Kádár Hunor: Az Ecclestone ügy, avagy mennyiért vásárolható meg egy mágnás szabadsága Németországban?

Bevezető gondolatok

Mindenek előtt szükségesnek tartom, hogy megemlítsek néhány gondolatot Bernard Charles “Bernie” Ecclestone brit üzletemberről. Ezen gondolatok segítenek majd a továbbiakban jobban megérteni azt a hatalmi harcot, amely a Forma 1 kereskedelmi- és televíziós közvetetítés jogaiért zajlott több évtizeden át és zajlik mai napig is. Ezek a hatalmi harcok indítékul szolgáltak a vizsgált ügy tárgyát képező súlyos korrupciós bűncselekmények elkövetéséhez.

Bernie Ecclestone a Forma 1-et adminisztráló és vezető összes szervezet elnöke és vezérigazgatója (FOM – Formula One Management, FOA – Formula One Administration, FOCA – Formula One Constructor’s Association), a Forbes Magazin értékelése szerint vagyona hozzávetőleg 4,8 milliárd dollárra becsülhető és ennek köszönhetően Bernie Ecclestone az Egyesült Királyság 12-ik leggazdagabb embere. A brit mágnás 1930-ban Ipswichben született és 16 évesen abbahagyta tanulmányait, majd hamarosan saját használt motorkerékpár-kereskedést nyitott, amely pár év alatt Nagy-Britannia legnagyobb motorkerékpár-kereskedésévé nőtte ki magát. 1957-ben a Connaught Forma 1-es csapat menedzsereként lépett be az autóversenyzés világába, majd 1972-ben magvásárolta a Brabham Forma 1-es csapatot, amellyel jelentős sikereket ért el, többek között két világbajnoki címet. 1974-ben megalapította a Forma 1-es Konstruktőrök Szövetségét (FOCA), amely a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) több évig húzódó “háborút” viselt a motorsportból származó bevételek elosztása és a televíziós közveteítési jogok megszerzése miatt. 1988-ban a csapatok átruházták a kereskedelmi- és televíziós közvetítési jogok értékesítését Ecclestone-nak, aki létrehozta a FOPA-t (Formula One Promotion and Administration). A bevétel 47%-a a csapatokat, 30%-a a FIA-t, 23%-a pedig a FOCA-t illette meg. 1995-ben a FIA bérbe adta a kereskedelmi jogokat Ecclestone cégének a FOM-nak, így Ecclestone hivatalosan is a “száguldó cirkusz” vezetőjévé vállt. 1997-ben, Ecclestone magalakította a SLEC nevű céget, amely az akkori felesége tulajdonában állt és amely gyakorlatilag felvásárolta a csapatoktól a motorsport televíziós közvetítési jogait éves bérfizetés ellenében.

Az ügy megértéséhez szükséges alapvető információk

1999-től kezdődően Ecclestone fokozatosan eladta a SLEC-et és ezzel óriási vagyont halmozott fel. Első lépésben eladta a részvények 12,5%-át a Morgan Grenfell banknak 325 millió dollárért, majd ezek 37,5%-át a Hellman & Friedman befektetési csoport vette meg 725,5 millió dollárért. Az 50%-os tulajdonrész pedig utólag az EM.TV nevű cég tulajdonába került 1,65 milliárd dollár fejében. Amikor az EM.TV csődbe ment, Leo Kirch német médiamogul kezébe került a SLEC részvényeinek 50%-a, amelyhez hozzávásárolt további 25%-ot. A fennmaradó 25% részvény az Ecclestone család Bambino nevű vagyonkezelő társaságának tulajdonjogát képezte. És ekkor lépett képbe a Bayerische Landesbank, és ennek kockázatkezelési igazgatója Gerhard Gribkowsky. Leo Kirch cége, a KirchGruppe, úgy jutott az EM.TV tulajdonjogát képező 50%-os részvénycsomag birtokába, hogy ezen célból hitelt vett fel a Bayerische Landesbanktól és így megvásárolta a Forma 1-es televíziós közvetítési jogok 50%-át kitevő Speed Investment részvényeket, amelyek ugyanakkor a hitel törlesztésének garanciája is volt. Így, miután a KirchGruppe nem tudta törleszteni a hitelt, a Bayerische Landesbank lett az új többségi tulajdonosa a Forma 1-es televíziós közvetítési jogoknak. 2005-ben a CVC Capital Partners közzétette, hogy meg szeretné vásárolni a Forma 1-es televíziós közvetítési jogok 25%-át Ecclestone Bambino nevű cégétől, illetve a Speed Investment nevű cég tulajdonjogát képező további 75%-ot, amelyből 48%-ot a Bayerische Landesbank birtokolt. A tranzakció megvalósítása érdekében, azonban fel kellett értékelni a Bayerische Landesbank tulajdonában levő részvénycsomag értékét. Ezzel a feladattal a hitelintézet akkori igazgatótanácsának tagját és kockázatkezelési igazgatóját, Gerhard Gribkowsky megbízták meg.

