Kuncz Ödön: A jogászifjúság jövő feladatai

Ma különleges vendégszerzőnk van a Jogtudományi Intézet blogjának internetes oldalán: Kuncz Ödön (Arad, 1884 – Budapest, 1965).

kunczodon2

Az alábbi szöveget abból az alkalomból közöljük, hogy 2014. szeptember 16-án a Sapientia lMTE Tordai út 4. sz. alatti épületének perszimulációs terme hivatalos ünnepség keretében is felveszi Kuncz Ödön nevét.

Kuncz Ödön aradi értelmiségi családban született. Öccse Kuncz Aladár író, a Fekete kolostor szerzője. 1907-ben szerzett Kolozsváron jogtudományi diplomát. 1911-től 1919-ig Kolozsváron, majd 1949-ig Budapesten tanított. Számos magánjogi kodifikációs munkában vett részt. A kereskedelmi jog, a versenyjog és a váltójog egyik legnagyobb formátumú kutatója volt, könyvei és szakcikkei ma is alapvető jelentőségűek. Az előadás, amelynek részletei itt olvashatóak, 1930-ban, a gazdasági világválság idején íródott, aktualitása pedig elképesztő.

*

Engem az a megtisztelő felkérés állított az előadók sorába, hogy a jogászifjúság jövőjéről és jövő feladatairól tartsak előadást…

Az országnak a jogi diplomásokkal szemben támasztott szükséglete sokkal kisebb, mint amekkora az oklevelek évi termelése… Hozzájön ehhez, hogy a jogász legtermészetesebb szabad pályája: az ügyvédi pálya, annyira túlzsúfolt, hogy az arra tóduló fiatalságnak megélhetést alig képes biztosítani…

Ha azonban ezt a súlyos problémát tárgyilagosan vizsgálom, minden különösebb optimizmus nélkül is fel tudok sorakoztatni egy nehány olyan tényt, amelyek útjában állnak annak, hogy az imént festett sötét kép elszomorító hatására túlságosan fekete következtetést vonjunk le…

Ma is érvényesül és megnyugvással töltheti el a jogászifjúságot az a tény, hogy a jogi diploma a legszélesebb körű érvényesülési lehetőségeket nyújtja… A jogász előtt nyitva áll a kapu a gazdasági, a politikai, a társadalmi, az érdekképviseleti pályák valamelyikén; mert az ő tudománya — ha azt speciális szakismeretek és tapasztalatok is kiegészítik — mindenütt érvényesül, ahol vezetésről, szervezésről, széles látókörről és problémák megoldásáról van szó…

Megnyugvást és reális bizakodást meríthet a komoly, lelkiismeretes és tehetséges jogászifjúság abból a letagadhatatlan tényből is, hogy a jogászok numerikusan nagy tömegéből még mindig könnyen kiemelkedhetik és a mai nehéz viszonyok között is relatíve könnyen boldogulhat az a rész, amely a maga hivatását teljes komolysággal és odaadással szolgálja…

A mi pályánkon a diploma nem befejezője, hanem csupán kezdete a szükséges ismeretek és tudás megszerzésének. A jogi oktatás nem adhat többet az alapismereteknél és a jogászi gondolkodás és módszerek megtanításánál. Egyetlen életpályán sincs akkora szükség a továbbképzésre, az önálló búvárkodásra, a specializálódásra, mint éppen a jogászi pályán. Aki tehát nem elégszik meg a diplomával, hanem józan önkritikával keresve ki a maga számára az érvényesülés speciális területét, — teljes lendülettel veti magát reá kiválasztott hivatására — nyugodt lehet afelől, hogy boldogulni fog. Mert a diplomás jogászok sűrű erdejében bizony ma is lámpással kell keresni azt a specialistát, azt a nélkülözhetetlen szervező talentumot, aki az én szememben az igazi jogászt jelenti…

