Kiss Árpád: A jogvégzett fiatalság lehetőségei

Megjelent az Erdélyi Fiatalok 1934. évi téli számában.

A romániai magyarság – minimális számítás szerint is – kitesz ötszázezer családot. Minden száz családnak szüksége van egy szellemi munkásra, aki tanít, ügyes-bajos dolgait intézi, aki az állam felé érdekeit képviseli, orvosol. Tehát csak diplomás, szellemi munkásként szükség van 5 000 emberre. Ha a munkaképességi kort 30 évre tesszük, az évenkénti utánpótlás 166, tehát ennyi szellemi munkásra van szükség évente.

Az országban főiskolát végzett magyar ifjaknak a száma évenként nem üti meg ezt a számot. És ezeket sem tudjuk elhelyezni.  Vajon miért nem? Talán túltermelés van? Nem. Hiszen ma még nincs annyi állástalan diplomás fiatalember, hogy számuk meghaladná népünk felvevő képességét.

Nincs annyi fiatal orvos, hogyha máshol nem, a magyarlakta területeken ne végezhetne áldásos munkát; nincs annyi ügyvéd, mérnök, stb., akinek népünk anyagi jövője érdekében is végzendő önzetlen és nemes munkájára szükség ne volna.

Mesterséges akadályok állanak az elhelyezkedési lehetőségek útjában! Az ifjúságnak minden elhelyezkedési lehetősége, élni akarása elé lépten-nyomon tilalomfák, gátak tornyosulnak. Tiszta magyar községekben, járásokban nincs, vagy csak kis számú szellemi munkásunk van.

Az alábbiakban csak a jogász ifjúság, a fiatal magyar ügyvédek és ügyvédjelöltek helyzetével fogok foglalkozni.

Ez előtt pár évvel még jelölttel, vagy jelöltekkel dolgozó ügyvédeknél most senki sincs. Azért nem tartanak jelöltet, mert nincs olyan jövedelmük, hogy azt fizetni tudnák. Munka még akadna.

Legyen szabad felvetni a kérdést, hogyha ügyvédjeink (az idősebb nemzedéknek) jövedelme nem oly nagy, hogy fizetéses jelöltet tudjon alkalmazni, a fiatalság azért diplomával a zsebében ne tudja a jövőjéhez feltétlenül szükséges gyakorlatot megszerezni? Várjanak addig, amíg a mostani gazsasági válság megszűnik, a hitelélet helyre áll…? Nem lehetne, főképpen nem kell ezen sürgősen segíteni, most? Nincs erre mód?

Idősebb ügyvédjeink lehetővé tehetnék, hogy fiataljaink az elengedhetetlenül szükséges gyakorlatot megszerezhessék elsajátíthassák. Ha nem tudnak fizetni, adjanak koszt-lakást.

A múlt év februárjában a közvélemény figyelmét a Keleti Újság útján igyekeztem felhívni a fentiekre s akkor egyik tekintélyes ügyvédünk is ezen az állásponton volt.

De nemcsak a gyakorlat megszerzése fontos, hanem különös fontossággal bír meglévő intézményeink történetének és jogi helyzetének ismerete a sokat vitatott és nemzetközi szerződéssel is biztosított székely kultúrautonómiánk mikénti megvalósítása, gazdasági megszervezésünk stb., mind-mind égetően fontos kérdések.

Hogyan lehetne ezen kérdéseket tanulmányozni, a megoldási lehetőségekhez szükséges tanulmányokat, tudást elsajátítani? Elsősorban ls legfőképpen vezetőink segítségével, azok mellett, akik ezen kérdésekkel foglalkoznak, azoknak alapos ismerőik.

S még egy ok miatt is fontos a mostani vezetők, a idősebb nemzedékkel való eleven kapcsolat. Fontos azért, mert ha az idősebb nemzedék mereven elzárkózik a fiatalok elől, ezek könnyen túlzásokba mennek, idegen vágányokra tévedhetnek.

Lehetővé kell tenni a fiataloknak, hogy gyakorlatilag elsajátíthassák a közélet intézését!

És itt felvetem azt a kérdést, hogy Dr. Gyárfás Elemér szenátor mellett van-e a fiatalok közül egy is, aki tudásából, jogi képzettségéből valamit is el tudjon sajátítani és igyekezzék a jövőküzdelmeire egy sokat tapasztalt és képzett embertől tanulni?

— Vajon a telepes kérdés legalaposabb ismerője, egyetlen nemzetpolitikai szemlénk szerkesztője – Dr. Jakabffy Elemér mellett van-e egy fiatalember legalább, aki politikai rutinját, a telepes kérdést stb. elsajátíthatná?

— A Csíki Magánjavak történetének és jogi helyzetének ismerője, a közbirtokosságok vezetője Dr. Pál Gábor ügyvéd mellett van-e valaki sorainkból, akit ez a kérdés érdekel és aki nyomdokaiba léphetne?

— A sokat vitatott és hangoztatott székely kultúr-autonómia kérdésének szószólója Dr. Molnár Dénes mellett nincs senki az új generáció tagjai közül.