A vád, amely miatt nem emeltek vádat

A Bajor Tartományi Ügyészség azzal gyanúsította meg Bernie Ecclestone-t, hogy 44 millió dollárt átutalt Gerhard Gribkowsky bankszámlájára azzal a céllal, hogy a kockázatkezelési igazgató alalulértékelje munkaadója, a Bayerische Landesbank által birtokolt 48%-os Speed Investment részvénycsomag piaci értékét. Következésképpen, a brit mágnás ellen megvesztegetés és hűtlen kezelésre való fejbújtás gyanújával indult büntetőeljárás.

2012-ben egy külön büntetőeljárás keretén belül, 1 év 6 hónap előzetes fogvatartás után, Gerhard Gribkowsky-t 8 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte ugyanaz a bírói tanács, amely 2014 augusztus 5-én úgy vélte, hogy a Bernie Ecclestone által elkövetett bűncselekményekhez fűződő társadalmi érdek nem elég jelentős ahhoz, hogy a mágnás ellen vádat emeljenek (sic!!!). A tanulmánynak ennél a pontjánál meg kell jegyezni, hogy Gerhard Gribkowsky-t adócsalásért, hűtlen kezelésért és passzív megvesztegetésért (megvesztegetés elfogadásáért) marasztalta el a bajor bíróság, amely a 8 év 6 hónapos börtönbűntetést enyhének minősítette, ugyanis ennek kiszabása alkalmával állítólag figyelembe vette a vádlott beismerő vallomásait és a hatósággal való közreműködését a büntetőeljárás során. Gribkowsky vallomásában egyértelműen beismerte, hogy 44 millió dollárt kapott Bernie Ecclestone-tól azzal a céllal, hogy a CVC által megvásárolandó részvényeket alulértékelje. Ecclestone kapcsán a Müncheni Törvényszék határozatában hangsúlyozta, hogy a vádemelés mellőzésének valódi oka, valójában nem is a bűncselekmény társadalomra való alacsony veszélyességi foka volt, hanem az, hogy a vádhatóság által szolgáltatott bizonyítékok nem igazolták egyértelműen az Ecclestone által elkövetett bűncselekményeket. Ezzel kapcsolatosan felmerül egy igen egyszerű, de jogos kérdés: milyen bizonyítási eszközök birtokában vélhette úgy a bajor bíróság, hogy Gerhard Gribkowsky minden kétséget kizáróan passzív vesztegetést követett el, amennyiben utólag ugyanaz a bíróság kijelenti, hogy az aktív vesztegetést alátámasztó bizonyítékok nem erősek? Mint köztudott a megvesztegetés kétoldalú bűncselekmény, következésképpen, amennyiben a bíróság úgy vélte, hogy nem igazolható minden kétséget kizáróan az a tény, miszerint Eccleston a 44 millió dollárt megvesztegetési céllal utalta át, hogyantudta igazolni azt a tényt, miszerint Gerhard Gribkowsky megvesztegetési céllal kapta az illető összeget? Más szavakkal, a bíróság érvelése egy logikai zsákutca és tökéletesen igazolja azt, hogy a bajor bíróság nem kizárólag az igazságszolgáltatás céljait tartotta szem előtt a 2014 augusztus 5-i határozatának meghozatala alkalmával.

Miután a CVC felvásárolta a Forma 1 közvetítési jogainak 48%-át a Bayerische Landesbanktól, Ecclestone CVC részvényeket vásárolt. Gribkowsky terhelő vallomása kapcsán Ecclestone elismerte, hogy valóban 44 millió dollárt utalt a bankár folyószámlájára (ezt nem lehetett letagadni), azonban az említett összeget nem megvesztegetési céllal utalta át, hanem egyszerűen rá volt kényszerülve, ugyanis állítása szerint Gribkosky azzal zsarolta meg, hogy amennyiben nem fizeti ki a szóban forgó összeget, feljelentést tesz ellene adócsalásért a brit hatóságoknál. A Müncheni Törvényszék elmélete, miszerint nem igazolható, hogy Ecclestone megvesztegetési céllal utalta át a 44 millió dollárt, kizárólag abban az esetben állt volna meg a lábán, amennyiben Gribkowskyt elítélték volna zsarolásért és felmentették volna a passzív vesztegetés vádja alól. Azonban ez pontosan fordítva történt: a német bankárt felmentették a zsarolás vádja alól, de elítélték passzív vesztegetésért.

