fejedelem ideiglenesen Nagyenyedre költöztette, majd az 1682-es zsinat határozata értelmében ez véglegesen ott is maradt. A „Bethlen-kollégium” falai között jogi oktatás is zajlott, azonban ez nem minősült egyetemi szintű képzésnek.

1670-ben megnyílt a székelyudvarhelyi református tanintézet, amely hivatalos pecsétnyomója alapján gimnáziumi ranggal rendelkezett, azaz a kollégiumokkal ellentétben, diákjait nem bocsáthatta külföldi akadémiákra. A tanintézet csak 1832-ben kapta meg a kollégiumi rangot, miután megindult a jogi tanszék működése is két éves kurzussal. A székelyudvarhelyi kollégium diákjai közül sokan lelkészek, jogászok, professzorok, katonák lettek, de a kollégiumi anyakönyvek tanúsága szerint a diákok közül cigányvajda, gavallér, gazda, de kecskepásztor is kikerült.

1671-ben a katolikus hitre tért Báthory Zsófia elűzeti a sárospataki református kollégium tanári karát. Őket I. Apafi Mihály fejedelem Gyulafehérvárra, az elköltöztetett „Bethlen-kollégium” épületébe telepíti le. Később a tanintézet Marosvásárhelyre teszi át székhelyét, ahol átvette az akkor már hanyatló partikuláris iskola helyét. A kollégium a XVIII. század folyamán a színvonalas és minőségi oktatás következtében, tekintélyre tett szert az erdélyi iskolák sorában. A filozófia és teológia oktatása mellett, 1794-től jogtudományt is oktattak az intézet falai között. A jogtudományi tanszéken az oktatás a kolozsvári egyetem megalapításáig zajlott, majd ezt követően megszűnt.

A két elemi osztály befejezése után a diákok a hat éves gimnáziumi osztályba jelentkezhettek, majd ha sikeresen vizsgáztak és tovább kívántak tanulni, aláírták a kollégiumi szabályzatot és ennek értelmében megkezdhették felsőfokú tanulmányaikat, ami két-két év filozófia, jogi és teológiai tanulmányokat jelentett. 1754-ben az erdélyi országgyűlés a Királyi Tábla székhelyét Medgyesről Marosvásárhelyre helyezte át, joggyakorlati lehetőséget biztosítva ezzel a jogi tanulmányaikat folytató diákok számára. A jogi képzésen főként a városban kint lakó, előkelő származású fiatalok vettek részt, ők voltak az úgynevezett extráneus diákok.

A kolozsvári református oktatás története az 1557. évi tordai országgyűléssel kezdődik, amikor is a rendek az ifjúság műveletlensége miatt elhatározták, hogy Kolozsváron, Váradon és Marosvásárhelyen az üresen maradt kolostorokban iskolákat alapítanak. Kolozsváron az iskolaalapítás céljára a domonkos rend romos és üresen maradt kolostorát jelölik meg. A század végén megszűnt iskola, az 1608-as évben Báthory Gábor idején kezdte meg újra az oktatást, majd ebből az intézményből fejlődött ki a későbbiekben az akadémiai tagozattal is rendelkező Református Kollégium. 1733-ban Huszti András tanár beiktatásával nyílik meg a kolozsvári Református Kollégiumban a jogi tanfolyam. Huszti Nagyenyeden és Kolozsváron tanult, majd 1727-ben az Odera menti Frankfurtba ment teológiát és jogot tanulni. Kolozsvárra visszatérve lett a Kollégium első jogtanára, majd csaknem egy évtizedes oktatói tevékenység után megfosztották állásától és az egyházból is kizárták dogmatikai nézetei miatt.

Azon diákok, akik világi pályára készültek, két-két évet a bölcseleti és jogi szakon tanultak, a teológusok pedig még két évet teológiai szaktantárgyakat hallgattak. A jogi szakon a diákok az első évfolyamon a következő tantárgyakat tanulták: jus privatum Transsilvanicum, stylus curialis, solertia, jus naturae et ethica, literatura latina, jus ecclesiast, politica, praxis judiciaria, statist. gen. et spec., paedagogia, solertia in jure, mores. A második évben: jus civ. Romanum, jus criminale Transsilvanicum, solertia, introductio in physicam et mechanica, chem., solertia, jus publicum Transsilvaniae, phys., chemia, solertia, mores.

1764-ben Mária Terézia megtiltotta az erdélyi protestáns diákok külföldi egyetemjárását és egy felekezetközi intézmény felállítását tervezte Erdélyben. Két város neve is felmerül egyetemi székhelyként: Kolozsvár és Szeben. 1773-ban XIV. Kelemen pápa eltörölte a jezsuita rendet, így a kolozsvári jezsuiták tevékenységük beszüntetésére kényszerültek. A Gubernium felügyelete alatt, már világi papok vezetésével megkezdte működését a kolozsvári katolikus tanintézet. 1774-ben Mária Terézia egy később alapítandó egyetem részeként jogi kart állított fel két tanszékkel: egyház és büntetőjogi tanszék, természet-, köz- és magánjog-római jog tanszék. A jogi tantárgyak oktatását három világi tanár végezte és a bécsi sémát követve oktattak természetjogot, az institúciókat, köz- és nemzetközi jogot, kánonjogot, büntetőjogot és hazai jogot. 1776-ban a jogi karon belül felállították a harmadik tanszéket is az erdélyi jog oktatására.

1784 augusztusában II. József a kolozsvári intézményt universitas rangjától megfosztotta és Királyi Akadémiai Líceummá minősítette. A jogi oktatást az orvosi kurzustól független líceumi intézménnyé alakította. Az 1791-es erdélyi országgyűlés tanügyi reformintézkedéseket kívánt bevezetni. Ezek értelmében a következő jogi tárgyak kerültek volna oktatásra: első éven a természetjog, általános köz- és nemzetközi jog, hazai köz- és magánjog története és elmélete, majd másodéven hazai tényleges jog, hazai büntetőjog, közigazgatási jog (politico-cameralis tudományok), harmadéven pedig római jog, pandekták és római jogtörténelem, egyházjog, bányajog, kereskedelmi jog és statisztika.

(folyt. köv.)

Fegyveresi Zsolt jogász, Ph.D. hallgató, a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézetének társult oktatója.