Vallasek Magdolna: Munkaerőpiaci változások Romániában – egy kutatási projekt eredményei

A CEELAB kutatási projekt (“CEELAB – Improving knowledge on the impact of Central- and Eastern European social partners on competitive labour market reforms facing the global crisis, VS/2016/0368”), a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének vezetésével valósult meg, partneri együttműködésben a Szlovén Munkaadók Szövetségével (ZDS), a Montenegrói Munkáltatók Szövetségével (MEF), a Rijekai Egyetem Jogi Karával, és a program kutatásvezetőjével, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékével. 

A 2017-2018-ban zajló kutatás célja az volt, hogy feltárja, milyen szerepet játszottak a szociális partnerek az elmúlt időszakból tíz évet (2007-2016) felölelő periódusban a munkaerőpiaci reformok megvalósításában. A kutatásban régiónk több országa vett részt: Magyarország, Montenegró, Szlovénia, Horvátország és Románia. 

A projekt azt vizsgálta, hogy a szociális partnerek hogyan vettek részt a kormánnyal való konzultációkban és/vagy autonóm tárgyalásokon a több és jobb munkahely és a gazdasági válságból való kilábalás érdekében, illetve hogy a szociális partnerek hogyan vettek részt az európai szemeszter folyamatában, az országspecifikus ajánlások megvalósításában, azokban az országokban, ahol a munkaügyi kapcsolatok viszonylag gyengék.

A fenti kérdések vizsgálata ugyanakkor a munkaerőpiaci folyamatok tágabb értelemben vett tanulmányozását tette szükségessé, a munkanélküliség, foglalkoztatás, bérezés kérdésétől kezdve a kollektív tárgyalások, sztrájkjog érvényesülése és szociális párbeszéd témaköréig. Ilyen értelemben a kutatás eredményei a vizsgált periódus vonatkozásában valóban mélyelemzését adják a munka világában történő folyamatoknak, adatokkal, jogszabályok elemzésével alátámasztva azokat.

Az egyes szakértők által elvégzett vizsgálatok a kutatásban részt vevő országokra lebontva is értékes eredményeket mutatnak, ugyanakkor ezeket az eredményeket összevetve a teljes régió tekintetében megfogalmazhatóvá váltak egyes folyamatokra, jelenségekre vonatkozó következtetések, kimutathatóvá váltak a közös tendenciák, illetve a jellemző eltérések. 

Jómagam egyéni kutatóként Románia munkaerőpiaci folyamatainak feltárására kaptam felkérést, szorosan együttműködve az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékével. Munkám során számtalan olyan nehézségbe ütköztem, amelyek megnehezítették a feladat végzését. Első helyen említendő, hogy Románia esetében a szociális partnerek részéről minimális fogadókészséggel találkoztunk a kutatás támogatása érdekében zajló kérdőíves adatkérések esetében. Többszöri megkeresés ellenére gyakorlatilag nem sikerült értékelhető válaszokat kapnunk arra, hogy a román szociális partnerek hogyan értékelik a kutatási időszakban végbemenő jogszabályi változásokat, illetve azok hatását a munkaerőpiacra és szociális párbeszédre. Szerencsés fordulatként tudom ugyanakkor jelezni, hogy már a kutatás lezárásakor ugyan, de a projektet vezető MGYOSZ-nak sikerült együttműködő partnerként megnyernie az országos szinten reprezentatív Concordia Munkáltatói Szövetséget, amely fontos kiegészítésekkel és adatokkal járult hozzá a kutatás végső eredményeihez. 

További nehézséget okozott a rendelkezésre álló hivatalos adatok hiányossága, illetve az a tény, hogy különböző forrásokból egymástól eltérő adatok lelhetőek fel. Végezetül a nyelvi hiányosságokkal is számot kellett vetnem. A kutatás nemzetközi jellegének megfelelően angol nyelven zajlott, azonban mind a jogszabályok, mind az egyes adatok vagy például a szociális partnerek honlapjai esetében azzal kellett szembesülnöm, hogy angol nyelvű fordítás nem létezik, ezért sok helyen, akár elnevezések tekintetében is csak a saját fordításokra hagyatkozhattam.

A gazdasági válság román munkaerőpiaci hatásait vizsgálva első látásra levonható következtetés, hogy a kihívásokra adott jogalkotói válaszok, azok megvalósítása és eredményei alapvetően illeszkednek a régió további vizsgált államaiban végbement folyamataihoz. 

A gazdasági válság negatív hatásai 2009-el kezdődően már érezhetőek voltak a munkaerőpiacon, mind a munkanélküliségi, mind a foglalkoztatásra vonatkozó mutatók jelzik ezt. A munkanélküliség szempontjából különösen érzékeny tényező, hogy a munkaerő kínálat nem felelt meg a jelentkező kereslet igényeinek. Hasonlóképpen mélyítette a problémát az is, hogy nagyon sok kis és középvállalat kényszerült tevékenységének beszüntetésére vagy csökkentésére. Erős hatása volt és van a munkaerőpiaci folyamatokra annak a ténynek is, hogy, bár számukra vonatkozó pontos statisztikákkal nem rendelkezünk, de román állampolgárok jelentős tömegei hagyták el az országot munkavállalási céllal, s dolgoznak jelenleg Olaszországban, Spanyolországban, Németországban vagy Angliában. A 2010 utáni EURES felmérések azt mutatják, hogy a külföldön dolgozók között a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya is növekvő tendenciát mutat.