“Jogállami” ítélet, büntetőjogi piacgazdaság

Elmarasztaló ítélet esetén Bernie Ecclestone-t, a német jogi szakemberek véleménye szerint, hozzávetőleg 10 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték volna el, és ennek következtében végleg elvesztette volna hatalmát a “száguldó cirkusz” vezetése fölött. 2013 novemberében a CVC alapító tagja, Donald Mackenzie nyilvánosan kijelentette, hogy meneszti Ecclestone-t a Forma 1 éléről, amennyiben ellene elmarasztaló ítélet születik; más szavakkal Ecclestone elvesztette volna a FOM, FOA és FOCA keretén belül betöltött elnöki tisztségét. Következésképpen, Ecclestone számára a tét óriási volt mind a szabadsága, mind pedig a személyes karrierje tekintetében és a vádemelés mellőzése nem 100 millió dollárt – amely tulajdonképpen aprópénz egy 4.8 milliárd dollár vagyonnal rendelkező gyanúsított számára – hanem jóval többet is megért volna Bernie számára. Mindezek ellenére Ecclestone, a bíróság határozatát követően, mikor már tudta, hogy a Forma 1-ben betöltött vezető szerepe biztonságban van és sikerült szabadságát is megvásárolnia – számára viszonylag aprópénzen – nyilvános sajtónyilatkozatot adott, amelyben magát „ostobának” minősítette azért, mert hajlandó volt ilyen “kolosszális” összeget kifizetni annak ellenére, hogy a vádhatóságnak nem voltak ellene bizonyítékai. Kérdéses, hogy a mai túlmediatizált társadalomban, ahol a média sokszor a manipuláció és a demagógia eszköze, megvannak-e a közvélemény médián keresztül történő befolyásolásának határai, amelyeket Ecclestone sikeresen átlépehetett nagyvonalú nyilatkozatával. Hallgatott volna és örvendhetett volba a német hatóságok 100 millió dollárért megvásárolt nagylelkűségének – ugyanis véleményem szerint szokványos körülmények között nem úszhatta volna meg az említett vádakat börtönbüntetés nélkül – a médiában akarta tisztára mosni becsületét. Vajon létezik a világon olyan laikus, aki elhinné azt a feltevést, miszerint Ecclestone urat Németország legjobb két ügyvédje nem tájékoztatta volna arról, hogy milyen súllyal bírnak az ellene felhozott terhelő bizonyítékok és, hogy ezek fényében érdemes-e egyeszséget kötni a vádhatósággal Amennyiben az ügyvédek meg lettek volna győződve a vád megalapozatlanságáról, biztosan nem tanácsolták volna védencüknek a 100 millió dollár kifizetését.

A Müncheni Törvényszék döntését két szóval tökéletesen tudnám jellemezni: felháborító és egyben megrémítő. A bajor bíróság döntését a német Büntetőeljárási törvényköny (a továbbiakban: Be.) 153. és 153a. §-ára alapozta, amelynek értelmében amennyiben az eljárás tárgyát kisebb súlyú bűncselekmény képezi, a vádhatóság, a bíróság jóváhagyásával, mellőzheti a vádemelést, ha úgy véli, hogy a gyanúsított bűnössége annyira elenyésző, hogy nem fűzödik társadalmi érdek ennek büntetőjogi felelősségrevonásához, illetve ilyen esetben az államkincstár vagy non-profit szervezet javára valamely összeg megfizetésére kötelezheti. Számomra nem feltétlenül a német jogszabály itt a fő probléma, hanem ennek szándékos helytelen értelmezése és alkalmazása a konkrét jogesetre vonatkozóan. Láthatjuk, hogy a német jogszabály nem azokra az ügyekre vonatkozik, amelyek kapcsán a vádhatóság nem rendelkezik megfelelő súlyú bizonyítási eszközökkel, hanem azokra az ügyekre, amelyek során a vádhatóságnak sikerül minden kétséget kizáróan igazolnia a gyanúsított bűnösségét; azonban a bűncselekmény súlyára és az elkövető személyére való tekintettel, nem fűződik megfelelő társadalmi érdek az elkövető büntetőjogi felelősségre vonásához.