A jogász a társadalom házi orvosa és megszervezője… A társadalom, mint szuperorganizmus úgy a maga egészében, mint az őt alkotó intézményekben, nap-nap után vet felszínre megoldandó problémákat, produkál gyógyítandó betegségeket. Beköszönt a munkanélküliség; elszaporodnak a bűncselekmények; válságba jut a mezőgazdaság; ijesztő méreteket ölt az analfabétizmus, a tuberkulózis; erőszakoskodik a kartell, elhatalmasodik az uzsora, felfordulással fenyegetnek a fanatizált tömegek, stb. stb. … Ha a haszonlesés megzavarja a békés együttmunkálkodást a gazdasági téren; a gyűlölet, a bosszú támadást intéz az embernek személye és vagyona ellen; a családi életben a szeretetnek összetartó szelleme felborul, stb. stb…. De a jogásznak nemcsak a társadalom és az egyes emberek betegségeit kell meggyógyítania, hanem a társadalmat magát olyan módon megszerveznie, hogy az abban élő egyének minél szabadabban érvényesülhessenek a közérdek kategórikus imperatívuszának határain belül…

Miben állnak tehát a feladatok, amelyek a magyar jogászifjúság előtt állnak?

1.) Első és legfontosabb feladat: az abszolút komoly szakképzettség megszerzése. A jogtudomány, hogy Jókai szavait használjam — olyan méreg, amelyből a sok meggyógyít, a kevés ellenben beteggé tesz. A törvényalkotás, kormányzás és igazságszolgáltatás épen olyan szakképzettséget követel, mint a hídépítés, a gyógyítás… Legnagyobb átka egy országnak, ha a jogászi munkát avatatlan kontárokra bízza…

2.) A mai kor jogászának végtelenül nagy súlyt kell helyeznie a közgazdaság tudományára. Minden jogintézménynek megvan a gazdasági oldala és nem vezethet üdvös eredményre az, ha a jogász tisztán jogi, a közgazda pedig tisztán gazdasági szempontból vizsgálja ugyanazt a jelenséget, ugyanazt az intézményt…

3.) Igen nagy súlyt kell helyezni a jogásznak a jogösszehasonlításra is. Ha az egyes jogintézményeket nemcsak a hazai, hanem a külföldi jogforrások és tudomány megvilágításában is tanulmányozzuk, — tágul a horizontunk, tisztábban fogjuk látni a jogrendszer átfogó, egyetemes és a legtöbb esetben egyúttal közös alapelveit…

4.) Helyesen kell megítélni az elmélet és a gyakorlat közötti kapcsolatokat is… Széchenyi figyelmeztet arra, hogy minő bajok származnak abból, ha az emberek teóriáznak praxis nélkül és praktizálnak teória nélkül. Amint a jogtudománynak legnemesebb és legfontosabb feladata, hogy a gyakorlatnak (a törvényhozásnak, igazgatásnak és igazságszolgáltatásnak) szolgálatjára álljon, úgy a gyakorlati jogász is csak akkor teljesíti igazán a hivatását, ha ismeri és állandóan figyelemmel kíséri az elméletet és tudományos módszerrel igyekszik az eléje kerülő problémákat megoldani. Az én szememben nem igazi gyakorlati jogász az a bíró, vagy közigazgatási tisztségviselő, aki csak azt a paragrafust vagy azt a precedenst kutatja, amellyel az ügyet a legkönnyebben tudja agyonütni

5.) A jogásznak ismernie kell az életet! Nincs veszedelmesebb és kártékonyabb jogászfajta, mint… az a bíró, közigazgatási tisztviselő vagy kodifikátor, aki olyan életviszonyokban kíván rendet teremteni, amelyeket maga sem ismer. A jogásznak állandóan rajta kell tartania a kezét az élet ütőerén… A sokoldalúság sehol sem olyan hasznos, mint a jogásznál…