A válság kezelésének kormányzati eszközei szigorítások bevezetésében nyilvánultak meg, elsőként a közszférában, ahol a 2010 évi. 118. sürgősségi kormányrendelet ideiglenes bércsökkentéséről rendelkezett, amelynek mértéke 13.9%- 25% között változott, és a jövedelmek mértéke csak 2012-ben érte el újra a korábbi szintet. Hasonlóképpen csökkent egyes szociális ellátások mértéke is, de a közszférában megszűnt az étkezési utalványok vagy különböző ajándékutalványok formájában való juttatások lehetősége is.

A fenti intézkedéseknél lényegesen nagyobb hatással bírt a Munkatörvénykönyvnek a 2011. évi 40. törvény által való módosítása, amely a munkahelyteremtés célját hangsúlyozva a rugalmasabb munkavállalás irányába mozdította el a munkaviszonyok szabályozását.

A teljesség igénye nélkül példaként említhetjük a próbaidő megnövekedését 30 napról 90 napra vagy (vezető beosztás esetében) 90 napról 120 napra, az ideiglenes tevékenységcsökkentés lehetőségeinek változtatását, a felmondási idő megnövelését. De további jelentős módosításokat szenvedett a határozott időre szóló munkaszerződés, a túlmunka szabályozása, a munkaerő-kölcsönzés vagy a csoportos létszámcsökkentés intézményének szabályozása is.

Az intézkedések eredményei lassan a munkaerőpiaci folyamatokban is megmutatkoztak, 2013-ra a foglalkoztatási ráta elérte a korábbi, 2008-ban mért szintet, mi több a kutatási periódus végére (2016) meg is haladta azt. A munkajogi szabályozás változásának eredményeként értékelhető a részmunkaidős foglalkoztatás arányában mért növekedés is, amely 18% körül alakult.

Fontos ugyanakkor megjegyeznünk, hogy a vizsgált időszakban nem csak Románia döntött a munkajogi szabályozás változtatása mellett, hanem az összes vizsgált országban hasonló folyamatok voltak megfigyelhetők. Új, rugalmasabb Munkatörvények kidolgozására vagy a korábbi törvény módosítására került sor Szlovéniában 2013-ban, Horvátországban 2009-ben és 2014-ben, Montenegróban 2008 és 2011 években, illetve Magyarországon 2012-ben.

A gazdasági válságból való kilábalás érdekében meghozott intézkedések a társadalmi párbeszéd területét is erőteljesen érintették. Ezen a téren legnagyobb, nem feltétlenül pozitív hatása a társadalmi párbeszédről szóló 2011. évi 62. törvénynek volt, amely alapjaiban rendezte át a szociális partnerek helyzetét és szerepét.

Annak ellenére, amint azt a Concordia Munkáltatói Szövetség kihangsúlyozta, hogy az új szabályozás megfelel az európai normáknak, a társadalmi párbeszéd Romániában jelentős problémákkal küzd. A szociális partnerek közötti párbeszéd nem elegendő, a társadalmi párbeszéd a Kormánnyal nem megfelelő, a társadalmi párbeszéd intézményeit nem tartják tiszteletben, s mindezek következtében a gazdaság- és társadalompolitikát formáló szerepe elhanyagolható.

Szigorodtak az új szabályozásban a szakszervezetek megalapításának, reprezentativitásának és működésének szabályai, hasonlóképpen a sztrájkjog gyakorlásának lehetőségei is. A hatályos szabályozás alapján egy szakszervezet egy adott üzem legkevesebb 15 dolgozója alapíthat, a reprezentativitás kritériumai pedig szintenként változóak. Az új szabályozás azonnali következményeként drámaian csökkent a szakszervezetek száma, s ebből kifolyólag a szakszervezeti tagságé, amely 20-40% közé esett vissza.

Mindez kihatással volt a kollektív tárgyalás intézményére is. A 2011. évi 62. törvény alapján immár nincs lehetőség országos szintű kollektív szerződést kötni, szektoriális szinten, a reprezentativitási kritériumok, illetve a gazdaság szektorainak meghatározása miatt legtöbb évi 1-2, vagy akár egyetlen szerződés megkötésére sem került sor. Ilyen körülmények között a kutatás által felölet periódusban a kollektív szerződéssel való lefedettség aránya 98%-ról nagyjából 35%-ra csökkent. 

Az üzemi szintű kollektív tárgyalás 21 főnél többet foglalkoztató munkáltatók esetében kötelező, azonban ez nem vezet automatikusan kollektív szerződés megkötéséhez. Ennek ellenére a vizsgált periódusban jelentősen megnőtt az ilyen kollektív szerződések száma. Ami ugyanakkor romániai sajátosságként mutatkozik meg ebben a tekintetben az az, hogy az üzemi szintű kollektív szerződést, reprezentatív szakszervezet hiányában, a munkavállalói képviselet is tárgyalhatja és megkötheti. A szakszervetek szerepének visszaszorulását egyértelműen jelzi, hogy a kutatásban vizsgált időszak végére már az üzemi szintű kollektív szerződések 85-90%-át nem szakszervezetek, hanem a munkavállalói képviselet írta alá. Kérdéses ugyanakkor, hogy a munkavállalói képviselet érdekérvényesítő ereje mekkora olyan körülmények között, hogy a képviselők munkajogi védelme nem elegendő, és gyakran épp a munkáltató jelöli ki azokat a személyeket, akiket aztán munkavállalói képviselőnek választanak.

A projekt keretében végzett kutatás Romániára vonatkozó részletes jelentése elérhető itt: http://ceelab.eu/assets/images/case_study_romania_en.pdf

A szerző a Sapientia EMTE JTI egyetemi adjunktusa.