Tehát egyértelmű, hogy a német bíróság szándékosan félreértelmezte a jogszabályt. Ezzel kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy Bernie Ecclestone ellen egy 44 MILLIÓ DOLLÁROS vesztegetési és egy 400 MILLIÓ DOLLÁROS ANYAGI HÁTRÁNYT okozó hűtlen kezelési ügyben fojtattak büntetőeljárást, következésképpen, nem apró korrupciós vagy gazdasági bűncselekményről beszélünk. Köznapi megfogalmazásban a bajor hatóságok azt állítják, nyilván közvetett módon, hogy Bernie Ecclestone kedvéért Gerhard Gribkowsky 400 millió dollárral értékelte volna alul a Speed Investment részvényeit, amelyek saját munkaadója tulajdonát képezték. Felmerül az a jogos kérdés, hogy amennyiben a 44 millió dollár nem kenőpénz gyanánt érkezett a német bankár folyószámlájára, ennek milyen érdeke fűződött volna a CVC által megvásárolni kívánt részvények alúlértékeléséhez, ismervén azt a tényt, miszerint Ecclestone volt az a személy, aki utólag CVC részvényeket vásárolt a piacinál jóval alacsonyabb áron. Tehát láthatjuk, hogy nem egy egyeszerű zsebtolvajlási ügyről volt szó és a laikusok számára is egyértelmű, hogy egy 44 millió dollár értékű megvesztegetési ügy bírósági tárgyalásához igen komoly társadalmi érdek fűződik. Minden jogi szakember számára egészen világos, hogy a német Be. 153 §-ában foglalt rendelkezések, nem ilyen jellegű, világszínten mediatizált, súlyos korrupciós ügy esetén alkalmazandók. Valószínű, hogy az Ecclestone ügyben a német bíróság előtérbe helyezte a Bajor Tartomány anyagi érdekeit, a büntetőjogi felelősségre vonás közérdekével szemben. Feltehetjük a kérdést: gazdasági szempontból mit nyert volna a Bajor Tartomány, amennyiben Ecclestone-t börtönbüntetésre ítéli a Müncheni Törvényszék? A válasz igen egyszerű: semmit. Következésképpen, egy olyan gazdaságilag ésszerű döntést hozott, amely teljes mértében megkérdőjelezi a büntető igazságszolgáltatás értelmét és ennek jogállami látszatát: futni hagyta a fehérgalléros bűnözöt 100 millió dollárért cserében. Így a Bajor Tartomány is, meg Bernie Ecclestone is jól járt, kizárolag az állampolgár igazságérzete szenvedett csorbát. A fentebbi gondolatok kapcsán meg kell jegyezni, hogy – véletlen egybeesés-e vagy sem, mindenki maga dönti el – a Bayerische Landesbank 50%-ban a Bajor Tartomány tulajdona. Érdekes észrevétel, hogy a Bajor Tartomány Igazságügyi Minisztériuma részére kifizetett 100 millió dollárból, 1 milliót karítatív célokra szánt az eljáró bíróság, valószínűleg azzal a céllal, hogy az uniós állampolgárok szemében keltse a Bajor Tartomány nagylelkűségének látszatát és ezáltal terelje el a figyelmet az ítélet igazságos mivoltának kérdésességéről.

A büntető igazságszolgáltatásnak nem szabad a gazdasági államérdekekről folyó piaci alkudózás tárgyává válnia. A büntető igazságszolgáltatás elsődleges és gazdasági érdekek fölött álló célja a példamutatás, a különleges és általános prevenció, amely legfőbb eszköze a bűnelkövetés visszaszorítása azáltal, hogy a büntető felelősségrevonás és büntetésvégrehajtás révén az állam példát statuál minden potencionális bűnzőnek. Úgy tűnik a leleményes német válságkezelő politika az igazságszolgáltatási szervek bevonásával, egy újabb eszközt talált a tartományi költségvetés felvirágoztatására, amely az igazságszolgáltatásnak, mint eszmének a feláldozását követeli meg a gazdasági jólét mindenek fölött álló oltárán.

Meg kell azonban jegyezni, hogy az állami költségvetés ilyen formájú gyarapítása, nem feltétlenül a gazdasági válságra kidolgozott specifikus német reakcióforma, ugyanis az Ecclestone ügy nem az első eset, amelyben a német hatóságok lehetővé tették a mágnások számára, hogy az állam gazdasági közérdekére hivatkozva megvásárolhassák szabadságukat. 2006-ban Josef Ackermannak, a Deutsche Bank volt vezérigazgatójának 3,2 millió euró fejében szintén sikerült kivásárolnia magát a különösen jelentős anyagi hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól.

Nemzetközi kitekintés

A német Be. 153 §-ához hasonló jogszabályok fellelhetőek más államok jogrendszerében is, azonban a hozzá fűződő bajor joggyakorlat egyedi és kiábrándító, ugyanis, amint azt már említettem, lehetővé teszi a gazdag gyanúsítottak számára, hogy megvásárolhassák szabadságukat azáltal, hogy anyagilag járulnak hozzá a német állam költségvetésének „megsegítéséhez”. Más szavakkal, a német joggyakorlat szemet hunyhat a fehérgalléros bűnözés fölött, amennyiben a gyanúsított “megfelelő” anyagi háttérrel rendelkezik az állam támogatásához. Azonban, amennyiben a fehérgalléros bűnöző nem képes néhány millió euróval támogatni a német államot, úgy az igazságszolgáltatás energikusan fellép és példát statuál, amint az Gribkowsky esetében is történt?