— A kisebbségi magyarság egyik legfontosabb kérdésének, a szövetkezésnek gyakorlati propagálói: Dr. Elekes Dénes és Domokos ügyvédeknél van-e magyar ügyvédjelölt, aki ezzel a kérdéssel foglalkozik?

Csak pár nevet soroltam fel. Hol vannak még a többi kiváló jogászaink!

Tovább megyek.

Az egyházak jogtanácsosainál mi a helyzet?

Hangyaszövetkezetek központjának jogtanácsosa mellett van-e magyar ügyvédjelölt?

A hitelszövetkezetek központjában az Erdélyi Gazdasági Egyletnél van-e valaki a fiatalok közül?

Kétségtelen, hogy az ügyvédi foglalkozás állandóan kritika tárgya. Sajnos, sokszor jogosan.

Nyugodt lélekkel állíthatjuk, hogy az új fiatal magyar jogász, ügyvéd nemzedék meg fogja teremteni az új magyar ügyvéd típusát.

Milyen szomorú is volt látni, amikor egy vidéki egyházi énekkar 54 tagját bíróság elé állították (s 109 ezer lejre büntették) s a helyi nyolc magyar ügyvéd közül egy sem vállalkozott arra, hogy ezeknek a magyar dal és kultúra lelkes művelőinek igazát megvédje.

Sajnos ez nem egyedül álló példa.

Rá kell még mutatnom viszont arra is, hogy a magyar közönség, közintézményeink s erkölcsi testületeink a magyar ügyvédeket kevésbé alkalmasaknak tartják. Hogy az ügy „rokonszenvesebb” legyen, magyar ügyvédre nincs szükség, nem azt keresik fel ügyeikkel. Figyeljük csak meg napilapjainkat, azoknak híreit. Nagyobb fajsúlyú ügyekben, sajtóperekben nem magyar ügyvédek képviselik a magyar közönséget, intézményeket.

Tiszta magyar vidéken, most sem magyar ügyvédek telepednek meg és jutnak kenyérhez (amit a magyar öntudat hiánya tesz lehetővé).

Mikor érjük meg azt, hogy magyar munkással, iparossal dolgoztatunk, magyar kereskedőnél vásárolunk, magyar orvoshoz megyünk, magyar ügyvédre bízzuk dolgainkat?! Ha így tennénk, nem lenne itt állás és kenyér nélküli magyar fiatalember.

S itt ismételten kénytelen vagyok felhívni egyházaink figyelmét arra , hogy tudnak-e arról, hogy igen sok helyen papjaink, tanítóink még egyházi, iskola ügyekben, sem fordulnak magyar emberhez?

Tudják-e a Hangya központban, hogy szövetkezeteink nagy része nem magyar ügyvédre bízza ügyes-bajos dolgait?

Tudják-e a hitelszövetkezetek központjában, hogy igen sok vidéki intézet jogtanácsosa nem magyar?

Még tovább megyek. Azokat a magyar embereket, akik ugyan magyar közönség és intézmények pénzéből élnek, de magyar célra egy fillért sem áldoznak (gyermekeiket nem magyar iskolába járatják, a magyar sajtót, irodalmat nem támogatják stb.) ki kell sorainkból közösíteni, mint arra méltatlant!

Ezen kérdések nagy részében rejlenek azok az okok is, amik iskoláink leépítésére, intézményeink súlyos helyzetére, pusztulására vezetnek. Ha nem magyar emberhez visszük fillérjeinket, ki fog áldozni magyar kultúrára, iskolára…?

1931. márciusában az Erdélyi Fiatalok hasábjain elsőnek mutattam rá, hogy mily nagy szükségünk  lenne az erdélyi magyar értelmiség kataszterének felállítására. S most – három és után – még fontosabb, még sürgősebb teendő ez.

Hogy miért van szükség halaszthatatlanul erre?

Elsősorban is számba kell venni intelligenciánkat, tudnunk kell az elhelyezkedési lehetőségeket. Tudnunk kell, hogy a világháborúban megtizedelt, majd a repatriálásokkal megritkult intelligenciát hol kell pótolni, felfrissíteni, hová kellenek új emberek. Ezen keresztül végzett ifjaink 50-60 százaléka el tud helyezkedni.

Fontos a kataszter felállítása azért is, hogy számon tartsuk végzett ifjainkat is, a már elhelyezkedetteket. Időnként számon kérjük munkásságukat, figyelemmel kísérjük  s ne engedjük őket a magyarságra nézve elveszni.

De van még egy fontos ok. Vannak már vidékek – sajnos – ahol a magyar értelmiséget a kihalás veszélye fenyegeti. Alig vesszük észre ezt, pedig társadalmi rétegeink teljesen kicserélődtek, néhol már ki is haltak.

Amíg városainkban az orvosok, ügyvédek szinte egymás szájából veszik ki a kenyeret, addig vidéken alig van, vagy egyáltalán nincs szellemi munkás.

Kétségtelen, hogy erre igen nagy szükség van s ennek felállítása halasztást nem szenvedhet.

Egyelőre legkisebb siker is elég ahhoz, hogy jövő sorsunk tragédiájának legalább az árnyékát kitolja. Tenni kell, cselekedni mielőbb, még pedig saját magunknak a magunk érdekében.