Olvassuk csak el Konrad Cosacknak, a németek egyik legkiválóbb kereskedelmi jogászának önvallomásából a következő részt: … “Ha visszatekintek lefolyt életemre, látom magamat — a német magán- és kereskedelmi jog professzorát — amint a csillagvizsgáló csöve mögött álva a Jupiter holdjait, a kettős csillagokat és az üstökösöket kutatom; ott találom magam a mikroszkópra hajolva, amint virágport, hajszálakat és sejteket vizsgálok; rajta kapom magam, milyen szorgalmasan tanulmányozom Hyrtl anatómiáját, Höher fiziológiájét, Ostwald kémiáját, az orosz, török és magyar grammatikát; milyen odaadással és alapossággal látogatom a berlini, párizsi, braunschweigi és kairói múzeumokat, Palermóban mint utolsó hagyom el a csengetéskor a megszentelt termeket; milyen odaadással foglalkozom mint bonni városatya a vasútáthelyezés, színházépítés és csatornakibővítés terveivel; végre látom magamat, amint regényeket és verseket írok, hogy azokat az én titkos irattáramban elhelyezzem vagy kinyomtatva a nagy, lármás és idegen világba kiküldjem…”

És erre az általános műveltségre, az élet szintétikus meglátására sokkal nagyobb szükség van ma, mint valaha, amidőn a túlságba vitt munkamegosztás és racionalizálás gépalkatrészekké teszi az embereket és leprimitivizálja a szellemi fejlődést…

6.) Különös figyelmet kell fordítania a jogásznak azokra a jelszavakra, amelyekkel a közvéleményt különböző irányokba szokták sodorni… A Code Napoleon minden sorában elevenen lüktet a liberté, égalité és fraternité jelszava. A modern jogalkotások telítve vannak a gyengébb társadalmi osztályok védelmét biztosító rendelkezésekkel, az ú.n. szociális olajcseppekkel. A jogásznak nemcsak használni kell a jelszavakat, hanem benső jelentőségüket alaposan ismernie is kell, hogy szembe tudjon szállani azoknak eltorzításával…

7.) A jogásznak bízni kell az ő tudományában; a jog eszközeinek átható, irányító és nevelő erejében; de elbízni magát mégsem szabad. A szerénységre, óvatosságra, mértékletességre egyetlenegy életpályán sincs akkora szükség, mint éppen a jogi pályán… Erre a szerénységre és óvatosságra különösen a reformernek van szüksége. A jogásznak tudnia kell, hogy a jog csak követi, elősegíti, megszervezi, de nem teremti az életet… Az elhamarkodott, az élet szükségleteivel és fennálló jogrenddel nem számoló reformok különben igen hamar elveszik büntetésüket. Papiroson maradnak! Ez pedig csökkenti a törvénytiszteletet és a jogászok tekintélyét is…

8.) Utoljára hagytam, de csak azért, hogy maradandóan véssem emlékezetetekbe annak a szoros kapcsolatnak a hangsúlyozását, amely a jog és az erkölcs között fennforog. A mai jogtudomány, ha élesen disztingvál is a jog, mint kényszernorma és az erkölcsi szabály, mint az emberek meggyőződésével és belátásával érvényesülő életelv között, világosan látja, hogy helyes csak az a jog lehet, amely összhangzásban áll az erkölcs, az igazság eszményével és tartós is csak az a jog lehet, amelynek helyességéről és igazságos voltáról mindenki meg van győződve…

Ne aggodalmaskodjatok tehát a jövőtök felől! De ne felejtsétek el Fichte tanítását sem, amely nagyon is ráillik a mi mai, küzdelmekkel teljes korszakunkra. Azt mondja Fichte: “Az, hogy nekünk ismét jól menjenek a dolgaink, egyedül tőlünk függ. Mert egészen bizonyos, hogy semmiféle javulás sem fog beállani, ha mi azt magunk meg nem csináljuk…”