A német jogszabály nem azonosítható az angolszász vádalku (plea bargaining) intézményével, ugyanis ezen utóbbi alkalmazása esetén a terhelt ellen kötelező módon vádat emelnek és a beismerő vallomásáért cserében a vádlott enyhébb büntetésben részesül anélkül, hogy az ügyet esküdtszék előtt tárgyalnák. Más szavakkal, a vádalku mindig elmarasztaló ítélettel zárul, ezáltal az állami érdek – amely az esküdtszék előtt lefolyó büntetőeljárás anyagi költségeinek, bizonyítási nehézségeinek a kiküszöbölésére irányul – összhangban áll a társadalmi érdekkel, amely az elkövető büntetőjogi felelősségre vonására irányul. Meg kell azonban jegyezni, hogy az USA egyes tagállamainak büntetőjogi rendszere szabáyozza a különleges vádalku formát, amely a plea of nolo contendere vagy a plea of no contest nevet viseli. A vádalku ezen formája azt feltételezi, hogy a vádlott nem vallja bűnösnek magát, viszont ártatlannak sem. Mindezek ellenére, a büntetőjogi felelősség terén a plea of nolo contendere alkalmazása ugyanazt a következményt vonja maga után, mint a plea bargaining alkalmazása, azaz a bíróság elmarasztalja a vádlottat. A vádalku ezen különleges formája csupán arra szolgál, hogy a vádlott ellen indított polgári (kártérítési) perben ne lehessen felhasználni a büntető perben adott beismerő vallomását.

Amint az köztudott, a német Be. 153 §-ához hasonlóan, az 1969-es román Büntető törvénykönyv (a továbbiakban: régi Btk.) 181 §-a lehetővé tette a büntetőjogi felelősségre vonás mellőzését, amennyiben az ügyészség vagy a bíróság úgy véli, hogy az adott cselekmény társadalomra való veszélyességi foka nem elég súlyos ahhoz, hogy ez bűncselekménynek minősüljön. Mindezek ellenére, a román bíróságok nem éltek vissza ezen rendelkezés alkalmazásával olyan szinten, amint azt a német bíróságok tették. A német Be. 153 §-a és a régi Btk. 181 §-a tökéletesen megegyezik abban a tekintetben, hogy egyik sem korlátozza a büntetőjogi felelősségrevonás mellőzését az eljárás tárgyát képező bűncselekmény büntetési tételének felső határa függvényében. 2014. február 1-ig elméletileg Romániában is bármilyen bűncselekmény elkövetése esetén, közigazgatási pénzbüntetést szabhattak volna ki a bíróságok, amennyiben kedvük szerint szerették volna értelmezni és alkalmazni a régi Btk. 181 §-ában foglalt rendelkezéseket, azonban nem volt példa arra, hogy komoly vesztegetési ügyekben ilyen jellegű ítéletet hoztak volna. Ennek oka egyrészt abban rejlik, hogy a Korrupcióellenes Igazgatóság azonnal eljárást indított volna az üggyel kapcsolatosan, annak érdekében, hogy kivizsgálja, nem történt-e passzív megvesztegetés az eljáró bírák részéről, másrészt pedig a régi Btk. 91 §-ának értelmében az ilyen esetekben kiszabandó közigazgatási pénzbüntetés felső határa 1.000 lej volt, így a Román Államnak nem állt érdekében gazdasági célokra használni a büntetőpereket.

A 2009. évi 286-os számú Büntető törvénykönyv (a továbbiakban: új Btk.) 80. §-a a német Be. 153 §-ához hasonló rendelkezéseket tartalmaz a büntetőeljárás bírósági szakára vonatkozóan, azonban a német rendelkezésekkel ellentétben, az új Btk. jogszabályainak alkalmazása kizárólag olyan bűncselekmények elkövetése esetén lehetséges, amelyek büntetési tételének felső határa nem haladhatja meg az 5 év börtönbüntetést. Más szavakkal, Romániában jelenleg kizárt, hogy egy korrupciós bűncselekmény elkövetése esetén a bíróság alkalmazhatná ezen rendelkezéseket, ugyanis az összes korrupciós bűncselekmény büntetési tételének felső határa meghaladja az 5 év börtönbüntetést. Az eljárás nyomozati szakasza folyamán a 2010. évi 135-ös számú Büntetőeljárási törvénykönyv (a továbbiakban: új Be.) 318. §-a teszi lehetővé a nyomozás mellőzését azon bűncselekmények elkövetése esetén, amelyek büntetési tételének felső határa nem haladja meg a 7 év börtönbüntetést, emellett az eljáró ügyész határozata ellen panasszal lehet élni a bíróságon a Be. 340. §-a értelmében.

A román büntetőjogi rendszerbe, a jogalkotó a 2010. évi 202-es számú törvény révén próbált a német rendelkezésekhez hasonló kiskaput beilleszteni még a régi Btk.-ba, annak érdekében, hogy a gazdasági bűncselekményeket elkövető, jelentős anyagi erővel bíró terheltek mentesülhessenek a büntetőjogi felelősségrevonástól, vagy enyhébb bánásmódban részesülhessenek. Következésképpen, a régi Btk. 741 §-a értelmében gyakorlatilag bármilyen “gazdaságinak” minősíthető bűncselekményt elkövető személy mentesülhetett a büntetőjogi felelősségre vonástól, amennyiben az okozott kár értéke nem haladta meg a 50.000 eurót és a vádlott megtérítette a kárt az első bírósági tárgyalás napjáig. Jól érzékelhető a különbség az elemzett rendelkezések és a német jogszabály alkalmazási területei között: míg a német jogszabály lehetővé teszi a vádemelés mellőzését egy 400 millió dolláros vagyoni kárt okozó bűncselekmény elkövetése esetén – amennyiben a gyanúsított kifizet egy adott összeget az államnak – (nem a bűncselekmény elkövetése által okozott kárt téríti meg) addig a román jogszabály már az 50.000 eurót meghaladó vagyoni kár esetén sem tette lehetővé a büntetőeljárás mellőzését. Mindezek ellenére, a Román Alkotmánybíróság 2011. évi 573-as számú döntésében alkotmányellenesnek minősítette az említett rendelkezéseket, ugyanis úgy vélte, hogy a jogszöveg általános megfogalmazása nem teszi lehetővé azon bűncselekmények pontos behatárolását, amelyek esetén alkalmazandó az említett jogintézmény, következésképpen, diszkrimináció forrásává vállhat és sérti a büntetőjogi normák törvényességének elvét. Az új Btk. 75. §-ának értelmében a bűncselekmény által okozott anyagi hátrány megtérítése, csupán legális enyhítő körülménynek minősül bizonyos taxatív módon felsorolt bűncselekmények esetén.

A régi Btk. 741. §-ához hasonló rendelkezéseket a 2005. évi 241-es számú törvény 10 §-a tartalmazott (gyakorlatilag ezek szolgáltak forrásul a Btk. 741. §-ának megalkotásához), amelynek értelmében a törvényben taxatív módon felsorolt adócsalási, vagy ehhez kapcsolódó bűncselekmények elkövetése esetén, amennyiben a kár értéke nem haladja meg az 50.000 eurót és a vádlott megtérítí a kárt, mentesül a büntetőjogi felelősségrevonás alól. Az említett rendelkezéseket azonban módosította a 2013. évi 255-ös számú törvény, így az új. Btk. hatályba lépésének pillanatától kezdődően a bűncselekmény által okozott anyagi kár megtérítése, függetlenül ennek mértékétől, csupán a büntetési tételek határainak megfelezését vonja maga után.

A fentebb bemutatottak alapján egyértelműen kitűnik, hogy Románia kedvezőtlen gazdasági helyzete ellenére, a jogalkotó a büntetőjogi felelősségre vonást és ezáltal a különleges és speciális prevenciót fontosabbnak tartotta, nem tette lehetővé az állam gazdasági érdekeinek előtérbe helyezésével a “szabadság megvásárlását”. Úgy tűnik a német igazságszolgáltatás is európai vizsgálati jelentések tárgyát képezhetné. A bajor határozat, az helyett, hogy visszaszorítaná, valósággal motiválja a gazdag fehérgallérosok bűnöző tevékenységét: ha megvásárolható a szabadság, akkor kisebb a kockázat. Ez nagyon negatív üzenet. Nem a szabadságával, hanem csak a pénzével játszik a fehérgalléros bűnöző. Ha a börtönbüntetés elkerülhető, így a bűncselekmény elkövetésének a következménye csak egyszerű gazdasági kockázat. A bajor határozat alapvető problémája, hogy az eredetileg nem súlyos, apró bűncselekményekre szánt – és eddig alapvetően ilyen esetekben is alkalmazott szabályt – kiterjesztette erre a jelentős és súlyos ügyre, amelyben Ecclestone felelősségre vonásához igenis komoly társadalmi érdek fűzödött (volna).

Kádár Hunor ügyvéd, a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézetének társult oktatója.

MELLÉKLET: A német Pe. vonatkozó rendelkezései angolul és németül (kiemelések a szerzőtől)

German Code of Criminal Procedure

Section 153
 [Non-Prosecution of Petty Offences]

(1) If a misdemeanour is the subject of the proceedings, the public prosecution office may dispense with prosecution with the approval of the court competent to open the main proceedings if the perpetrator’s guilt is considered to be of a minor nature and there is no public interest in the prosecution. The approval of the court shall not be required in the case of a misdemeanour which is not subject to an increased minimum penalty and where the consequences ensuing from the offence are minimal.

(2) If charges have already been preferred, the court, with the consent of the public prosecution office and the indicted accused, may terminate the proceedings at any stage thereof under the conditions in subsection (1). The consent of the indicted accused shall not be required if the main hearing cannot be conducted for the reasons stated in Section 205, or is conducted in his absence in the cases referred to in Section 231 subsection (2) and Sections 232 and 233. The decision shall be given in a ruling. The ruling shall not be contestable.

Section 153a 
[Provisional Dispensing with Court Action; Provisional Termination of Proceedings]

(1) In a case involving a misdemeanour, the public prosecution office may, with the consent of the accused and of the court competent to order the opening of the main proceedings, dispense with preferment of public charges and concurrently impose conditions and instructions upon the accused if these are of such a nature as to eliminate the public interest in criminal prosecution and if the degree of guilt does not present an obstacle. In particular, the following conditions and instructions may be applied:

1.  to perform a specified service in order to make reparations for damage caused by the offence;

2.  to pay a sum of money to a non-profit-making institution or to the Treasury;

3.  to perform some other service of a non-profit-making nature;

4.  to comply with duties to pay a specified amount in maintenance;

5.  to make a serious attempt to reach a mediated agreement with the aggrieved person (perpetrator-victim mediation) thereby trying to make reparation for his offence, in full or to a predominant extent, or to strive therefor;

6.  to participate in a social skills training course; or

7.  to participate in a course pursuant to section 2b subsection (2), second sentence, or section 4 subsection (8), fourth sentence, of the Road Traffic Act.

The public prosecution office shall set a time limit within which the accused is to comply with the conditions and instructions, and which, in the cases referred to in numbers 1 to 3, 5 and 7 of the second sentence, shall be a maximum of six months and, in the cases referred to in numbers 4 and 6 of the second sentence, a maximum of one year. The public prosecution office may subsequently revoke the conditions and instructions and may extend the time limit once for a period of three months; with the consent of the accused it may subsequently impose or change conditions and instructions. If the accused complies with the conditions and instructions, the offence can no longer be prosecuted as a misdemeanour. If the accused fails to comply with the conditions and instructions, no compensation shall be given for any contribution made towards compliance. Section 153 subsection (1), second sentence, shall apply mutatis mutandis in the cases referred to in numbers 1 to 6 of the second sentence. Section 246a subsection (2) shall apply mutatis mutandis.

(2) If public charges have already been preferred, the court may, with the approval of the public prosecution office and of the indicted accused, provisionally terminate the proceedings up until the end of the main hearing in which the findings of fact can last be examined, and concurrently impose the conditions and instructions referred to in subsection (1), first and second sentences, on the indicted accused. Subsection (1), third to sixth and eighth sentences, shall apply mutatis mutandis. The decision pursuant to the first sentence shall be given in a ruling. The ruling shall not be contestable. The fourth sentence shall also apply to a finding that conditions and instructions imposed pursuant to the first sentence have been met.

(3) The running of the period of limitation shall be suspended for the duration of the time limit set for compliance with the conditions and instructions.

(4) In the case referred to in subsection (1), second sentence, number 6, also in conjunction with subsection (2), Section 155b shall apply mutatis mutandis, subject to the proviso that personal data from the criminal proceedings that do not concern the accused may only be transmitted to the agency in charge of conducting the social skills training course insofar as the affected persons have consented to such transmission. The first sentence shall apply mutatis mutandis if an instruction to participate in a social skills training course is given pursuant to other criminal law provisions.

Strafprozeßordnung

§ 153 

(1) Hat das Verfahren ein Vergehen zum Gegenstand, so kann die Staatsanwaltschaft mit Zustimmung des für die Eröffnung des Hauptverfahrens zuständigen Gerichts von der Verfolgung absehen, wenn die Schuld des Täters als gering anzusehen wäre und kein öffentliches Interesse an der Verfolgung besteht. Der Zustimmung des Gerichtes bedarf es nicht bei einem Vergehen, das nicht mit einer im Mindestmaß erhöhten Strafe bedroht ist und bei dem die durch die Tat verursachten Folgen gering sind.

(2) Ist die Klage bereits erhoben, so kann das Gericht in jeder Lage des Verfahrens unter den Voraussetzungen des Absatzes 1 mit Zustimmung der Staatsanwaltschaft und des Angeschuldigten das Verfahren einstellen. Der Zustimmung des Angeschuldigten bedarf es nicht, wenn die Hauptverhandlung aus den in § 205 angeführten Gründen nicht durchgeführt werden kann oder in den Fällen des § 231 Abs. 2 und der §§ 232 und 233 in seiner Abwesenheit durchgeführt wird. Die Entscheidung ergeht durch Beschluß. Der Beschluß ist nicht anfechtbar.

 § 153a 

(1) Mit Zustimmung des für die Eröffnung des Hauptverfahrens zuständigen Gerichts und des Beschuldigten kann die Staatsanwaltschaft bei einem Vergehen vorläufig von der Erhebung der öffentlichen Klage absehen und zugleich dem Beschuldigten Auflagen und Weisungen erteilen, wenn diese geeignet sind, das öffentliche Interesse an der Strafverfolgung zu beseitigen, und die Schwere der Schuld nicht entgegensteht. Als Auflagen oder Weisungen kommen insbesondere in Betracht, zur Wiedergutmachung des durch die Tat verursachten Schadens eine bestimmte Leistung zu erbringen, einen Geldbetrag zugunsten einer gemeinnützigen Einrichtung oder der Staatskasse zu zahlen, sonst gemeinnützige Leistungen zu erbringen, Unterhaltspflichten in einer bestimmten Höhe nachzukommen, sich ernsthaft zu bemühen, einen Ausgleich mit dem Verletzten zu erreichen (Täter-Opfer-Ausgleich) und dabei seine Tat ganz oder zum überwiegenden Teil wieder gut zu machen oder deren Wiedergutmachung zu erstreben, an einem sozialen Trainingskurs teilzunehmen oder an einem Aufbauseminar nach § 2b Abs. 2 Satz 2 oder an einem Fahreignungsseminar nach § 4a des Straßenverkehrsgesetzes teilzunehmen. Zur Erfüllung der Auflagen und Weisungen setzt die Staatsanwaltschaft dem Beschuldigten eine Frist, die in den Fällen des Satzes 2 Nummer 1 bis 3, 5 und 7 höchstens sechs Monate, in den Fällen des Satzes 2 Nummer 4 und 6 höchstens ein Jahr beträgt. Die Staatsanwaltschaft kann Auflagen und Weisungen nachträglich aufheben und die Frist einmal für die Dauer von drei Monaten verlängern; mit Zustimmung des Beschuldigten kann sie auch Auflagen und Weisungen nachträglich auferlegen und ändern. Erfüllt der Beschuldigte die Auflagen und Weisungen, so kann die Tat nicht mehr als Vergehen verfolgt werden. Erfüllt der Beschuldigte die Auflagen und Weisungen nicht, so werden Leistungen, die er zu ihrer Erfüllung erbracht hat, nicht erstattet. § 153 Abs. 1 Satz 2 gilt in den Fällen des Satzes 2 Nummer 1 bis 6 entsprechend. § 246a Absatz 2 gilt entsprechend.

(2) Ist die Klage bereits erhoben, so kann das Gericht mit Zustimmung der Staatsanwaltschaft und des Angeschuldigten das Verfahren bis zum Ende der Hauptverhandlung, in der die tatsächlichen Feststellungen letztmals geprüft werden können, vorläufig einstellen und zugleich dem Angeschuldigten die in Absatz 1 Satz 1 und 2 bezeichneten Auflagen und Weisungen erteilen. Absatz 1 Satz 3 bis 6 und 8 gilt entsprechend. Die Entscheidung nach Satz 1 ergeht durch Beschluß. Der Beschluß ist nicht anfechtbar. Satz 4 gilt auch für eine Feststellung, daß gemäß Satz 1 erteilte Auflagen und Weisungen erfüllt worden sind.

(3) Während des Laufes der für die Erfüllung der Auflagen und Weisungen gesetzten Frist ruht die Verjährung.

(4) § 155b findet im Fall des Absatzes 1 Satz 2 Nummer 6, auch in Verbindung mit Absatz 2, entsprechende Anwendung mit der Maßgabe, dass personenbezogene Daten aus dem Strafverfahren, die nicht den Beschuldigten betreffen, an die mit der Durchführung des sozialen Trainingskurses befasste Stelle nur übermittelt werden dürfen, soweit die betroffenen Personen in die Übermittlung eingewilligt haben. Satz 1 gilt entsprechend, wenn nach sonstigen strafrechtlichen Vorschriften die Weisung erteilt wird, an einem sozialen Trainingskurs teilzunehmen.